Délmagyar logó

2018. 04. 23. hétfő - Béla 12°C | 27°C Még több cikk.

A megyei képviselők támogatták a főbírójelöltet?

Csongrád megyén nem múlt a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztása. A 14 megyei országgyűlési képviselő közül 8-an azt állítják, hogy igennel szavaztak, további két képviselő célzott rá, hogy támogatta Baka Andrást.
Negyedszerre sem sikerült főbírót választani a parlamentnek, annak ellenére, hogy Baka Andrást elvileg a Fidesz és az MSZP is támogatta. A jelölt 184 támogató szavazatot kapott, 108-an ellene szavaztak, 54 szavazat érvénytelen volt. A két nagy párt egymást vádolja hazugsággal.

Úgy tűnik: Csongrád megyén nem múlt a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztása. A 14 megyei országgyűlési képviselő közül 8-an azt állítják, hogy igennel szavaztak hétfőn: Lázár János, Nógrádi Zoltán, Farkas Sándor fideszes, Ujhelyi István, Kozma József, Buzás Péter, Szirbik Imre, Bedő Tamás szocialista képviselők. Négyen nem árulták el, hogyan voksoltak. Sándor Klára (SZDSZ) azt mondta, „titkosan szavazott". Nem mondott egyértelmű igent vagy nemet Géczi József (MSZP) és Vincze László (Fidesz) sem, de céloztak rá, hogy támogatták a jelöltet. Bodó Imre (Fidesz) közölte: meg kellett volna szavazni a jelöltet, de nem árulta el, hogy ő hogyan szavazott. Nagy Sándor (Fidesz) egyáltalán nem volt hajlandó ebben a témában megszólalni, Botka László (MSZP) pedig egy előre egyeztetett interjú miatt nem vett részt a szavazáson, de azt mondta, igennel szavazott volna.

Géczi József a Fideszt...
Géczi József a Fideszt...

Ami a sok igenen kívül közös, szinte minden megyei honatya aggódik a jogbiztonságért. „Álságos, hazug" a Fidesz magatartása Ujhelyi István szerint, hiszen az ellenzéki párt volt az, amelyik nem járult hozzá a szocialisták által javasolt név szerinti szavazáshoz. Az igazságszolgáltatás a politika örvényébe került – reagált Nógrádi Zoltán, aki méltatlannak érzi a helyzetet. Géczi József közölte: az MSZP nincs abban a helyzetben, hogy az emberek kapásból elhiggyenek neki mindent, a Fidesz viszont igen. Ahogy több más szocialista képviselő, úgy gondolja: a Fidesz 2010-ben kétharmados többséggel ki akarja választani a köztársasági elnököt, általa a főbírót is, így „homogén demokráciát" akar létrehozni. Úgy fogalmazott: a Fidesz „felmosórongyot" csinált a szocialistákból, Baka Andrásból és Sólyom László köztársasági elnökből, aztán feltörölte velük a padlót.

...Lázár János a szocialistákat hibáztatja. Fotó: DV
...Lázár János a szocialistákat hibáztatja.
Fotó: DV

Lázár János szerint az MSZP negyedik alkalommal nem szavazta meg a főbírónak jelölt személyeket (Havasiné Orbán Máriát és Baka Andrást is kétszer jelölte az államfő), ezzel pedig a szocialisták az alkotmányos rendet veszélyeztetik. Sándor Klára közölte: az SZDSZ-frakcióban mindenki lelkiismerete szerint szavazott, de szerinte a két párt vitájában árulkodó, hogy a Fidesz nem támogatta a név szerinti szavazást. Kozma József szerint a Fidesz színjátékot játszik, Vincze szerint már régen meg kellett volna választani a főbírót.

Sólyom újra Bakát jelölte

Ismét Baka Andrást jelölte Sólyom László államfő a Legfelsőbb Bíróság elnökének – tájékoztatta tegnap este az MTI-t a Köztársasági Elnöki Hivatal. A közlemény emlékeztet arra: a két nagy parlamenti frakció nyilvánosan támogatásáról biztosította Baka Andrást – akinek a megválasztását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is támogatta –, a jelölt azonban a hétfői szavazáson mégsem kapta meg a szükséges többséget. „Ez megrendítette a parlament szavahihetőségét, és ezzel az államszervezet demokratikus működése sérült. Az államfő szerint csak a nyilatkozatokkal összhangban lévő szavazás képes orvosolni ezt a sérülést" – olvasható a közleményben.

Olvasóink írták

  • 2. frakk 2009. június 18. 10:28
    „Színjáték a köbön. Börtönbe csukatnám a politikusok 80%-t. Meg is utálja a bírói testület őket annyira, hogy nem szeretnék a bőrükben lenni bizonyos esetekben. Játszanak az idővel , játszanak a választóikkal, és folyamatosan bizonyítják nekik az anarchia mindennél többet ér.”
  • 1. honorus 2009. június 18. 07:43
    „Hát persze!
    Ezenkivűl 9-en korábban is rá szavaztak, illetve 12 még most az igen gombot tartja lenyomva nem???:)

    Ezek csak politikusok, tudja mindenki, nem kell a sajár polír!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már a szóbeli vizsga előtt izzadnak az egyetemisták

Szeged - A legnagyobb kánikulában is öltönyben és nyakkendőben ad számot tudásáról az egyetemisták nagy többsége a szóbeli vizsgákon. Tovább olvasom