Délmagyar logó

2018. 09. 24. hétfő - Gellért, Mercédesz 12°C | 21°C Még több cikk.

A legnagyobb adófizetők a szegedi városházán

Szeged - A 200 legnagyobb szegedi vállalkozás vezetője kapott meghívót tegnap délutánra a városházára. Botka László polgármester elsőként e körnek számolt be Szeged 2009-es költségvetési tervezetéről.
Minden évben februárban hívja meg a polgármester Szeged 200 legnagyobb adófizetőjét a városháza dísztermébe. Tegnap – még mielőtt a jövő heti közgyűlés elé kerül a költségvetés tervezete – a legtöbb iparűzési adót fizető vállalkozások vezetői ismerhették meg a városi büdzsé fő számait.

Szeged költségvetése egyensúlyban lesz 2009-ben, a bevételi és a kiadási oldalon egyaránt közel 53 milliárd forint szerepel – mondta el Botka László polgármester. Hozzátette: induló összegről van szó, hiszen a pályázatokon nyert források lehívását követően fokozatosan nő majd az összeg.

Cégvezetők hallgatják a városvezetőt, Botka Lászlót. Fotó: Karnok Csaba
Cégvezetők hallgatják a városvezetőt, Botka Lászlót.
Fotó: Karnok Csaba

Mindeddig dinamikus fejlesztési politikát valósított meg a város, és az elnyert forrásokhoz mindig tudta biztosítani az önrészt – jelentette ki a polgármester. Szeged 2009-ben 67 milliárd forintnyi fejlesztési pénzzel számolhat, ami azt jelenti, hogy ez az összeg folyamatosan beépül majd a költségvetésbe: így akár meg is duplázódhat az induló 53 milliárdos költségvetési főösszeg. 55 milliárdot már elnyert a város, s 12 milliárd forint az értéke azoknak a pályázatoknak, amelyeket vagy most nyújtanak be, vagy már befogadták őket.

A bevételek forrásával kapcsolatban kiderült: 43 százalék származik a központi költségvetésből, 57 százalék pedig saját bevétel. A jelenlévők megtudhatták, hogy a vállalkozások iparűzési adójából eddig minden évben több folyt be a városi büdzsébe – vagyis nőtt a cégek árbevétele –, idén közel 7 milliárd forintot várnak tőlük.

A polgármester a továbbiakban a tervezett beruházásokról, az ésszerűsítés, költségcsökkentés érdekében tervezett változásokról is beszélt. Utána a házasságkötő terembe várta kötetlen beszélgetésre a vendégeket.

Domonkos András és Csonka István a közpénzről

Két szegedi cégvezetőtől kérdeztük: mi a véleménye a polgármesteri beszámolóról?

Domonkos András, a Lombard Lízing Zrt. vezérigazgatója azt válaszolta: a polgármesteri prezentációból világos képet kapott a városi költségvetés fő számairól és részletes tájékoztatót az európai uniós pályázatokról. Ugyanakkor hiányérzete is keletkezett, mert – mint kifejtette – számára a várospolitika többet jelent egy forrásfelhasználási logikánál. Csonka István, a Zoll-Platz Kft. ügyvezető igazgatója viszont azt mondta, ritkán lehet hallani manapság, hogy egy város költségvetése egyensúlyban lenne. S noha egyenként figyelemmel kísérte az uniós fejlesztéseket, most mégis meglepődött, hogy ilyen hatalmas összegben sikerült a városnak forrásokhoz jutnia. 

Olvasóink írták

  • 4. Kraftwerk 2009. február 20. 10:15
    „Érdekes módon a sok mulitcégről(Cora,baumax,Tesco,stb....)azokról még az országos hírekben sem lehet olvasni.....Hogy miért????Azért mert köztudottan,pofátlan módon!!ADÓMENTESEN tartózkodnak itt,és innen mentik a ki a vagyonukat,egyéb külföldi bankszámlákra!!!
    Botka úr,ezekről nem beszél,pedig nyugodtan ők is keményen adózhatnának,mint a többi vállalkozás,és vállakozók!!!Vagy attól félnek,hogy sok cég kimegy az országból???ég egy ilyen idióta,kihasználható,és tönkretehető nemzet,mint a magyar,nincs még egy a földön!!!
    A takarékosságról meg annyit,hogy az MSZP eddig sem a takarékosságról volt híres,hanem inkább a közpénzek ellopásáról,az emberek tönkretételéről,és a vagyonok,hitelek,a néppel történő megfizetéséről gondoskodtak!!!
    A jelszó itt is él:IGEN-MEGCSINÁLTUK(JUK)!!!!
    Papucsos kommentjére:remélem előbb-utóbb összeomlik teljesen az ország,kirug minket az UNIÓ,és tényleg a milliárdos is elveszíti végre a vagyonát!!!!A polgárháború,tüntetések szerintem lesznek........”
  • 3. persona 2009. február 20. 09:31
    „Szerintem Martin Luther Kinget olvas..:))”
  • 2. Nuts 2009. február 20. 06:30
    „Ezt a demagóg hozzászólást... Korod? Tuti nem több 21-nél...”
  • 1. Papucsos 2009. február 19. 17:24
    „Jó lenne.ha összefognának a milliárdosok,azt kifizetnék az állam adósságokat!
    Mert,ha így megy tovább,előbb vagy utóbb polgárháború lesz...És a milliárdosoknak is elvész a pénzük.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Legvonzóbb a villamos

Szeged - Az SZKT nem vesztett utast, egyes buszjáratokra, különösen a körtöltésen kívüliekre viszont kevesebben ülnek föl – ez derült ki a tavaly Szegeden végzett utasszámlálásból. Tovább olvasom