Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

A légpuska csak a legvégső eszköz

A galambok elleni harcnak csak a végső eszköze a légpuskás gyérítés – amikor máshogyan már nem lehet úrrá lenni a helyzeten. Ezt Csanádi Ferenctől tudjuk, az ő vállalkozása végzi az országos visszhangot kiváltó szegedi Dóm téri galambirtást. A vállalkozó az egész megyében dolgozik, azt mondja, a puska eddig csak Szegeden és Csongrádon került elő.
Csanádi Ferenc másfél esztendeje végez galambbefogást és -gyérítést a megye városaiban. A makói egyéni vállalkozó szerint az országos sajtó – mely lapunk nyomán kezdett foglalkozni a témával – „alaposan felfújta" az ügyet, annak kapcsán, hogy a szegedi Dóm téren valóban légpuskával lőtték le a galambokat.

– Egy hónapja végezzük munkánkat a Dóm téren, ám mielőtt a puska előkerült volna, hálóval és csapdával fogták kollégáim az ott elszaporodott szárnyasokat – mondta a vállalkozó. – Csakhogy a galambok az eltelt idő alatt megtanulták, hogy lehet elkerülni a számukra felállított csapdákat. Annak ellenére is vagy háromszáz maradt a téren, hogy a fogadalmi templom falára galambtüskéket szereltünk fel, így próbáltuk megakadályozni, hogy oda leszálljanak – tette hozzá. Csanádi Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy csak ezután kértek és kaptak engedélyt a jegyzőtől, a természetvédelmi hatóságtól, illetve a környéken élőktől a puskás gyérítésre.

Igaz, a vadászat – mely szigorú szabályok szerint történhet csak – már akkor is elmarad, ha egyvalaki nem járul hozzá.
– Eddig Makón és Vásárhelyen sem kellett elővenni a légpuskát – folytatta Csanádi Ferenc.

A csongrádi Hunyaditelepen a galambok felét sikerült befogniuk, a többit viszont ott is légpuskával ritkították. A vásárhelyi görögkeleti templomnál is dolgoztak, jó eredménnyel, itt 140 galambot sikerült befogniuk, s becslésük szerint csupán 10-15 maradt.

Olvasóink írták

  • 1. tubica2012 2012. április 02. 13:23
    „A légpuska a törvény szerint nem minősül lőfegyvernek,ezért állatokra lövöldözni törvényellenes és büntetendő!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kivonultak az ellenzékiek a szegedi közgyűlésről

A Fidesz helyi népszavazást kezdeményez a szegedi egészségügyi ellátórendszer átadásáról, miután a… Tovább olvasom