Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta Még több cikk.

A Kopasz família: kajakra született család

Algyő - Az algyői Kopasz família igazi sportos család. Az anyuka és az apuka is magyar bajnok, és a három gyerkőc közül ketten is folytatták a családi hagyományokat. A legidősebb fiú, Bence Skóciában dolgozik szakácsként, de a versenyeken ő is biztatja a szüleit és fivéreit.
– Gyermekkoromban a tehetségesebb kajakosok közé soroltak, de a katonaság miatt nem kerültem a legjobbak közé. ’84-ben a kajak négyesek között 100 méteren így is sikerült magyar bajnoki címet szereznem. Abban az évben a Szeged város csapata címet is elnyertük. Az edzőtáborokban Janics Natasa apukájával, Milánnal készültünk együtt. Szeretnénk átadni a tudásunkat a gyerekeknek, de azért Mastersben a mai napig versenyzünk – mesélt a múltjáról az algyői kajakszakosztály edzője, Kopasz Péter, aki a feleségével, Irénnel közel 30 kajakospalántát palléroz.

Hetente minimum három edzést vezényelnek. Az országos bajnokságra készülő lurkók naponta kétszer is vízre szállnak. Az ősz beköszöntével sem áll le a munka: tornateremben és uszodában tréningeznek, futóedzéseket tartanak a töltésen. A kisebbeknek 4-6, a nagyobbaknak 8-10 kilométer a napi penzum.

A Kopasz család élete a kajakozás, sikereiket számos érem és kupa igazolja. Fotó: Segesvári Csaba

– Az összes korosztályos válogatottban megfordultam és három évig a felnőtt keretnél is számítottak rám. Egyesben, párosban és a négyes csapathajóban is voltam magyar bajnok, nem panaszkodhatom a pályafutásomra. 2005-ben a szegedi Masters Európa-bajnokságon a férjemmel közösen öt aranyérmet szereztünk – sorolta büszkén az eredményeit Irén. Mastersben vegyes páros is indulhat, így mi sem természetesebb: a Kopasz szülők is összeültek. Az első közös aranyérmüket öt éve szerezték. Ketten összesen több mint harmincat halmoztak fel a legfényesebb medáliából.

Hálózsákban, tornateremben

A Kopasz család ötödik éve résztvevője Bajorországban a Hof-i nemzetközi kajak-kenu versenynek. Akadt rá példa, hogy 3-4 szegedi és tápéi családdal kocsikkal és utánfutókkal megrakodva utaztak a viadalra, ahol a família felnőtt és gyermek tagjai is vízre szálltak. Az sem zavarta őket, hogy a versenyzőket egy tornateremben szállásolták el, mert mint mondták, esténként remek volt a hangulat a hálózsákokkal telezsúfolt sportcsarnokban.

A Kopasz család három gyermeke közül ketten is követték a családi hagyományokat. A 15 éves Máté tehetségére Szegeden is felfigyeltek, manapság már a Démász színeiben versenyez. Jó alapokat kapott a szüleitől, így könnyen ment számára a beilleszkedés. – A reggeli úszások ugyan kissé megterhelők voltak, de a többiek gyorsan befogadtak. A 10 kilométeres futásoknál a klub világbajnokával, Gyökös Lajossal is tartani tudom a tempót, igaz, úszásban és pláne evezésben még rengeteg a lemaradásom vele szemben – magyarázta a már több magyar bajnoki címet is begyűjtött fiatalember. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a lábait is gyorsan kapkodja: a Cora-futáson harmadikként, a Pick-futáson hatodikként ért célba. A legkisebb Kopasz fivér, a 10 éves Bálint némi túlzással a kajakban született, hiszen a szülei mindig magukkal vitték az edzésekre és a vízi túrákra. Előfordult, hogy a hosszabb kirándulásokon az indiánkenuban szenderedett el. Akárcsak a bátyja, ő is remek futó és az első kajakos idényében 42 indulóból mindjárt hatodikként végzett mini kajakban.

A család legidősebb gyermekét viszont nem érdekelte a sport. A 22 éves Bence Skóciában dolgozik szakácsként. Amikor itthon van, mégsem mulasztja el, hogy a versenyeken a családtagjainak szurkoljon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízi vizsga a téli zimankóban

Szeged - Szegeden nem rég óta szerezhetnek jogosítványt a vitorlázók, még a nyáron a Balatonra… Tovább olvasom