Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

A Pajzs Szövetség már nem lakik itt

Szeged - Unióellenes az európai parlamenti választásokon indulni kívánó Pajzs Szövetség. A június 7-i megmérettetésre bejelentkező egyetlen szegedi szervezetet hiába kerestük hivatalos címén. Megtudtuk: a Szél utcában alapították, de már nem lakik ott. Más házakba is bekopogtattunk – az ajánlószelvényéért.
– Igen, itt volt a Pajzs Szövetség címe, de már nem lakik itt – nyitotta ki résnyire a kaput a szegedi Szél utca 31.-ben lakó asszony. Elmondtuk neki, az Országos Választási Iroda honlapján, a www.valasztas.hu-n az áll, hogy ez a szegedi központú szervezet is indul az európai parlamenti választáson, és erre a címre lehet hozni, vagy postázni az ajánlószelvényeket... Erre a ház tulajdonosa, Micziz Rózsa beljebb tessékelt minket. – Öt évig tagja, sőt ügyintézője, pénztárosa voltam a Pajzs Szövetségnek. Itt is tartottunk gyűléseket – mutatott a kertben felállított asztalra és a hat üres székre.

Harminc tagot számlálhatott a Pajzs fénykorában – az asszony becslése szerint. – Nem lényeges, hogy mekkora a taglétszám. Választási pártként alakultunk, bár valójában tiltakozunk a pártok alapján szervezett politika ellen – jelenti ki az elnök. A szegedi Halász József tegnap, mikor telefonon elértük, szülővárosában szervezkedett. – Nem lényeges, hogy székhelyünkként az alakuláskor bejegyzett Szél utca szerepel, mert már folyamatban van az átjelentkezés: Újbudán, a Fehérvári úton lesz a központunk. Ott gyűjtik az ajánlószelvényeket is: több mint tízezer jött már össze.

– Mit csináltam a kopogtatócédulámmal? – kérdez vissza Micziz Rózsa. – Semmit. Nem adom egyik pártnak sem. Csalódtam. A Pajzsból már öt éve kiléptem: a párommal és a gyerekekkel együtt Írországba mentünk dolgozni. Most márciusban jöttem vissza, mert ott is munkanélküliek lettünk. Tudja, annak idején pénzt fektettünk a Pajzsba, kuncsorogtunk a támogatásért, harcoltunk a magyarok érdekeiért, de nem jutottunk sehova.

Programként a Pajzs Szövetség már évek óta mondja: a hazai termékek kapjanak előnyt, ne a külföldi árukkal tömjék tele a boltokat – emlékezett a volt pénztáros. Az elnök szerint viszont a 2002-ben alakult szervezet célja, hogy megváltoztassa az Európai Uniót: a mai neoliberális és a föderatív államszövetség helyett szabadságot adó konföderatívvá. Az erről szóló tervezetet Halász József már ki is dolgozta, és három nyelvre lefordították, és olvasható is a honlapjukon. Mint ahogy a felszólítás is: „Gyűjts ajánlószelvényt az Árpád-sáv és a Turul győzelméhez! Nemzeti jelképeink a választási listán!"

– Eszköz számunkra az EP-választás. Reális esélyünk – állami támogatás, médiabeli ismertség híján – nemigen van arra, hogy listát is állítsunk, vagy képviselőt küldjünk az EP-be – ismerte el Halász József. – De soha nem adjuk fel, tovább dolgozunk végső célunkért: legyen Magyarországon tényleges rendszerváltás!

Szél utcai kopogtató

Több Szél utcai házba is becsöngettünk tegnap – a kopogtatócéduláért. Egyik helyen sem hallottak a Pajzs Szövetségről, arról meg pláne, hogy ebben az utcában székelne. Ajánlószelvényük sorsáról a szélrózsa minden irányába tartottak a Szél utcai válaszok. – Széttéptem az értesítőt mérgemben, amikor meghallottam, hogy a nyugdíjakat nem emelik, a 13. havit meg elveszik – mondta Jámbor Mihályné. – Ki se bontottam a borítékot. Mióta nem kötelező, egyik választásra se megyek el. Mert minek? – legyintett Jámbor Mihályné. – A szelvényt elvittem a szocialistáknak, mikor a Dugonics téren gyűjtötték – hárított a kerékpárt toló öregúr. – Jártak már itt érte, de nem adtam, mert odaígértem – nyitott ablakot az egyik mesterember. – Hogy kinek? Hát a Fidesznek.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. IVY 2009. április 30. 14:47
    „:D :D :D :D
    Úgy látom, szinte mindenkinél megjelent a (moderálva - a szerk.)-szöveg....:) :) :)
    Tisztelt DM - es moderátor!
    Attól még nincs megoldva a probléma, ha a tücskök jogaira hivatkozva(?) törli a hozzászólásokat!!!!!!

    Figyelje inkább a flexsnake névre hallgató egyén írásait. Megéri! :)”
  • 21. CID 2009. április 30. 11:47
    „(moderálva - a szerk.) csak, hogy megkönnyítsem a szerkesztő dolgát :)”
  • 20. bo 2009. április 30. 09:38
    „Tisztelt DM! Azt hiszem, itt az ideje, hogy az egész hozzászólási rendszerüket töröljék, hiszen ha gyakorlatilag az összes hozzászólást moderálják, egyszerűbb, ha eleve beszüntetik. Szerintem nem voltak olyannyira sértőek, mint egyik másik parlamenti hozzászólás, ámbár ott szabad!”
  • 19. Moagim 2009. április 29. 11:21
    „Vajon mi történt a tagokkal? (moderálva - a szerk)”
  • 18. gróf 2009. április 29. 11:04
    „(moderálva - a szerk)”
  • 17. nemathoda 2009. április 29. 09:11
    „(moderálva - a szerk)”
  • 16. IVY 2009. április 29. 09:01
    „(moderálva - a szerk)”
  • 15. papen 2009. április 29. 08:32
    „Bélát itt ne keressék / Mert elköltözött rég./ Az új lakása tágasabb, / s a kilátás is szép.”
  • 14. redstar 2009. április 29. 07:26
    „(moderálva - a szerk)”
  • 13. floridaimagyar 2009. április 29. 04:17
    „(moderálva - a szerk)”
  • 12. CID 2009. április 29. 00:04
    „(moderálva - a szerk)”
  • 11. Strat-n 2009. április 28. 21:56
    „Győzött az igazság!!! A képen a parlamenti képviselőket érintő első megszorítások bizonyítékait találhatjuk. Költségtérítés híján immár visszafogottabb albérlet, hajkorona helyett rőzse, diplomata-kosztüm helyett színes trikó, tárgyalóasztal helyett fehér műanyag. Így már dübörög a gazdaság! És Rózsa néne is egész szimpatikus...”
  • 10. smalltown 2009. április 28. 21:51
    „(moderálva - a szerk) OK, Pajzsszovetseg elkoltozott, ugorgyunk.”
  • 9. sós 2009. április 28. 21:48
    „Na itt van baj, nem kicsi!Akkor nagy?”
  • 8. flexsnake 2009. április 28. 21:27
    „(moderálva - a szerk)”
  • 7. CID 2009. április 28. 21:23
    „rt0831 : ezt remélem nem gondoltad komolyan. Bár seftelés, csalás ügyben lehet.”
  • 6. CID 2009. április 28. 21:22
    „(moderálva - a szerk)”
  • 5. flexsnake 2009. április 28. 20:30
    „Most is a mondanivalót kerestem a cikkben. :D Á, hülye vagyok. (moderálva - a szerk)”
  • 4. bo 2009. április 28. 19:21
    „Elveszett a szemüveged?:-))))”
  • 3. rt0831 2009. április 28. 19:13
    „Nem értem miért kell valakiről a külseje után itéletet mondani!
    Lehet,hogy több észe van mint az előző két kommentelőnek.”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Niggernek nevezték a rendőrök?

Szeged - Viktor a fegyvert a JATE-klubnál vette elő – állítása szerint egy tömegverekedést akart megakadályozni. Tovább olvasom