Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

A megye Mercedese az egyetem

Szeged- Csongrád megyében a Szegedi Tudományegyetem, vagyis az állam ad a legtöbb embernek kenyeret, közel 8000 az alkalmazottak száma. Az iparban a hagyományos ágazatok a fő foglalkoztatók.
A megye öt városában jártunk utána annak, hol dolgozik a legtöbb ember. Szegeden nem ért bennünket meglepetés: tudtuk, hogy az egyetem áll majd az első helyen 7813 fős alkalmazotti létszámával. Az SZTE létszáma duplája a kecskeméti Mercedesének.
 
Tanévnyitóra vonulnak az egyetem professzorai. Fotó: Karnok Csaba

A második és a harmadik helyen már csak olyan munkáltatókat találtunk, akiknél 3000-nél kevesebben dolgoznak. Szegeden örök második a Pick Szeged Zrt.: dolgozóinak száma 2952, de – mint ahogy azt velünk e-mailben közölték – mindössze 1540-en dolgoznak közülük Szegeden. A Picket ennek ellenére a második helyre soroltuk, mivel a cégek székhelye alapján kértünk létszámadatokat. Ezt a szempontot követtük a többi munkáltató esetében is.
Olvasóink is tippeltek

Ön szerint ki a megye legnagyobb foglalkoztatója? Lehet, hogy a rendőrség vagy a kormányhivatal végez az első helyen? – kérdeztük olvasóinktól a Facebookon. Tömör válaszokat kaptunk, ezekből válogattunk.

Munkácsi István: – Csongrád megye legnagyobb foglalkoztatója a magyar állam.
Danyi László: – A közmunkaprogram!
Varga Norbert: – Az adófizetők.

A harmadik helyre került, szegedi központú Csongrád Megyei Kormányhivatal sem csak a megyeszékhelyen, hanem  valamennyi városban alkalmazza munkatársait. Szegeden egyébként versenyben volt a korábbi Tisza Volán a mintegy ezer dolgozójával, ám ők ma már a békéscsabai DAKK Zrt.-től kapják a fizetésüket. Nem jutott dobogós hely a Szegedi SZEFO Zrt.-nek sem szintén ezer fő körüli létszámával, holott az egyik legnagyobb, több telephellyel is rendelkező Csongrád megyei termelő vállalatunk. Az Ativizignél is 1200-an dolgoznak, de nagy részük közfoglalkoztatott, így ez a cég sem jöhetett számításba.
 

Szentesen a nagy múltú cégek egyben a legnagyobb foglalkoztatók is: a Hungerit, a Legrand és az Agrár-Árpád Zrt. Hódmezővásárhelyen szintén a „régiek" vezetnek, a Villeroy & Boch, a März Fachion és az Alföld Porcelán Kft. Csongrádon a város multija, a Mars Magyarország Kft. ad a legtöbb, 850 embernek kenyeret, a második és a harmadik helyhez pedig már 120–170 alkalmazott is elegendő volt.

A Szegeden két kisebb gumigyárral is rendelkező Continental csoport Makón építette fel a legnagyobb gyárát, a mintegy kétezer főt alkalmazó ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-t: a létszámot a váci telephely dolgozói is szépítik. A második helyen álló Giuvaudan már csak 390, a Váll-Ker Kft. pedig 250 embert alkalmaz.

Adatgyűjtésünk során többször kerültünk abba a helyzetbe, hogy a cégek a kölcsönzött munkaerőt, valamint a kiszervezett feladatokat ellátó cégek munkatársait is hozzáadták a létszámhoz. Többszöri üzenetváltás után sajnos lefelé kellett korrigálnunk az adatokat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több robbanást is hallottak: teljesen kiégett egy Range Rover Újszegeden

Több robbanást is hallottak: teljesen kiégett egy Range Rover Újszegeden
Az autó tulajdonosa megpróbált arrébb állni a lángoló járművel, de nem bírt. A tűz átterjedt a… Tovább olvasom