Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

A megszorítások ellenére utazik a magyar

A nyaralási szokásokra nem volt jelentős hatása annak, hogy 2007 szigorúbb volt a korábbi éveknél; a felnőtt magyarok 30 százaléka idén is elment nyaralni valahova legalább egy hétre – derül ki a Marketing Centrum felméréséből.
A felmérésről szóló közlemény szerint a magyar lakosság 9 százaléka költött kevesebb pénzt nyaralásra, mint tavaly, ugyanennyien vannak azok is, akik az idén többet költöttek, mint 2006-ban. A legtöbben belföldön nyaraltak, ők a nyaralás során átlagosan 113 ezer forintot költöttek.

Az augusztus közepén megkérdezett 18 évnél idősebb magyarok 22 százaléka már volt valahol nyaralni legalább egy hétig, 8 százalékuk pedig tervezi az utazást. A válaszadók 61 százaléka tavaly sem nyaralt, és az idén sem.

Az alsó jövedelmi negyedbe tartozók körében mindössze 4 százalék a nyaralók aránya, a felső negyedben viszont 62 százalék. A jövedelmi helyzeten túl természetesen az életkor és a lakóhely is számít – állapítják meg a közleményben. A fővárosiak 44 százalékával szemben a kisebb vidéki városokban, illetve kistelepüléseken élőknek mindössze 24 százaléka ment el legalább egy hétre valahova idén nyáron. A megyeszékhelyeken 36 százalék a nyaralók aránya. A felmérés során a nyaralók 87 százaléka csak egy nyaralási helyszínről számolt be, 9 százalékuk kétféle helyen is nyaralt, 4 százalékuk pedig három vagy több helyen is.

A nyaralók 39 százaléka a Balatonon is volt, és szintén 39 százalék azok aránya, akik belföldön, de nem a Balaton partján nyaraltak. A horvát tengerparton a nyaralók tizede, más tengerpartokon pedig 14 százalékuk járt. Végül külföldön, de nem tengerparton a nyaralók 12 százaléka töltött el legalább egy hetet.

A nyaralásra költött pénzek pár ezer és 800 ezer forint között szóródtak. A Balaton-parti nyaralásokra átlagosan 106 ezer forintot költöttek a válaszadók, a horvát tengerparton 204 ezer forintot, más tengerpartokon pedig 231 ezer forintot. A legolcsóbban azok nyaraltak, akik belföldön, de nem a Balaton partján pihentek. Ők átlagosan 83 ezer forintot költöttek. Végül a külföldi, de nem tengerparti nyaralások átlagosan 156 ezer forintból jöttek ki.

A válaszadók 21 százaléka ugyanannyit költött az idén és tavaly: átlagosan 105 ezer forintot. A 18 évnél idősebbek 9 százaléka viszont többet költött az idén, mint tavaly, és e körben 136 ezer forint a nyaralásra fordított összegek átlaga. Szintén 9 százalék azok aránya, akik az idén szerényebben nyaraltak, vagy nem nyaraltak mint tavaly. Ők átlagosan 93 ezer forintot költöttek el az idei szezonban.

A legtöbb pénzt a 30–44 éves nyaralók költötték el: átlagosan 124 ezer forintot. A 60 évnél idősebb nyaralók viszont csak 87 ezer forint költöttek, a 18–29 éves nyaralók is megoldották a nyaralásokat átlagosan 107 ezer forintból, noha éppen e körben a leggyakoribb az, hogy többféle helyen is jártak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borost és Bochkort kalitkába zárták

Szeged - Szegedről, a Széchenyi térről szólt kedd reggel a Sláger rádió reggeli műsora, a Bumeráng.… Tovább olvasom