Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

A megyében is újra dolgozhatnak a cégek

Szeged - A megyében nincs olyan vállalat, amelyik első kategóriás, vagyis gázhiány miatt első körben kevesebb földgázt használhat fel. A második kategóriába ismereteink szerint 8-at soroltak, ezek mindegyikénél egy napig tartott a korlátozás, tegnaptól már újra a szerződött mennyiségű gázt fogyaszthatják.
Feloldotta a második kategóriájú gázkorlátozást tegnap fél 10-kor órakor az FGSZ Zrt., mivel úgy ítélte meg, hogy javult a gázhelyzet: a nyugati (Baumgarten-HAG) vezetéken 4 millió köbméter gáz jöhetett a szerdai 1,5 millióval szemben, kevesebb volt a fogyasztás a vártnál, és a stratégiai tározókból is megkezdik a gázkitermelést.

Az élet visszaállt a normális kerékvágásba. Kovács László, a Pick Szeged Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, hogy már tegnap reggel 6-tól vágtak újra sertést, „visszaszervezték" a munkafolyamatokat, minden úgy zajlott, mint egy átlagos hétköznapon. A cég hivatalosan olyan értesítést is kapott, hogy az utolsó, 5. kategóriába sorolták, ugyanabba, amelyikben a lakosság van, azaz csak a legszigorúbb korlátozás életbelépése esetén kell a gázfogyasztását csökkenteni. Szegeden és Baján üzembe helyezték a régi olajtüzelésű kazánokat is – biztos, ami biztos.

A Hungerit Zrt. vezérigazgatóját, Magyar Józsefet Ausztriában, tárgyalások szünetében értük utol. Hangulatát nem lehetett a szerdaihoz hasonlítani – végre megnyugodhatott. Hétfőn pedig, a jelenleg karbantartás miatt álló második pálya beállításával, ha nem is a régi kapacitással, de az idei terveknek megfelelően dolgozhatnak. A Solénál is zökkenőmentesen termeltek tegnap. A tejipari óriásnál különben szerdán csak fél napig tartott a korlátozás, délutánra az derült ki, hogy a céget egy kedvezőbb kategóriába sorolták. Az élelmiszer-ipari cégek közül azonban egyelőre csak a Pick érdemelte ki az 5. kategóriát.

A Picknél tegnap már újra vágtak sertést. Fotó: Karnok Csaba
A Picknél tegnap már újra vágtak sertést.
Fotó: Karnok Csaba

Mivel a helyzet bármikor megváltozhat, s újra életbe léphet a korlátozás, senki sem lehet teljesen nyugodt. Lehet félnivalója továbbra is a 2. kategóriás Villeroy&Bochnak, az Alföld Porcelán Edénygyártónak, az Imerysnek, valamint a szegedi és a makói gumigyárnak.

Tartalékok

A vezetékeken folyamatosan érkező földgázt a nyári időszakban tárolókba irányítják. A gáztárolók nem felszíni tartályok, hanem általában olyan föld alatti rétegek, amelyekből korábban földgázt termeltek ki. Ezekbe a porózus rétegekbe pumpálják a tárolandó mennyiséget. Magyarországon 5 helyen – Zsanán, Hajdúszoboszlón, Kardoskúton, Pusztaedericsnél és Algyőn, a Maros–1 nevű területen – található olyan kiürült szénhidrogénmező, amely összesen 3,7 milliárd köbméter gáz tárolására alkalmas. Ezekből naponta 51 millió köbméter gázt lehet kivenni. Magyarország napi felhasználása a téli időszakban 64-68 millió köbméter, az orosz gázszállítás teljes megszűnése esetén ezt a hazai napi 8-9 milliós földgázkitermeléssel és az Ausztria felől érkező gázmennyiséggel lehet kiegészíteni. Ha a tárolókban lévő gázhoz hozzányúlnak, ezekben is csökkeni fog a nyomás, így egyre csökken majd a napi felhasználható mennyiség.

Algyő, számokban

Amióta 1969-ben termelésbe állították az algyői olaj- és gázmezőt, meghatározó szerepet tölt be a hazai földgázkitermelésben: a Szeged környékén lévő valamennyi mező – nem csupán kifejezetten Algyő – a magyarországi kitermelt mennyiség 45-50 százalékát adja, napi 4 millió köbmétert, évi mintegy 1,4 milliárd köbmétert a dél-alföldi térségből bányásznak ki. A Mol a gázválság miatt a napi 8 millió köbméterről 9-re emelte a kitermelését.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Andy Warhol kiállítása Szegeden

Szeged - Andy Warhol a huszadik század képzőművészeti kultuszfigurája, akinek művei februártól a REÖK-ben láthatók. Tovább olvasom