Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

A mocskolódó kommentárok taszítják a szegedieket

Az önkormányzati választások közeledtével egyre durvább választói reakciókkal találkozni az utcákon. Ennek részeként kerülnek mocskolódó feliratok a kampányplakátokra, vagy tépik le azokat. A szegedieket arról kérdeztük: szerintük meddig tart a véleménynyilvánítás szabadsága.
Halál – áll a felirat az MSZP-s plakáton. Fotók: Schmidt Andrea
A Szabadkai úton egy MSZP-s óriásplakát arra biztat, szavazzunk az eddigi szegedi polgármesterre. Nyomtatásban az szerepel: Szavazzon Szegedre! Botka László, MSZP–SZDSZ, mellette pedig egy kereszttel áthúzott kör, a voks jele. Aki máshogy szavazna, véleményét festékszóróval ráfújt felirattal fejezte ki: „HALÁL".

– Én nem vagyok híve a szociknak, de ez a prosztóság elfogadhatatlan. Ugyanígy egyetértek a kormány elleni békés demonstrációval, de ami a tévénél történt, az szörnyű – kommentálta a közeli Lidlből érkező nő az „extrafeliratos" plakátot. Egy másik, babakocsit toló fiatalasszony csak annyit látott az óriásplakáton, hogy piros – a felirat föl se tűnt neki.

A Csongrádi sugárúti Diófa előtti hirdetőtáblán óriásplakát sincs fent – feliratot viszont így is kapott. Méteres betűkkel hirdeti: „Kommunista-zsidó bűnszövetkezet" Hogy a mellette álló cégplakátra vagy a háta mögötti tujasorra vonatkozik, nem tudni.

– Ezt a napokban festhették föl, mert én itt lakom, de még nem láttam – mondta Vetró Jánosné, akit nemigen befolyásolnak a szavazásban az efféle feliratok. Azt mondja, ebből csak valakinek a primitívsége derül ki, s a vandalizmus kategóriájába tartozik.

– Abban bízom, hogy elmúlik előbb-utóbb magától, mi nem tehetünk semmit, legföljebb elfordítjuk a fejünket. Szerintem nem kell az ilyen idióták dolgaival foglalkozni – vallja a kispiacon vásárló Körmöci Csilla.

A vandalizmust a fideszes Oláh János plakátja sem úszta meg
A Szilléri sugárúton lévő politikamentes, autóreklámos óriásplakát is sértette valakinek a szemét, ugyanis a napokban ráfújta: „Halál a vörös kutyákra!" A József Attila sugárúton több szocialista plakátot is megrongáltak, az egyikre az MSZP szlogenjét használva festették föl: „Megint bedőltök? Igen! Igen!"

– Ebben legalább van humor, de azért mégiscsak rongálás. Szerintem ez már túl van a szólásszabadságon, sajnálom, hogy manapság mindent büntetlenül megtehetnek egyesek – beszélt benyomásairól Varga Henrietta. A fiatal nő szerint a legtöbben már észre se veszik az ilyesmit, csak elmennek mellette. Így védekeznek a politikai „agymosás" és a hasonlóan agyatlan reakciók ellen.

Kerestünk tegnap megrongált fideszes óriásplakátokat is a városban, de nem találtunk. Ezt az is magyarázhatja, hogy a legnagyobb ellenzéki párt keveset plakátolt a mostani kampányban. A nagykörútit, amelyiken hétfőn még szerepelt a „Fasiszta mocskok" felirat, tegnapra már teljesen letépték. Az Oláh János polgármesterjelölt arcképével megjelenő kisméretű plakátokat ugyanakkor több helyen is láttunk félig vagy egészen megtépázva.


Már megszokták

– Lassan már megszokjuk, hogy minden kampányban összefirkálják a plakátjainkat, arra viszont büszke vagyok, hogy Szegeden még nem láttam megrongált Fidesz-plakátot – reagált Botka László a kampányplakátok „kommentárjaira". Azt mondta, a szövegek radikalizálódása a tévéostrom utánra tehető, de nem szedik le azokat, mert így legalább látható mindkét oldal „keze nyoma". Oláh János jobboldali polgármesterjelölt szerint a politikai plakátok mindig ki voltak téve a rongálóknak, nem lát összefüggést a kormányellenes tüntetések, a tévéostrom és az egyre mocskosabbá váló plakátfeliratok között. Ők mindenféle fizikai, pszichikai és verbális erőszakot elítélnek és elutasítanak – így a mocskolódó plakátfeliratokat és a plakáttépkedést is.

Határokat feszegetnek

A szólás- és véleménynyilvánítási szabadság majdnem abszolút jog, aminek célja az állami cenzúra megakadályozása – hangsúlyozta Trócsányi László, az SZTE ÁJTK Alkotmányjogi Tanszékének vezetője. E két jog csak rendkívüli körülmények esetén korlátozható. Például akkor, ha gyakorlása megzavarja a köznyugalmat, vagy gyűlöletkeltő. Ezekben az esetekben bűncselekményről van szó. Szabálysértést követ el, aki másokat megfélemlít, mások alapjogait korlátozza. A plakátok mocskolódó „kommentárjainak" megítélése alapos bírói mérlegelést kíván, de alapesetben csak rongálásnak minősül. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szégyenfoltok a szegedi József Attila sugárúton

A belváros szívébe vezető József Attila sugárúton több elhanyagolt telek évek óta kilóg rendezett… Tovább olvasom