Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

A legjobb mémet a makóiak készítették

A legjobb mémet a makóiak készítettékDiákok a verseny megnyitóján. Fotó: Frank Yvette
Szeged - A Szegedi Tudományegyetem V. Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny múlt hét pénteki, írásbeli fordulója után a félszáz nevező csapat közül 6 jutott a szombati döntőbe: három budapesti, egy debreceni, egy veszprémi és egy székesfehérvári.
Tíz kérdéscsokor alapján mérték össze tudásukat a középiskolás diákok. Az első helyezettnek járó 240 ezer forint összértékű ösztöndíjat a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium csapata nyerte. Második helyen a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai végeztek, ők 180 ezer forint értékű ösztöndíjat kaptak. A harmadik helyezett a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium gárdája lett. A mém kategória témája a Magyar Nobel-díjasok volt.

Az ezért járó ajándékcsomagot a makói József Attila Gimnázium „A-003" csapata kapta. A Szent-Györgyi és 1956 – A magyar tudományosság kirajzása témakörű filmek közül az első helyezettnek járó ösztöndíjat az orosházi Táncsics-gimnázium „Boldog End or Fine" csapat Az utolsó órák című alkotása kapta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Válogatott módszerekkel kínozták és kifosztották szegedi albérlőtársukat - előzetesbe kerültek

A szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának és a bűnismétlés veszélye okán… Tovább olvasom