Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

A legnépszerűbb középiskolai képzések

Csongrád megyében több mint hatezer középiskolai férőhely várja a nyolcadikosokat. Idén a szegedi Radnóti Miklós gimnázium normál osztályába volt a legnagyobb a túljelentkezés. A gimnáziumok népszerűségétől néhány százalékkal maradnak el a szakközépiskolák, a szakiskolák viszont kevésbé keresettek.

Nagyításhoz klikk a képre!
Az ötvennégy Csongrád megyei középiskola közül a szegedi Radnóti Miklós gimnázium normál, négy évfolyamos osztályába volt a legnagyobb túljelentkezés. A tizenhét helyre 316-an jelentkeztek, ami több mint tizennyolcszoros túljelentkezést jelent. A Deák gimnázium sem panaszkodhat, hiszen a hatvanhat helyre 709-en adták be felvételi lapjukat. A gimnáziumok legnépszerűbb osztálytípusainak ranglistáján az első négy helyen szegedi iskola áll, és csak a lista ötödik helyére kerülhetett be a szentesi Horváth Mihály Gimnázium. Egy kivétellel mindenhol a normál osztályok a legnépszerűbbek.

Egyedül csak a Tömörkény gimnázium angolosztálya tudott ebbe az ötös fogatba bekerülni. Feltűnő lehet, hogy Szeged egyik legmenőbb középiskolája nincs a rangsorban. Ez annak tudható be, hogy az egyetemi gyakorló gimnáziumban normál osztály nem indult az idén. Ebben a középiskolában általában 4-6-szoros volt a különböző szakokon a túljelentkezés. Tehát a Ságváriban sem panaszkodhatnak.

A középiskolák között minden évben óriási a harc az általános iskolát végzett tanulókért. Egyes középfokú intézményeknek lét kérdés, hogy legyen tanulójuk, mások viszont nem győzik visszautasítani a jelentkezőket.

A szakközépiskolák között azok az intézmények a legnépszerűbbek, ahol informatikát – a szegedi Vedres és Gábor Dénes – vagy vendéglátó-ipari és idegenforgalmi ismereteket – szegedi Krúdy – oktatnak. Annak, hogy a szegedi Móra Ferenc Szakközépiskola vezeti ezt a listát, az az oka, hogy indítanak egy olyan osztályt is, ahol több szak tanulóit vonják össze. Ha összevetjük a gimnáziumokat és a szakközépiskolákat, kiderül: a
Keretszámok

A dél-alföldi régióban – Csongrád, Bács-Kiskun és Békés megyében – a középiskolákba összesen 28 ezer 060 tanulót tudnak felvenni. A három megye közül Csongrád megyében a legkevesebb – 6491 – a középiskolás hely. Békés megye 7147, míg Bács-Kiskun 14 ezer 422 tizennégy éves diákot tud fogadni.  
gimnáziumok a népszerűbbek. A gimnáziumokba erre a tanévre a diákok 42 százaléka jelentkezett, míg szakközépiskolába a tanulók 38 százaléka adta be jelentkezési lapját.

Pálfalvi Zsolt, az OKÉV Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának vezetője szerint ez nem meglepetés, hiszen a rendszerváltás óta a fent említett arány tapasztalható. A '80-as évek végén a gimnáziumokba a tanulók 20-25 százaléka jelentkezett, és nagyon sokan a nyolc osztály elvégzése után már szakmát tanultak. Jelenleg szakiskolába a tanulók mindössze 20 százaléka jelentkezik. Ennek egyik oka, hogy a szülők és a diákok nem akarnak tizennégy évesen szakmát választani, mert nem tudják, hogy milyen szakmában tudnak majd elhelyezkedni. Az adatokból is látszik, hogy míg a gimnáziumokba tízszeres és e feletti a túljelentkezés, addig a szakiskolákba átlagban háromszoros. Természetesen vannak sztárszakmák: ilyen a vendéglátóipar és idegenforgalom. A szegedi Krúdy kétéves szakiskolájába ugyanolyan sokan – több mint kilencszeres volt a túljelentkezés – adták be felvételi igényüket, mint a négyéves szakközépiskolai képzésre. Ugyanígy az átlagnál kétszer többen jelentkeztek a szegedi Móra gépész szakmacsoportjába is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi újoncok a képviselők között

Hét újonc került be a negyvenkét tagú szegedi közgyűlésbe. Hatan a jobboldali pártok támogatásával,… Tovább olvasom