Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

A mosoly Szűcs László legnagyobb varázslata

Kevés hivatásos bűvész dolgozik Magyarországon – közülük az egyik Szegeden él. Az 53 éves Szűcs László túl van az ötezredik előadásán, egyik kedvence a gerlék varázslata. Kezdő korában előfordult, hogy a mutatványokért – sörrel fizetett.
Szűcs László 35 esztendeje szórakoztatja a nagyérdeműt. Fotó: Gyenes Kálmán
Nincs olyan szegényes vándorcirkusz, előkelő porond, vásári forgatag vagy díszes színházterem, ahol az akrobaták, idomá-
rok, bohócok, kard- és tűznyelők mellett ne lépne fel – bűvész is.
Példaképek, mesterek

Akad köztük, aki a levegőben táncol, elmozdít egy hegyet a helyéről, eltünteti az elefántot, és a világ másik pontján varázsolja elő. Van, aki aktatáska méretűvé hajtogatja össze magát, majd kis ládába zárják, és élve eltemetik. A bűvész varázsol, és az ő varázsa – immár hatezer éve – nem halványul.

Magyarországon hat főállású bűvész működik, egyikük szegedi: az 53 éves Szűcs László 35 esztendeje kápráztatja el gyermek és felnőtt közönségét. Mindenki azt hihetné, hogy példaképe Rodolfó. Ő viszont másik két nevet mond: a szolnoki Vígh Józsefet és a 85 éves jászberényi Száva Sándort említi, aki felkészítette a hivatásos bűvész vizsgára is. Véleménye szerint sokkal többet tud, mint a híres Rodolfó, csak nem érvényesülhetett a felkapott művész mellett.

Söralapon

A bűvészek nagyon vigyáznak trükkjeikre. A szegedi mágus az első fogásokat Tyeplik Tibortól tanulta negyven évvel ezelőtt. Festő kollégája ugyanis az ebédszünetekben különböző mutatványokkal szórakoztatta a brigádot. Csodálattal figyelte a mestert, de ellesni nem tudta a trükköket. Fizetnie kellett. – Volt egy-, kettő-, három-, négy-, és ötsörös mutatvány. Mit mondjak: miután rákaptam a bűvészkedésre, Tibor egy ideig sohasem volt szomjas. 
– Rodolfó nem tűrt senkit maga mellett. Az is megtörtént, hogy Sanyi bácsitól visszavonatta a működési engedélyét. Pedig míg a mester képes volt világszínvonalon két órás önálló estet tartani, addig Rodolfó nem tudott annyi igazán látványos trükköt – tesz meglepő kijelentést.




A Szeged bártól a nemzetközi varietékig


A több mint ötezer előadást megtartott bűvész ezerkétszáz mutatvány birtokosa. Ezek megszerzése nem olcsó mulatság, hiszen a bűvészkellék kereskedők, a mutatványok felújítói drága pénzért árulják trükkös dolgaikat. Szűcs László Varázsvár műsorához például nyolcszáz ezer forintba került a kellék. Ezenkívül Magic Show-val és a Bűvész-
suli című műsorával járja az országot. Évente 250-260 fellépése van: főleg gyerekeknek varázsol.

Csiribí-csiribá

Szűcs László egyik kedvenc mutatványa a rengeteg közül a gerlevarázslat. – Kedvenc gerléimet folyamatosan elővarázsolom, hol kendőkből, hol a nagy semmiből. Amikor mind a hét madár bekerül egy kalitkába, megmutatom a közönségnek. Mindenféle takargatás nélkül egy csiribí-csiribá után a hét fehér galamb egy hétkilós perzsacicává változik át.
– Nehéz eladni a bűvészműsort ebben a technika-centrikus világban, amikor David Copperfield még a monumentális amerikai Szabadság szobrot is eltünteti. Copperfieldet egyébként nem ezért becsülöm nagyra, hanem félelmetes manuális ügyességéért – mondja a szegedi hókuszpókusz, aki a gyerekek kedvence szerte az országban. A nyolcvanas években – Jancsika Sándor, Nóvé Ernő, Boros Tibor idejében – állandó fellépő volt a Szeged bárban. Rövid ideig dolgozott a híres Richter cirkuszban, majd a kilencvenes években fellépett Jugoszláviában, Belgiumban, Hollandiában, Németországban és Franciaországban is. Tagja volt a Nagy Bandó András-féle Első Szegedi Kabarénak.

A gerlék, a nyuszi és a perzsacica

– Nem vágyom már a külföldi varietékbe. Persze ha letennének elém egy kész szerződést, akkor elgondolkodnék. De most úgy fest a dolog, hogy a magam menedzsere is vagyok. Így pedig nehéz külföldi szereplést felhajtani – jelenti ki főként az állatszámokat kedvelő szegedi bűvész, akinek hét balkáni kacagó gerléje, nyuszija és perzsacicája van. Azt mondja: ha a jól tanítható galambjai nem tudnák a mutatványokat, akkor egy-egy késes, átszúrós trükknél nem sok maradna belőlük. Szerencsére még egyszer sem történt baleset. Mégis legnagyobb mutatványának az tartja, ha a gyerekek és a felnőttek arcára mosolyt tud varázsolni.



Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyes úton járnak az öthalmi gyerekek

A közútkezelő hozzájárulása nélkül helyezték át Öthalomnál a buszmegállót a rendkívül forgalmas… Tovább olvasom