Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

A kórház elé költözött a hajléktalan

Egy hajléktalan férfi költözött a szegedi kettes kórház előtti padra. Régen is a környéken élt, ezért ragaszkodik a helyhez. Az eső ellen műanyag takaróval védekezik, amit egyszer kis híján magára gyújtott.
A szegedi kettes kórház előtti padon él hónapok óta egy hajléktalan férfi. Imre bácsi nem az egészségügyi intézmény közelsége miatt választotta a helyet, hanem mert „otthonából" éppen régi lakhelyére lát.

– A feleségemmel éltünk ott, de aztán elváltunk – meséli a klasszikus kezdetet, amivel a legtöbb fedél nélkül élő története indul. A hetvenes évei közepén járó férfi körülbelül tíz éve került utcára. Egy lánya ugyan van, de nem tartják a kapcsolatot. Minden holmija az, amit a padon, ahol egész nap üldögél, maga mellett tart: néhány kabát, paplan és két műanyag takaró, amivel az eső ellen védekezik. Nemrég az egyiket magára húzva dohányzott, a parázs átégette a műanyagot és a férfi pulóverét. Imre bácsi szerint mindez semmiség, történtek vele komolyabb balesetek is. Műtötték a lábát, kezét, szemét, menni ma is nehezen tud. Időnként elsétál a kórház bejáratáig, és megkér valakit a látogatók közül: hozzon neki vizet bentről. Máskor eszmét cserél az erre sétálókkal, a környéken lakókkal. Néhányuktól ételt kap, másoktól cigarettát kér. Miközben beszélgetünk, odaint egy fiatal nőnek és kislányának. – Nézze, micsoda csajaim vannak – mondja mosolyogva.

– Tud aludni a forgalom zajától, a villamostól, autóktól? – kérdezzük, mire közli: megszokta. Biztosan vannak csendesebb helyek is, de ő – régi otthona révén – idevalósi. Beszél a kertjükről, barackfákról, anyjáról, apjáról. Állítja: földbirtokos család volt az övék, Sárga nevű lováért négy pár szürkét ajánlottak, de nem adta. Az államosításkor aztán vitték kérés nélkül is.

Szóba kerül még bizonyos Erzsike és Zsuzsika, valamint a tiszti kaszinó, ahol felszolgált. Sok szép emléke van – állapítjuk meg, mire közli: a kellemes élményekkel két vastag kötetet lehetne megtölteni, a rosszakkal egy vékonyabbat. Az utóbbi évek nyilván ide tartoznak. A humora ennek ellenére nem hagyta el: a pad elé egy- és kétforintosokat szórt, hátha kihajt a pénzfa. Addig is a nyugdíját várja, amiért – ha megjön az értesítés – taxival megy a postára. Nem azért, mert telik rá, hanem mert gyalog nem bír.

Néha borbélyhoz megy, máskor barátai – ők is hajléktalanok – jönnek meglátogatni. Az itteni haverok már meghaltak – közli, akik jönnek, Rókuson laknak. Nemsokára ő is arra a környékre költözik, de egy kicsit még maradni akar. – Remélem, nem küldenek el a kórház elől, eddig megtűrtek – mondja. Úgy gondolja, a környékbelieket és az intézmény dolgozóit nem zavarja, hogy a padon él.

Az embereket nem zaklatja, az esztétikai szempontra pedig nem gondol. Szállóra rossz időben sem szeret menni, azt mondja, volt olyan tél, amikor arra ébredt: belepte a hó. Egy járókelő megpróbálta lesöpörni róla, de ő rászólt, hagyja, mert szigetel.

Csak cigaretta legyen, anélkül nem bírom – foglalja össze igényeit, majd búcsúképpen annyit mond: jó húsvétot!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszavarrták Tamás alkarját

Tegnap már mozgatni is tudta ujjait az a 18 éves hódmezővásárhelyi fiú, akinek egy hete egy fémvágó… Tovább olvasom