Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 25°C

A Magyar Koalíció kampányzáró nagygyűlése Szabadkán

Szabadka - Szabadkán tartotta szerdán este kampányzáró nagygyűlését a Magyar Koalíció. A rendezvényen a vajdasági magyar pártvezetőkön kívül beszédet mondott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is.
Szabadkán tartotta szerdán este kampányzáró nagygyűlését a Magyar Koalíció. A rendezvényen a vajdasági magyar pártvezetőkön kívül beszédet mondott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is, aki ezzel a szabadkai fellépéssel zárta kétnapos vajdasági látogatását, amelynek során hét vajdasági városban járt segíteni az egységesen fellépő vajdasági magyar pártok választási kampányát, arra biztatva a vajdasági magyar választókat, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni a Magyar Koalícióra. A Fidesz elnökének látogatásait minden városban nagy érdeklődés övezte.

Vastaps és üdvrivalgás fogadta Orbán Viktort a szabadkai nagygyűlésen. A Fidesz elnöke beszédében elmondta, hogy ez nem az első eset, hogy jelenlétével támogatja a délvidéki magyarok politikai képviselőit. Korábban azonban mindig óvatosnak kellett lennie, mert nem tudta, ki kivel van. Most azonban nem kellett felkészülnie, mert a délvidéki magyar pártok legyőzték önmagukat és szilárd egységet teremtettek. A Fidesz elnöke elégedetten nyugtázta, hogy a közönségben rengeteg a nő. Szerinte ez a győzelem előszele, ugyanis a nő, mint a család összetartó ereje jelentősen befolyásolhatja a családtagokat akár a választási részvételt illetően is. Orbán utalt rá, a mindenkori anyaország feladata, hogy segítse a határon túli nemzettársakat. Ezt azonban gazdaságilag és egyéb szempontokból erős anyaország tudná az eddiginél hatékonyabban tenni. A rossz hír, hogy az anyaország most nem olyan, a jó hír pedig az, hogy átmeneti állapotról van szó, hangsúlyozta Orbán. Sok sikert kívánt a soron következő választásokhoz. Mint mondta, a délvidéki magyarok, ha királycsinálókká nem is, de elnökcsinálókká válhatnak.

Orbán előtt Páll Sándor, a VMDK és Ágoston András, a VMDP elnöke mondott beszédet, legvégül pedig Pásztor István. A VMSZ elnöke, a Magyar Koalíció listavezetője derűlátóan nyilatkozott a választások kimeneteléről. Szerinte hétfőtől a köztársasági parlamentnek 5-7 magyar képviselője lesz, akik külön frakciót alkotva még erősebb nyomást gyakorolhatnak a magyar célok teljesítése érdekében; a Tartományi Képviselőházban a Magyar Koalíció 15-18 képviselővel a második legnagyobb európai irányultságú párt lesz, és ez számára meghozza vagy a parlamenti elnöki, vagy a kormányfői posztot, amire eddig nem volt példa; ami a helyhatósági választásokat illeti, a Magyar Koalíció megtartja a hatalmat Szabadkán, Topolyán, Kishegyesen és Zentán, valamint visszaszerzi a 3,5 évvel ezelőtt elvesztett Magyarkanizsát, Csókát, Adát és Óbecsét, szögezte le Pásztor István. A kampányzáró végén Demjén Ferenc, a Vajdaságban is népszerű előadó hangversenye következett.

A négy pártvezető - Orbán Viktor, Pásztor István, Ágoston András és Páll Sándor - közös temerini sajtóértekezletén a Fidesz elnöke azt emelte ki, hogy a demokrácia a kisebbségeknek fontos, mert védelmet jelent számukra. A VMSZ vezetője a sikeresnek értékelt választási hadjárat során bebizonyosodott, hogy a vajdasági magyar pártok közös választási programja találkozott a vajdasági magyarok törekvéseivel.

Olvasóink írták

  • 1. hévalaki 2008. május 10. 21:48
    „...az utolsó bekezdésben jól fogalmaz a Viktor...az annyát!
    # ezt senki nem veszi észre ? #”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset történt a régi ötösön és az M5-ön

Balástya - A delmagyar.hu értesülése szerint az E 75-ös főútvonalon nem sokkal kilenc óra előtt két… Tovább olvasom