Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

A legtehetségesebb amatőrök

Országos tehetségkutatót nyert és hamarosan Bécsben képviseli hazánkat a szegei Honey Bee nevű zenekar. A fiatal – mindössze egyéves – együttes számai angolul szólnak, nevük ledér nőszemélyt is jelent.
Az együttes mindössze egyéves Fotó: Karnok Csaba
A Wan2 magazin országos tehetségkutató versenyét megnyerték, sőt több különdíjat – többek között a legjobb énekesét és a legjobb gitárosét – is elhoztak a szarvasi versenyről. A szegedi Honey Bee nevű együttes még csak egyéves, de játszottak már a SZIN-en, a pesti Zöld Pardonban és a felkapott A38-as hajón. Március 2-án pedig Ausztriában bizonyíthatnak. Ekkor kerül sor Bécsben arra a 22 éve minden esztendőben megrendezett ABC (Austrian Band Contest) nevű tehetségkutató versenyre, melyre idén először – több mint száz jelentkezőből válogatva – 5 magyar zenekart is meghívtak a rendezők. A mezőnyt azért bővítették, mert a magyar zenekarokat különösen jónak találják a verseny szervezői.

– Hogy hogyan lehet kitűnni a rengeteg amatőr zenekar közül? A szarvasi zsűri szerint olyan zenét csinálunk, ami különleges és aminek lenne közönsége – indokolta a sikert Czutor Anett, énekes. A hamarosan sorra kerülő külföldi bemutatkozásnál az sem hátrány, hogy a számok angolul íródnak, Anett ugyanis sokáig Ausztráliában élt, s – ahogy fogalmazott – a dalok angolul születnek benne.

– Az underground és a popzene határán mozgunk. Az előbbinél befogadhatóbb, az utóbbinál igényesebb zenét csinálunk – jellemezte saját számaikat Kovács Zoltán, gitáros.

A bécsi verseny után a zenekar lemezt készít, majd – a Wan2 tehetségkutató fődíjaként – videoklipet forgat. A Honey Bee-vel – az együttes neve egyébként méhecskét vagy az angol szlengben ledér nőszemélyt is jelent – nyáron már zenei csatornákon is találkozhatunk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közösen álljuk a rongálás számláit

Az utazási társaságok Szegeden és környékén évente több tízmillió forintot költenek arra, hogy a… Tovább olvasom