Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

A multik vevőt csalogatnak az olcsó kenyérrel

Novembertől szerettek volna árat emelni a pékek, de még mindig egyezkednek a kereskedőkkel. Hiába „várják" már a vevők is a mindössze 10-15 forinttal drágább kenyeret, a boltosok hajthatatlanok: a mindennapit vevőcsalogató cikknek tartják.
Bajban vannak a kis pékek. A multik inkább lefelé akarják szorítani a kenyér árát. Fotó: Schmidt Andrea
Még mindig nem lett drágább a kenyér, noha már november második felében járunk. E hónaptól emelte volna meg a mindennapi árát a pékszakma, persze nem egységesen, hiszen a kartellbe csoportosulást törvény tiltja. Mindenkinek egyénenként kellett volna megvívnia a maga csatáját a kereskedőjével, ám információink szerint ezek az egyezkedések még nem értek véget. Sőt ott tartanak, hogy a multik nemhogy emelésről nem akarnak hallani, hanem még inkább lejjebb szeretnék szorítani az árat.

A létező legextrémebb példa erre, hogy a nemrégiben megnyitott újabb szegedi Lidlben 59 forintért adtak egykilós félbarna kenyeret, holott annak reális eladási ára 160-180 forint lett volna. Ugyanott egy zsömle 5 forintba került. Varga László, a szegedi Bajor pékség tulajdonosa, a pékszövetség Békés és Csongrád megyei régióelnöke is hallott a „hihetetlen" árról. Azt fejtegette kérdésünkre válaszolva, hogy ebből a példából is látszik, a multik még mindig vevőcsalogatónak használják a kenyeret. „Régen politikai, most üzletpolitikai kérdés, mennyiért adják a mindennapit" – mondta.

Holott a vevők – mivel a médiában szinte kéthavonta visszatérő téma a pékszakma növekvő költségeket figyelembe vevő igénye – szinte „várják" a kenyéráremelést. Magam egy multinál vásárolva faggatóztam, vajon tudják-e az emberek, mennyiért vették meg a kenyeret. Barna Szilveszter, aki egy teli bevásárlókocsival manőverezett a zsúfolt áruházban, azt mondta, sosem nézi, mibe kerül a kenyér, csak leemeli azt, amelyik számára a legszimpatikusabb. Szerencsére jól keres – tette hozzá a 30-as éveiben járó férfi –, emiatt nem kell figyelnie az árakra. Nem is érti, miért van ekkora vita a 10-15 forintos áremelés körül. Megkérdeztem egy hölgyet is. Kocsis Boldizsárné elmondta, fogalma sincs, mennyibe kerül ma egy kiló fehér kenyér, holott takarékosan él. Szerinte azért, mert sosem vesz egy nap negyed vagy fél kilónál többet.


Forintok

A péksütemények ára darabonként 1-1,30 forinttal emelkedhetne a 10-13 forintos jelenlegihez képest és így kerülnének 14-15 forintba. A fehér kenyér pedig mindössze 15-20 forinttal drágulna kilónként, vagyis 160-200 forintot fizetnénk érte, fajtától függően. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pavlovits Dávid lemezfelvételre is felkérést kapott

Komoly szakmai sikert hozott az amerikai koncertkörút a szegedi gitárművész és komponista, Pavlovits… Tovább olvasom