Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 28°C Még több cikk.

A Móra-múzeum a nagy farmer mánia előtt

Szeged - Október végén a farmer, mint anyag történetéről nyílik kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlaton közel száz farmernadrágot, - inget, cipőt és egyéb kiegészítőket láthatnak majd az érdeklődők. A kiállítást – a rendezők reményei szerint – egy nagyszabású, sokakat, talán egész Csongrád megyét megmozgató akció előzi meg.
Az ősszel nyíló kiállítás egyik üzenete, hogy manapság a farmert a munkástól a nyugdíjason át a miniszterelnökig mindenki hordja. Igaz, a korábbiakban Magyarországon sokáig az volt a közkeletű hiedelem, hogy e vagány ruhát csak rockerek, a „csövesek" viselik. Az utóbbi évtizedekben azonban minden korosztályt és társadalmi csoportot meghódított a farmer.

A kiállításon végigkövethető lesz a viselet története, a „farmertörténetiőskortól", vagyis az 1870-es évektől napjainkig. Azt demonstrálandó, hogy a farmer az egyik leginkább strapabíró munkásruha egy olyan koszos, olajos darabot is kiállítanak a rendezők, ami szó szerint megáll a saját lábán. Mindezen és a hétköznapibb viseleteken túlmenően lesznek iparművészeti jellegű farmerruhák is, amelyeket a tervezők az eredeti rendeltetésükön túl „továbbálmodtak."

Sokan emlékeznek még az első farmerhez jutás rögös útjaira, örömeire, egyéni mítoszaira. A Móra Ferenc Múzeum ezekre a személyes elemekre szeretne építeni, ezért is hirdet sajátos akciót a közgyűjtemény. A tárlat előkészítői a '70-es, '80-as évek farmeres fotóiból szeretnének egy csokrot összeállítani. „Akik rendelkeznek ebből az időszakból magukról, barátaikról, szüleiről, nagyszüleiről farmeres fotókkal, kérjük a felvételeket borítékban, névvel és címmel ellátva adják le a Móra Ferenc Múzeum portájára. A borítékra nem más jeligét kell írniuk, mint "farmer". A felvételeket csupán másolásra kérjük, melyeket postán visszajuttatunk tulajdonosához, vagy a kiállítás megnyitása után a portán személyesen átvehetik" – mondja Szabó Magdolna, a múzeum néprajzkutatója, a kiállítás rendezője.

A farmeres fotókat október 10-ig várják a Móra Ferenc Múzeum munkatársai. A beérkezett képeket digitalizálják, nagyítják és így lesznek részei a farmer mindennapjait bemutató kiállításnak. Akik tehát kiállításon szeretnék látni a 30 évvel ezelőtti farmeres nagypapát, apukát vagy férjet, ne habozzanak, vegyék elő a családi fotóalbumot, válasszák ki a témához kapcsolódó felvételeket és adják le a Móra-múzeum portáján.

Olvasóink írták

  • 1. hab 2008. szeptember 10. 07:55
    „Jó az ötlet, biztosan érdekes és színes lesz a válogatás.
    Jelenleg azonban a múlt héten nyílt, igényesen megrendezett, gyönyörű műtárgyakat bemutató, keresztény művészeti kiállításról IS illenék írni, méltatni, értékelni, figyelmet felhívni rá.
    Mi indokolja az agyonhallgatást ?!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeged vezet a panelprogramban

Szeged - Megvan a fedezet a panelfelújítások folytatására, az idei költségvetésből 10 milliárd forint költhető el erra a célra – mondta Gyenesei István önkormányzati miniszter. Tovább olvasom