Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

A kórházinál is nagyobb a szigor a baromfitelepeken

A baromfitelepek fölött legfeljebb elrepülni lehetne illetéktelenül és helikopterről megfigyelni a történéseket, olyannyira elzárják az állományt a madárinfluenza arra kószáló vírusától. Kübekházán, a Sziroviczamajorban is csak a kapuig jutott el stábunk.
A maszk, a sapka, a cipő és a kabát egyszeri viselet – használat után veszélyes hulladéknak számít Fotó: Frank Yvette
Megálljt parancsolnak a madárinfluenzának a baromfitelepek előtt, vasszigorral jár el a hazai állat-egészségügyi hatóság. Tegnap szerettünk volna mi is beférkőzni egy majorba – mint hét végén a miniszterelnök –, de nem jártunk szerencsével. Telefonon, a reggeli órákban még azt mondta az Állatszálloda elnevezésű kübekházi telep tulajdonosa, Szirovicza Péterné, hogy persze, jöhetünk, csak védőruhát kell öltenünk a kapuban. Mire azonban odaértünk a Szegedtől 18 kilométerre, Kübekháza határában, fehér házikókból álló „szigetre", már megérkezett a megyei állat-egészségügyi hatóság körlevele, amely szerint még védőruházatban sem teheti be a lábát senki oda nem tartozó személy – vagyis mi – a farmra.

A riport ezt követően sajátságos körülmények között zajlott, a kerítés rácsain keresztül beszélgettünk.

Az árak csak lejjebb mehetnek

Nem használ az ágazatnak a hangzavar: a baromfitermelők, akik szerint inkább hullámvölgyek, mint -hegyek jellemzik a szakmát, attól tartanak, az egész madárinfluenza-pánik csak arra jó, hogy padlót fogjanak az árak. Az, aki például 240 forintos kilónkénti élőhúsárra számít a pulykanevelés kezdetekor, lehet, hogy csak 210-ért tudja eladni a szárnyast. Az élőcsirke kilójáért ma még 180 forintot adnak, de ki tudja, mi lesz egy-két hónap múlva. 
A kapuban, szigorúan az utcafronton átélhettük a beöltözés ceremóniáját, megfogdoshattuk, mit kell egy hivatalos látogatónak magára öltenie, de beljebb nem mehettünk. A maszk, a sapka, a cipő, a kék esőkabát egyszeri viselet, használat után veszélyes hulladékként különíti el a major.

Ha mégiscsak ragaszkodnánk egy vizithez az Állatszállodában, a megyei főállatorvostól kellene engedélyt kérni. De nem kapnánk meg, a szigorítások óta csak a hatóság emberei járnak ki-be: Kübekházán rendszerint a délutáni órákban bukkan fel a kezelő állatorvos. Ő is a

kapuban öltözik, majd megnézi, a technológiának megfelelő-e az elhullott állatszám, ha kell, helyben boncol is.

Élet a rácson túl. A pulykák nem jöhetnek ki, mi nem mehetünk be Fotó: Frank Yvette
A rácson és a lakattal védett hatalmas kapun át kívülről szemezhettünk az egyik zárva tartott pavilonból kikukucskáló, nyakát nyújtogató pulykatársadalommal, s csak helyeslően bólogathattunk, hogy a dolgozók is védőmaszkban közlekednek a parkosított udvaron. Akiket különben minden ellen beoltottak már, ami ellen csak lehetett. Eközben egyedül egy trágyáért érkező teherautót engedtek át a kordonon: érkezése időpontját és származását egy nagy könyvbe vezették be.

Szirovicza Péterné elmondta, már fél éve hasonló a helyzetük. Hiába építették a telepet a világ végére, vizes élőhelyektől távolra, ahol szerinte a madár se jár, mégiscsak fel kellett készülniük a vándormadarak látogatására. A majort teljes egészében körbekerítették védőhálóval, annak ellenére, hogy a technológiája eleve zárt láncot feltételez. „Ide fertőzésnek semmilyen körülmények között sem szabad bekerülnie" – mondja a tulajdonos, aki hozzáteszi: még kockázati elemzést is kellett készíteni, mi lenne, ha... címszóval.

Környezethatósági felülvizsgálaton estek át: ez próbált olyan hibákat feltárni, amelyek az állattartás során esetleg gondot okozhatnának.

Madárinfluenzás volt a két hattyú

A Nagybaracska térségében elpusztult újabb két bütykös hattyú tetemében tegnap reggelre kimutatták a madárinfluenza jelenlétét. De az, hogy a H5N1-es vírus okozta-e a madarak elhullását, csak az angliai laboratórium vizsgálata erősítheti meg, vagy vetheti el – erről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Süth Miklós főállatorvos számolt be újságíróknak.  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szegedi kórházat hibáztatja a család

Szűcs Tamásnét háziorvosa tíz nap alatt kétszer utalta be kivizsgálásra a szegedi kórházba. A… Tovább olvasom