Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 29°C Még több cikk.

A mindenkori őszinteség a hosszú házasság titka

Szinte kisebb lakodalmat ültek szombaton az alsóvárosi Szekeresék Szegeden. A Mátyás téri templom oltáránál pedig az égieknek adtak hálát a jóban-rosszban együtt töltött ötven évért.
Marika néni és Imre bácsi ötven évvel ezelőtti házassági fotójával. Akkor szerény esküvőt tartottak Fotó: Schmidt Andrea
Aranylakodalmat ült szombaton a Szekeres házaspár otthonában a család apraja-nagyja, amikor megleptük őket Alsóvároson. Az ünnepelteknek, Marika néninek és Imre bácsinak csak örülni volt szabad. Harminc vendégnek székeket kellett kölcsön kérni, különben a szobákat összenyitva a sok jó ember elfért egy helyen – a cserépkályha körül. A fiatal pár 1956 pünkösdjén jegyezte el egymást, és novemberben álltak az oltár elé. Imre bácsi édesapja előtte halt meg, ezért csendes volt az ünnep.

– Kemény esztendők jártak akkoriban. Esténként kijárási tilalom volt. Be kellett jelenteni a rendőrségen, ha bárki vigadni akart – emlékezett mosolyogva Szekeres Imréné Marika néni. Az ifjú menyecske mindössze tizenhét volt, amikor a huszonöt éves fiatalember feleségül kérte. – Nem lehetett neki ellenállni. Megláttam egy bálon, ahová persze akkoriban gardi mama, az anyukám, kísért. Megismertem, beleszerettem. Édesanyám is belátta, hogy nem tarthat vissza. A Kálvária sugárúti hármas tanácsnál tartottuk a polgári, az alsóvárosi templomban az egyházi esküvőt. Ott köszöntük meg most is Szűz Máriának, hogy egymás mellett megtartott bennünket jókedvben és egészségben.

Szekeresék tősgyökeres alsóvárosiak. A fiatalasszony egy sarokkal feljebb cseperedett fel, onnan költözött a férje szüleinek napsugaras házába. Azt azóta elbontották, és építettek a helyére maguknak családi fészket. Az asszony a háztartásban maradt: nevelte a két gyereket, földet művelt, állatokat tartott.

– Nagyon boldogunk vagyunk! Hogyan lehet legnehezebb időket is kibírni? Az a lényeg, hogy őszinték legyünk, és mindent megbeszéljünk. Nem szabad gyáván megfutamodni a problémák elől. És az a fő, hogy se szóval, se tettel ne csaljuk meg egymást. A gyerekeinket is erre neveltük szigorú szeretetben – vette át a szót meghatódva Imre bácsi. – Egy szál ruhában kezdtük, mert mindenünket elvették a háború után. Pedig saját kályhaépítő műhelyünk volt, még a cserepet is magunk égettük hozzá a bátyámmal. A nyolc testvéremmel a nulláról álltunk fel. Most is csak azt mondom a fiataloknak: nem az a művészet, hogy megkeressük a pénzt, hanem hogy gazdálkodjunk belőle.

Szekeres Imre egy életen át keményen dolgozott a feleségével. Vállalatnál, szövetkezetnél, másodállásban és maszekként. Nem értek rá megunni egymás társaságát. Nehéz években minden szórakozásuk egy szép séta volt – kéz a kézben. Imre bácsi most is tevékeny. A kérdésünkre, hogy meddig is dolgozott, nevetve visszakérdezett: „Milyen nap is van ma? Tegnap hagytam abba."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új ruhát kap a Tiszavirág épülete

Több mint 100 millió forintból újítják fel a Tiszavirág zónázó épületét, a Balassa-házat. A műemléki… Tovább olvasom