Délmagyar logó

2018. 05. 20. vasárnap - Bernát, Felícia 13°C | 23°C Még több cikk.

A Nyuszi is Kurt Vonnegutot olvas

Szeged - Szabadidejében a legtöbb magyar zenét hallgat vagy olvas. Arra voltunk kíváncsiak, milyen muzsika szól a szegedi írók otthonában és mit olvasnak a város zenészei. Holnap ünnepeljük a magyar kultúra napját.
Világszerte a legtöbben a zenében találják örömüket – állapította meg nemrég egy 30 országban 30 ezer ember megkérdezésével készült tanulmány. A második helyen a film és az olvasás áll. Hazánkban is a zene az első, de mi inkább olvasunk – újságot, magazint, könyvet – mint filmet nézünk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a szegedi írók milyen zenét hallgatnak, és a szegedi zenészek milyen könyvet olvasnak. Kíváncsiskodásunk apropója, hogy holnap ünnepeljük a magyar kultúra napját.

– A kocsiban Schumannt hallgatok, a házban pedig Paul Desmond-t és Dave Brubeck-et – mondja Podmaniczky Szilárd író. – A Schumann CD-t még Bécsben vettük. Elkezdtük hallgatni út közben, és aztán ott maradt a kocsiban; ha jár a motor, Schumann zenéje is szól. A dzsesszt pedig négy-öt éve hallgatom: egy lemezkiadó cégtől kaptam két CD-t, cserébe azt kérték, írjak a kiadó magazinjának egy novellát, amelyben valahogy mind a két muzsika szerepel. Az írás elkészült, de közben olyan sokat hallgattam a CD-ket, hogy teljesen hozzászoktam ehhez a zenéhez, most már hiányozna. Azóta amerre járunk, az ő lemezeiket keresem.

Podmaniczky Szilárd a kocsiban Schumannt hallgat.
Fotó: Schmidt Andrea

Molnár Gyula leggyakrabban biológiai, ökológiai tárgyú könyveket olvas – az önkormányzati képviselő a Molnár Dixieland Band vezetője, „civilben" ornitológus – és szívesen lapozgatja a vadvizekről, természetvédelmi területekről szóló, fotókkal illusztrált kiadványokat. Érdeklik az utazási témájú könyvek is – főleg ha ő maga is úti célt keres. Regényekre alig van ideje, de ha mégis, akkor Fekete István a nyerő.

Gyakran dolgozott zeneszóra, de amióta kislánya, a négy hónapos Izabella megszületett, inkább csendben alkot Balogh Tamás író, irodalomtörténész. A nyugtató zenétől a legvadabb metálig egyébként sok mindent szeret, a paletta Stingtől a Panteráig terjed. Mostani kedvencei az Audioslave és a Red Hot Chili Peppers. Izabella kedvéért gyakran szólnak gyerekdalok a család otthonában Tamás és felesége prezentálásában. A dallam fix, a szöveget az aktuális események és a szerzőpáros kreativitása befolyásolja.

Kurt Vonnegutot említette először a kedvencek között Szabó László, a szegedi Nyuszi együttes frontembere. Az amerikai író művei közül a Börtöntölteléket és az utolsókét megjelent A hazátlan embert kedveli a leginkább.

– Az én nemzedékemről szól Douglas Coupland X generációja. Már nem hippik, de még nem yuppik – említett egy másik kedvencet a zenész, aki egyébként Márait a stílusáért, Faludyt választékos prózájáért szereti. „Nagyon magyar és nagyon szocio, olvasott ember, aki kocsmakultúrán szocializálódott" – jellemezte a szintén gyakran olvasott Para-Kovács Imrét. László ha új könyvet keres, néha kritikákra hallgat, de leginkább a saját ízlésében bízik.

Olvasóink írták

  • 1. vera 2008. január 27. 18:35
    „okos nyulak...:)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Továbbra sem eladó a szegedi Virág cukrászda

Szeged - Cáfolja a szegedi Virág cukrászda eladásáról szóló városszerte elterjedt híreket a Virág Cukrászda Kft. ügyvezető igazgatója. Tovább olvasom