Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

A küzdelem vége

Hosszan tartó betegség, türelemmel viselt szenvedés után tegnap hajnalban elhunyt Szabó Magdolna újságíró, a Délmagyarország volt munkatársa. Temetéséről később intézkednek.
Akkor látszott a legboldogabbnak, amikor megmutatta kisalakú, jól kézre álló könyveit: frissen jelent meg a sorozat az Officina kiadásában, a magyar étkezési szokásokat írta meg benne, azt, hogy az esztendő különböző szakaszaiban mifélék mifelénk az evési hagyományok. Azt hiszem, néprajzi-tudományos pályafutásának csúcsán érezte magát – joggal.
Akkor látszott a legszomorúbbnak, amikor bejött a szerkesztőségbe megmondani, hogy a következő mellékletbe nem tudja leadni a korábban megbeszélt anyagot.

Amíg élt, csinált valamit. Nem eltúlzott a szó: alkotott. És amikor nem tudott csinálni valamit, mert a betegség elhatalmasodott rajta, úgy érezte: jó, jó, élek, de ez nekem nem elég... Munkamániás volt? Nem hiszem. „Csak" iszonyú akarat működött benne: nyomot hagyni a világban.

Szabó Magdi maga volt a megtestesült akaraterő. Nem is nagyon emlékszem olyan időkre, amikor egészségesnek mondta magát. Sokáig azt hittük róla, képzelt beteg, mert hiszen mindazt a bajt, ami kijutott neki és amiről szűkszavú szemérmességgel, de azért folyamatosan beszélt – lehetetlenség túlélni. Sokáig kétkedtünk ezért, vajon tényleg olyan nagy a baj, most tényleg? Hiszen évtizedek teltek, és Szabó Magdi csak dolgozott, dolgozott...

Óriási küzdő volt. Talán a sportban tanulta a kitartást, az elengedettség tilalmát, a belenyugvás lehetetlenségét. Vagy a „jász keménység" dolgozott benne. Büszke volt erre, a jászságára, Szegedről folyton „hazajárt", még akkor is, amikor már se rokona, se ismerőse nem volt azon a vidéken. Itthon pedig, Szegeden tele volt barátokkal, s alighanem a legnagyobb becsben ezt a nehezen körülírható komolyságot tartotta az életben, amit úgy nevezünk: barátság.

Azt képzelem, most végre elengedte magát. Sóhajtott egy nagyot, széttárta a kezét, lehajtotta a fejét; legyen meg a Te akaratod, suttogta. Azt képzelem, most az egyszer belenyugvó a pillantása, amint néz le ránk egy felhő csücskéről, elmosolyodik, amint meghallja, azon tanakodunk, hogy miért lett ennyire meleg a helyzet ezen a késő őszön. És már mondja is, élénken gesztikulálva, kicsit tudálékosnak tetsző magabiztossággal, hogy mit őriz az ilyesmiről a néphagyomány.
Legyen nyugodalmad, Magdi!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kezdődik az érettségi

Az ország egyes városaiban már pénteken elkezdődtek az őszi érettségi vizsgák, Szegeden ma írják a… Tovább olvasom