Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

A magyar városokban nőtt a közszolgáltatás ára

Januártól szinte minden városban emelkednek a helyi közlekedési tarifák, átlagosan 5 és 12 százalék közötti mértékben.

A legtöbb helyen jóval a tervezett 4,8 százalékos infláció felett kell fizetni a vízért, a csatornahasználatért és a szemétszállításért is. A távhőszolgáltatás ára viszont több városban - például Debrecenben, Győrben vagy Kecskeméten - egyáltalán nem nőtt, de ahol emelték, ott is általában a tervezett infláció körüli mértékben. A fővárossal ellentétben több megyeszékhelyen emelték a parkolási díjakat, nem is kevéssel - Szeged belvárosában, illetve Miskolcon és Zalaegerszegen például 20 százalékkal, Debrecenben övezettől függően 15-20 százalékkal.

SZEGED

Január elsejétől Szegeden az ivóvízért 8,1, a csatornahasználatért 16,1, a települési szemétszállításért pedig 15 százalékkal kell többet fizetni, mint 2007-ben. A parkolójegyek ára is emelkedik a városban, a képviselő-testület ugyanis arra szeretné rávenni az autósokat, hogy ne a belvárosban parkoljanak. Ezért a belvárosban - az egyes parkolási zónában - drasztikusan, 20 százalékkal megemelték a tarifákat, így egy óráért 310 forintot kell fizetni. A második parkolási zónában 10 százalékkal nőnek a díjak, míg a harmadikban nem emelték az árakat. A távfűtés 2,3 százalékkal drágul, a helyi tömegközlekedés pedig átlagosan 8,5 százalékkal. Ezen belül azonban a dolgozói bérletek ára csak 2 százalékkal, 4700-ról 4800 forintra emelkedik, a diákbérletekért pedig 1900 helyett 2000 forintot kell fizetni. A temetkezési és a kéményseprési díjak 2008-ban 7,9-8 százalékkal nőnek.

DEBRECEN

Debrecenben januártól 11 százalékkal kell többet fizetni a vízért és a csatornahasználatért, a szemétszállítás, a kéményseprés és a temetkezés pedig átlagosan 8 százalékkal kerül többe. A parkolójegyek ára övezetenként 15-20 százalékkal emelkedik, így az új évben 120, illetve 300 forint a tarifa óránként. A felnőtt kombinált bérletért 6350 forintot kell fizetni, a tanulóért pedig 3280-at, ami 12 százalékos emelést jelent. Egy buszjegy ára a tavalyi 180 helyett 200 forint, de a sofőrnél ugyanez 250. A távhőszolgáltatás díja viszont egyáltalán nem emelkedik Debrecenben.

GYŐR

Győrben januártól az ivóvízért 10, a csatornahasználatért 17, a szemétszállításért pedig 7,2 százalékkal kell többet fizetni, a kéményseprés pedig 5 százalékkal kerül többe. A Kisalföld Volán tájékoztatása szerint az új évben az elővételben vásárolt buszjegy ára 200-ról 210 forintra, az egyvonalas buszbérleté 3410-ről 3580 forintra, míg az összvonalas bérleté 4650-ről 4885 forintra emelkedik. Ez átlagosan 5 százalékos emelést jelent. Nem drágult viszont a városban a lakossági hődíj és a távfűtés alapdíja sem. Szintén nem emelték a parkolási díjakat sem, továbbra is 270 forintba kerül egy órányi parkolás.

MISKOLC

Miskolcon januártól 7-8 százalékkal fizetnek többet a bérletekért és a menetjegyekért a helyi tömegközlekedést igénybe vevők. A távfűtés alapdíját 5 százalékkal emelik, és ugyancsak 5 százalékkal drágul az ivóvíz. A szemétszállítás díjai 8,5 százalékkal emelkednek. A parkolás viszont 20 százalékkal kerül többe, mint tavaly. Az ebből származó körülbelül 93 milliárd forintos bevétel-növekedés a tervek szerint lehetővé teszi a parkolást üzemeltető cég számára a megkezdett parkolóház befejezését, a zsúfoltság csökkentését és a parkolás rendezettebbé tételét.

PÉCS

A csatornadíj 12, a vízdíj pedig 4 százalékkal emelkedik januártól Pécsett. A helyi autóbusz-közlekedés átlagosan 9,5 százalékkal kerül többe a tavalyinál. Az összvonalas havi bérletért 5565 helyett 5815, a tanulók és a nyugdíjasok havi bérletéért pedig 2210 helyett 2395 forintot kell fizetni. A menetjegy 205 forint helyett 210 forintba kerül. Nem változik viszont a szemétszállítás költsége, mert a díj meghatározása minden évben július 1-vel történik.

SZÉKESFEHÉRVÁR

Székesfehérváron a buszközlekedést kivéve szinte minden közüzemi költség drágul januártól. A fűtés alapdíja ugyan nem emelkedik, de a hődíj 5,1 százalékkal nő. A víz, illetve a csatornahasználat lakossági díja 8,9 százalékkal és szemétszállításé pedig 9,8 százalékkal több a tavalyinál. A tervek szerint a helyi közlekedés tarifái legfeljebb a 4. negyedévben emelkednek majd, amennyiben drasztikusan megnő az üzemanyag ára.

VESZPRÉM

Veszprémben a víz- és csatornadíj emelkedik a legjelentősebb mértékben január elsejétől, a szolgáltatás több mint 20 százalékkal kerül majd többe. A szemétdíj 13,5, a távhődíj több mint 2 százalékkal drágul. A tömegközlekedésért 7,8 százalékkal kell többet fizetni. A menetjegy ára 155 forint, az egyvonalas havi bérleté 3580, az összvonalas bérleté 4330, a tanuló- és nyugdíjas bérleté pedig 1410 forint.

EGER

Január 1-jétől átlagosan 7,7 százalékkal emeli a tarifáit az Agria Volán Zrt. az egri közgyűlés döntése értelmében. Egy buszjegy 130 helyett 140 forintba kerül, a buszon megvásárolva pedig 200 helyett 210-be. Az összvonalas bérletért Egerben 3800 forint helyett 4100-at kell fizetni. A szilárd hulladék elszállításának díja 23,1 százalékkal nő. Az emelés azért ilyen magas, mert 2009 júliusában be kell zárni a betelő jelenlegi egri hulladéklerakót, s ennek kiváltására már most újabb beruházásokba kell kezdeni. Az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. csak a távhőszolgáltatás alapdíját emeli januártól 7,52 százalékkal. A hődíj idén júliusban 8 százalékkal csökkent. Egyelőre nem kell többet fizetni viszont a vízszolgáltatásért,a Heves Megyei Vízmű Zrt. 11,93 százalékos díjemelési terve nem kapta meg a szükséges minősített többséget, ezért ez újra a közgyűlés elé kerül majd.

KECSKEMÉT

Kecskeméten nem a január, hanem várhatóan a március hoz majd nagyobb áremelést, akkor kerül ugyanis a város közgyűlése elé több közüzemi díj emelése. Januártól a víz- és csatornadíj, illetve a vállalkozásokra vonatkozó szemétszállítási díj emelkedik. A víz és a csatornahasználat 9 százalékkal kerül többe. A vállalkozók átlagosan 6-7 százalékkal fizetnek többet a szemétszállításért. Nem emelkednek viszont januártól a helyi tömegközlekedési tarifák, a parkolódíjak, a lakossági szemétszállítási és a temetkezési szolgáltatási díjak. A tervek szerint 2008-ban egyáltalán nem nő a távhőszolgáltatás ára a városban.

NYÍREGYHÁZA

Január elsejétől átlagosan 6 százalékkal kerül többe a helyi tömegközlekedés a szabolcsi megyeszékhelyen. A felnőtt összvonalas buszbérletért 4200 helyett 4440 forintot kell fizetni, a tanulók és a nyugdíjasok bérletéért pedig 1575 helyett 1675 forintot. A buszjegyek ára 150-ről 160 forintra nőtt, a sofőrnél váltva ugyanez 220 forintba kerül. A szemétszállítás díja

10 százalékkal, a kéményseprésé pedig 9 százalékkal emelkedett. Az új évben - zónától függően - 8-10 százalékkal kell többet fizetni a parkolásért, egy órányi várakozás 60-210 forint közötti összegbe kerül Nyíregyházán.

SZOLNOK

Szolnokon átlagosan 6-8 százalékkal kerül többe januártól a távfűtés, a szemétszállítás és a parkolási díj. Drágább lesz a városi buszközlekedés is: az elővételben vásárolt jegy ára 120-ról 140 forintra, a buszon vett jegyé pedig 160-ról 180 forintra nő. Az összvonalas dolgozói bérletekért 3490 helyett 4050 forintot kell fizetni az idén, a tanulók bérlete 1140 helyett 1350-be kerül.

BÉKÉSCSABA

Békéscsabán januártól drágul a városon belüli közlekedés. Az összvonalas dolgozói bérlet árát 3880-ról 4120 forintra emelték, a tanulók a tavalyi 1230 helyett 1280 forintot fizetnek a bérletért. A jegyek ára 150-ről 170-re, a sofőrnél vett jegyé viszont 170-ről 200 forintra nőtt. Többe kerül a városban a parkolás is, az egyes övezetben 125-ről 135 forintra drágult óránként, a kettes övezetben pedig 90-ről 100 forintra. A bírságot 1900-ról 2050 forintra emelték. Tavasszal várható újabb tarifaemelés, a víz- és csatornadíj összességében 7,8 százalékkal nő majd.

KAPOSVÁR

A lakossági ivóvíz 7,7, a csatornadíj pedig 7,5 százalékkal drágul januártól Kaposváron.

A tömegközlekedés átlagosan 5,2 százalékkal kerül többe. Az össszvonalas bérlet ára 4195-ről 4413 forintra, a tanulók és nyugdíjasok bérlete 1395-ről 1467 forintra emelkedik, a jegyek pedig 150 helyett 158 forintba kerülnek. A szemétszállításért továbbra sem kell fizetni a kaposváriaknak, 2008-ban is ingyenes. A költségeket az önkormányzat vállalta át, csaknem 280 millió forintot fizet a szolgáltatónak a lakosság helyett.

SALGÓTARJÁN

A nógrádi megyeszékhelyen 11 százalékkal emelkednek január elsejétől a víz- és 2,9 százalékkal a csatornadíjak. A városban a helyi autóbusz-közlekedést végző Nógrád Volán Zrt. a képviselő-testület jóváhagyásával 4,3 százalékkal emeli helyi tarifáit. A távhőszolgáltatás díjemeléséről még nem döntöttek Salgótarjánban, erről a januári közgyűlésen fognak tárgyalni.

SZEKSZÁRD

Tömegközlekedés átlagosan 6 százalékkal drágul az idén a városban. Az összvonalas dolgozói bérlet így 3534 helyett 3746 forintba, a tanulók és nyugdíjasok bérlete pedig 1070 helyett 1134 forintba kerül. A jegyek ára 153-ról 162 forintra nő. A víz- és csatornadíj együttesen 15,5 százalékkal emelkedett, a szemétszállításért pedig 5,5 százalékkal kell többet fizetni 2008-ban.

ZALAEGERSZEG

A zalai megyeszékhelyen januártól 15,4 százalékkal emelkedik a víz- és csatornadíj, a szemétszállításért pedig 13 százalékkal kell többet fizetni. A buszjegyek 8,5 százalékkal kerülnek többe, egy jegy a tavalyi 150 helyett 175 forint januártól, a buszvezetőnél megvéve pegig 220 helyett 240 forint. Jelentősen, 20 százalékkal megemelték a parkolási díjat a városban. A kiemelt díjövezetben 200 helyett 240, az egyes övezetben pedig a tavalyi 160 helyett 200 forint a tarifa óránként.

BUDAPEST

Átlagosan 9,8 százalékkal kell többet fizetni a lakossági fogyasztóknak az áramért januártól, a közintézményeknél 15-20 százalék közötti az áremelkedés, a vállalkozások számára pedig 15-30 százalékkal magasabb az áram ára, mint 2007-ben. A gáz ára 5 százalékkal emelkedik.

Drágulnak a postai szolgáltatások, átlagosan 6,9 százalékkal. A levelek és a képeslapok feladásakor 30 grammos súlyhatárig 62 helyett 70 forintot kell fizetni januártól. Az elsőbbségi levelek díja 5 forinttal emelkedik, így 100 forintba kerül. Az ajánlott levelek után 190 forintot kell fizetni, 10 forinttal kell többet, mint tavaly, míg a tértivevény különszolgáltatás díja 5 forinttal emelkedik, 120 forintra. A külföldre küldött levelek után is többet kell fizetni, az Európába szánt küldemények után 180 helyett 200 forintot.

Nem emelkedik viszont az autóbusz- és vonatjegyek, illetve bérletek ára a helyközi közlekedésben és nem nő az autópálya-használat díja sem januártól.

Budapesten a BKV tarifái a tavalyihoz hasonlóan az idén is átlagosan 13 százalékkal emelkednek. A havi bérleteket januártól felváltja a 30 napos bérlet. Ezért 7350 helyett 8250 forintot kell fizetni, tehát 12,2 százalékkal többet a tavalyinál. A nyugdíjasok és a tanulók bérlete 10 százalékkal kerül többe, ára 2950 helyett 3250 forint. Egy jegy ára viszont 17 százalékkal nőtt, 230-ról 270 forintra. Az éjszakai járatokon csak a bérlet, illetve a helyszínen váltott jegy érvényes, aminek ára 350 forint. Az állami árkiegészítés hiányában megszűnt a HÉV-re érvényes nyugdíjas bérlet. Ez 5 kilométeres távolságra több mint tízszeres drágulást jelent.

A csatornadíj 9,9, a vízdíj 8,8, a szemétszállítás ára pedig 13,7 százalékkal emelkedett a fővárosban. A szennyvízszippantás 8,6 százalékkal, a kéményseprésért fizetendő tarifa pedig 4,4 százalékkal drágult. A távhő díjszerkezetének módosításával az alapdíjat erre az évre be is fagyasztották. A hődíj negyedévente, a gáz árának függvényében változik. A januári ötszázalékos gázáremelés miatt februártól 4 százalékkal nő a távfűtés hődíja. Az új szabályozás szerint 35 százalékra csökkenthető az egész évben fizetendő alapdíj, így a távfűtési tarifa 65 százalékát a hődíj teszi ki. A fogyasztók maradhatnak a jelenlegi 48-52 százalékos alapdíj-hődíj aránynál is, ami hidegebb időjárás esetén előnyösebb.

Olvasóink írták

  • 12. Lári-Fári Klári 2008. január 02. 11:16
    „Nemmm leszzzz gázáremelés !
    Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is megértse !
    -idézet egy klasszikustól”
  • 11. Ellenzéki 2008. január 02. 08:39
    „Logaritmus- alaias - Dovi!
    Egy kérdésem van:
    Melyik kormány emelte mostanában az árakat eszméletlen mértékben?
    A válasz:
    Az MSZP-SZDSZ kormány, az SZDSZ által kivánt és irányított mértékben!
    Na további jó nyalizást!”
  • 10. dondongó 2008. január 02. 08:12
    „´Logaritmus 2008.01.01 21:03
    Ti mégis melyik bolgyón éltek? ´

    Én nem is tudom, melyik bolgyó az élőhelyem, de az Ön bolgyója nekem egyáltalán nem szimpatikus. A gonosz posztszovjet oligarchák drágábban adják a gázt a Putyin-barát gyurcsányi Magyarországnak, mint Nyugat-Európának. Szeretett államunk pedig emberes fogyasztási adóval terheli meg ezt a télen igencsak nélkülözhetetlen energiaforrást.”
  • 9. hahaha 2008. január 02. 00:11
    „Szopatnak anyam STOP
    Engemet is fiam STOP
    CSak nekem jol is esik STOP”
  • 8. .suhym. 2008. január 01. 21:34
    „Úgy látszik városonként változó áron kapják a fűtési alapanyagot!
    Mert ugye, Debrecen, Kecskemét, Győr...lehet szociálisan érzékenyebbek az ottani polgármesterek!”
  • 7. kotangens 2008. január 01. 21:19
    „Logaritmust kérdezem: Angliában mennyi az átlagfizetés, mennyit emelkednek évente a fizeések? Miért tud külföldi bébicsőszt tartani (elég jól megfizetve) egy átlag hivatalnok házaspár ?
    Mennyivel emelkednek nálunk a fizetések, nyugdíjak?”
  • 6. Logaritmus 2008. január 01. 21:04
    „Még 1 gondolat: az említett fejlesztések ebben a helyzetben arra jók, hogy "csak" ennyive emelkednek az árak. Amúgy ha van valakinek ismerőse Angliában az kérdezze meg, hogy ott mennyivel emelkedett a gáz ára az elmúlt 2 évben...pedig Nagy-Britannia nem kicsit gazdagabb földgázban!”
  • 5. Logaritmus 2008. január 01. 21:03
    „Ti mégis melyik bolgyón éltek?

    A földgáz, az áram, a 42-es férfi cipő, és a kiló kenyér stb. árát rohadtul nem a Botka, Kóka és a többi politikus mondja meg hanem XY arab sejk, az orosz gázmező tulajdonosa, és általában a tőzsdén kialakuló világpiaci ár. A politikustól ne várjátok hogy az ő szavára hallgat majd a tőzsde és a piac!

    Egy év alatt 4x-esére nőtt a kőolaj ára hála az iraki háborúnak, a kínai fejlődésnek és a világ energia éhségének "köszönhetően". A többi csak rizsa.”
  • 4. .suhym. 2008. január 01. 20:08
    „"Ha az árampiac megnyílik, csökkennek az árak, a szolgáltatók versenyezni fognak az áramfogyasztókért"
    Kóka János miniszter 2006”
  • 3. dova 2008. január 01. 19:13
    „Érdekes.
    Ezek szerint teljesen feleslegesek a sok milliárdos beruházások, mert általuk nem lesz hatékonyabb, gazdaságosabb a "rendszer"?
    Az áremelések mellé persze érdemes lenne a szolgáltatási szinvonalak emelkedését is mellétenni, a teljesebb kép érdekében. Az egy más kérdés, hogy nem igen van ilyen példa.
    Akkor kinek is segítség az a sok milliárd, a sok új beruházás?

    Ha a közüzemi szolgáltatók nem tudnak olyan hatékonyságnövelést elérni, amivel az inflációt(+) tudják kompenzálni, akkor mire is kapják a vezetőik a prémiumokat?

    ...vagy csak megszokásból van minden év elején áremelés, mert ekkor beszopja a jónép?”
  • 2. Lappland 2008. január 01. 12:25
    „Botka hazudott,botka hazudik, botka hazudni fog!
    Gratulálunk botka elvtárs!
    Ezek a kommunisták gátlás és következmény nélkül teszik.A legbosszantobb,hogy még mindig sokan hisznek nekik,látszik a népszavazási eredményeken.Botka is egy senkiházi bábú a maszop pártkatonái között.”
  • 1. Ellenzéki 2008. január 01. 11:31
    „Azt mondta a Botka, hogy Szegeden összeségében csökkeni fog a víz és csatorna díj. Persze ezt nem hittük el neki - nem először állít valótlant!
    Most azonban a hírek arról szólnak, hogy a víz díj: 8.1%, a csatorna díj meg 16.1%-al növekszik!
    Botka elvtárs, csak az igazat!
    Biztos ismeri a sánta kutya esetét!
    Aztán van ám más is.
    A város első(?) embere, a Botka azt is mondta, - évekkel ezelőtt - hogy a gázmotorok beüzemelése után olcsóbb lesz Szegeden a távhő szolgáltatás és a használati melegvíz után fizetendő díj!
    most viszont azt olvashatjuk, hogy emelkedik, 2.1%-al!
    Most a hírekben olvsani lehet, hogy van olyan város ahol olcsóbb lett a távhő, igaz ott nincs gázmotor és nem Botka a polgármester!
    Itt is felvetődik a sánta kutya szindróma!
    Botka elvtárs! Nem gondolja, hogy az igéreteit be is kéne tartani egyszer?!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

30 percet késnek a Szeged - Budapest vonatok a havazás miatt

Országszerte kisebb-nagyobb késésekre számíthatnak a vonattal utazók a havazás miatt kedden reggel.… Tovább olvasom