Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

A korrupció kormánya ellen demonstráltak

Körülbelül kétszázan demonstráltak vasárnap délután Szegeden a korrupció kormánya ellen. A rendezvényen az Együtt, az MSZP, a DK és a PM képviselői is felszólaltak.
Szeged is csatlakozott a korrupció kormánya elleni országos tüntetéshez. Nagyjából kétszázan voltak jelen a vasárnap délutáni, Deák Ferenc utcába szervezett demonstráción, ahol az Együtt, az MSZP, a DK és a PM képviselői is felszólaltak.

Többen matricát ragasztottak magukra, amelyen az szerepelt: „Ezt még nem lopta el a Fidesz. Váltsuk le a korrupció kormányát, mielőtt megteszi". A demonstrálókat Nagy Sándor, az Együtt képviselője köszöntötte. Úgy fogalmazott: korrupció volt, mióta világ a világ, de a Fidesz ezt az állam szintjére emelte.

A korrupció kormánya ellen tüntettek. Fotó: Karnok Csaba (képgaléria)

Kozma József az MSZP képviseletében arról beszélt, a hatalom az elmúlt 5 évben sok mindent rendbe rakhatott volna: egészségügyet, oktatást, munkanélküliséget. Ehelyett azonban csak azt látni, hogy nem tiszteli javainkat, történelmünket. Utóbbira hozta példaként Ságvári Endrét. „Rossznak akarják hazudni, és ennél nincs nagyobb aljasság" – mondta. Binszki József, a DK szegedi elnöke is arról beszélt: mindenki lopott az elmúlt 25 évben, csak nem mindegy, mennyit.

Matolcsy Györgyöt és Szíjjártó Pétert pedig annak példájaként emlegette, hogy vannak Magyarországon érinthetetlen emberek. Kovács Tamás a PM képviseletében arról beszélt, hogy a Fidesz barátainak faragott jogi környezet hatalmas károkat okoz az országnak. – Polt Péter szerint tizedére csökkent a korrupciós bűncselekmények száma. Ha ez így lenne, nem lennénk ma itt – mondta.

A korrupció kormánya ellen tüntettek. Fotó: Karnok Csaba (képgaléria)

Nagy Sándor szegedi példákat hozott a Fidesz korrupciós ügyeire: az IH Rendezvényközpont adósságait, a Szegedi Vásár és Piac Kft. vitatott költségvetését, a távhőszolgáltató csődjét és az IKV ügyeit. – Mint látható volt, ha másképp nem megy, összeállnak a Jobbikkal, és úgy szivattyúzzák ki a pénzt.

A demonstráció végén, jelezve, hogy a Fideszen rajta ragadt a korrupciós kormányzás, a résztvevők különböző korrupciós ügyek rövid leiratát ragasztották fel nagy táblákra, amelyeket a Fidesz iroda előtt hagytak.
A Demokratikus Koalíció hasonló témájú tiltakozó rendezvényét Makón a város főterén tartották meg. A párt elnökségi tagja, Élő Norbert közel száz érdeklődő előtt beszélt, rajta kívül a DK helyi vezetői, szimpatizánsai és civilek szólaltak fel.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kedden lezárják a rakpartot

A partfal munkálatai miatt hétfőn 18 órától már nem lehet megállni a Huszár Mátyás rakparton. Tovább olvasom