Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

A megyében is népszerű fizetési eszköz az üdülési csekk

A megyében is népszerű fizetési eszköz az üdülési csekk Csongrád megyében 273 elfogadóhelyen válthatunk be üdülési csekket. Legnagyobb forgalmú elfogadóhelyként az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot és a Szegedi Ifjúsági Napokat regisztrálták. A SZIN-en 60–65 százalékban üdülési csekkel fizettek a belépőjegyekért és bérletekért.
Csongrád megyében augusztusig 875 millió forint értékben vásároltak, és 557 millió forintért fogadtak el üdülési csekket. Valamivel több mint 30 ezren mondhatják el magukról a megyénkben, hogy csekktulajdonosok.

– Az előhitelesítési időszak jegyértékesítési adatai szerint a SZIN-en a tavalyi közel 50 százalékos arány helyett idén már 60–65 százalékban származott a bevételünk üdülési csekkekből. A szegedi polgárok jelentős része rendelkezik ilyen utalvánnyal, és a kulturális rendezvényekre szívesebben használnak fel üdülési csekket, mintsem, hogy készpénzzel fizessenek – árulta el a szervező Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. igazgatója, Boros Gyula. Megtudtuk, a fesztiválra Szeged mellett Budapesten is lehetett bérletet vásárolni üdülési csekkért. A SZIN-hez hasonlóan az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark is a megye kiemelt forgalmú elfogadóhelyei közé tartozik. Itt az üdülési csekk mellett további kétféle kulturális utalványt is elfogadnak – a jegyértékesítésből származó bevételek fele ezekből származik.

Boros Gyula: A SZIN-en idén már 60-65 százalékban származott a bevételünk üdülési csekkekből.
Boros Gyula: "A SZIN-en idén már 60-65 százalékban származott a bevételünk üdülési csekkekből."

Szegeden manapság kevés olyan éttermet találni, ahol nem fogadják el fizetőeszközként az üdülési csekket: a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány honlapja (www.udulesicsekk.hu) étterem kategóriában Csongrád megyénél 24 találatot jelez. A környékbeli településeken is használják a szolgáltatást, a mórahalmi Varga csárdában három éve fizethetnek a vendégek üdülési csekkel. – Korábban csak szállásfoglalásra fogadtuk el, most már az éttermünkben is lehet vele fizetni. Folyamatosan nő rá az igény, a telefonos foglalás esetén szinte minden esetben megkérdezik tőlünk, hogy lehet-e üdülési csekkel fizetni – mondta el a csárda bérlője, Németh István.

A válság ellenére idén is nőtt az üdülési csekkek forgalma: az első félévben 33 milliárd forintért vásároltak a vállalatok, szemben a tavalyi év első felével, amikor 27 milliárd volt ez az összeg. Az év végéig az idei üdülésicsekk-forgalom összértéke várhatóan eléri az 50 milliárd forintot.

A szolgáltatás jövője

Az adó- és járulékkedvezményes, 35-féle szolgáltatásra igénybe vehető üdülési csekket 1998-ban vezették be. Az elmúlt években egyre nőtt azoknak a szolgáltatóknak a száma, amelyek elfogadják, jelenleg 12 ezer helyen lehet ezzel fizetni. Európában Magyarországon kívül csak Svájcban és Franciaországban van hasonló szolgáltatás. Ha nem is a korábbi dinamikus ütemben, de várhatóan jövőre szintén nő majd az üdülési csekkek forgalma. A munkáltatóknak ugyanis még a 25 százalékos adóval megterhelve is kevesebbe kerül így juttatást adni a munkavállalóknak.

Olvasóink írták

  • 9. keiner 2009. szeptember 05. 19:01
    „-b
    :-)))”
  • 8. keiner 2009. szeptember 05. 19:01
    „:-))) Inkább maradjon, mi sem leszünk fiatallabbb.”
  • 7. flexsnake 2009. szeptember 05. 17:20
    „6. 740 euró?
    Menjen Angliába! :D”
  • 6. keiner 2009. szeptember 05. 16:47
    „Kösz flex. Hm, hm, olyan nincs nálunk. Jó lenne itt is. Sokkan dolgoznak alacsony béren, egy fiszióterapeuta példaul 740 Bruttó és neki is kell lakbért, áramot, telefon stb físzetni és még élni belöle.
    Itt nagyon nyomtak a béreket lefele és átalanos minimalbér nincs. :-(”
  • 5. flexsnake 2009. szeptember 05. 16:23
    „2. jogosultsági alapon megy. Ha nem vagy rá jogosult akkor ne gyárts összeesküvés-elméletet.”
  • 4. flexsnake 2009. szeptember 05. 16:21
    „keiner

    http://www.udulesicsekk.hu/
    http://www.utazzitthon.hu/html/udulesicsekk.php”
  • 3. keiner 2009. szeptember 05. 11:13
    „Hm, akkor még mindig nem kaptam választ. ;-)”
  • 2. Titanilla 2009. szeptember 05. 11:00
    „Én nyugdijasként egyetlen egyszer kértem ,/belefértem a jövedelem határba/, nem is értesitettek, hogy nme kapok,/állitólag ez mindig igy van/ Kissé bosszantott, mert ismerőseim között van olyan aki minden évben rendszeresen kap./nem vagyok irigy természetesen/ Személyes érdeklődésemre, hogy talán ez is olyan mint annó a szakszerv. beutaló/amit soha nem kaptam/ - hogy csak " egyesek" kaphatrnak , a válasz ez volt: ühümm No azótanem kértem és nem is fogok, ezzel nem stresszelem magam. Tudomásul vettem hogy a kettesek közé tartozom.”
  • 1. keiner 2009. szeptember 05. 10:26
    „Meg tudna valaki tessék megmondani mi ez az üdülésicsekk? Milyen jógen kap valaki és ingyen kapjak-e?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Komfortos konténer gyerekeknek

Birtokba vették az algyői mobil óvodát a gyerekek. A Szivárvány Óvodában egy konténert illesztettek az épülethez, így növelték a férőhelyek számát 180-ról 200-ra. Tovább olvasom