Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

A postát és a gázszolgáltatót szidják

Sok gázár- és távhő-támogatási adatlap későn érkezett meg a Csongrád megyei családokhoz. Ráadásul a gázóra átíratása problémás, mert a Dégáz ügyfélszolgálata még egy hétig zárva tart. A minisztériumban megtudtuk, nem a január 8-i határidő a fontos, hanem az adatok feldolgozásának gyorsasága.
May Károly: Beadáskor derült ki, hogy nem jó számlát másoltam le. Fotó: Karnok Csaba
Az óév utolsó munkanapjain kétségbeesett olvasóink jelezték a szatymazi tanyákról, Vásárhelyről, Dorozsmáról, Tápéról és Szőregről, hogy nem kapták meg a Magyar Államkincstártól a gázártámogatás igényléséhez szükséges űrlapot. Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője elmondta: az államkincstár eleve kevesebb nyomtatványt készíttetett, mint amennyire szükség lett volna. Rajtuk semmi sem múlt, tíz nap alatt kivitték a hárommillió levelet. Tegnap dobták a postaládákba az utolsó, nagyjából százezer küldeményt.

A vásárhelyi Rácz Ferencnéhez ennek ellenére még tegnap sem érkezett meg a boríték. Szerencsére lánya a kincstár kirendeltségén beszerezte az igénylőlapot.

„A Dégáz akadályozza az ügyintézést"

– Hozzánk pénteken dobta be a postás – mesélte a szőregi May Károly. – A kérelem feladását nem mertem a postára bízni. Bevittem inkább a kincstár ügyfélszolgálatára. Még jó, hogy megnézték, mert kiderült, az utolsó hónapban kapott négyféle rész- és elszámoló számla közül nem a megfelelőt másoltattam le. Azt kell mellékelni ugyanis, amelyiken a nevem, címem és a mérőóra száma is rajta van. Haza kellett mennem a másik számláért. Az anyósom viszont nem tud kérvényezni, mert nem tudta még átíratni a gázóráját az elhunyt férje nevéről – mondta.
Végül hozzátette: Bosszantó, mert eddig nem zavart senkit, hogy ki fizeti be a pénzt. Most viszont a Dégáz akadályozza az ügyintézést azzal, hogy zárva tart.

Csak a csekket szokta megtartani


A dorozsmai Blahuz Lászlót az dühítette fel, hogy átutalással fizeti a gázszámláját, a csekkjeit szokta megtartani. A gázártámogatási kérvényéhez számlamásolatot kellene beadnia, de tavaly nem jutott be a gázszolgáltatóhoz. Idén meg már késő, a Dégáz átszervezése miatt csak január 8-a után lehet bejutni a cég ügyfélszolgálatára, a kérelem határideje pedig 8-án lejár.

A férfit elkeseríti, hogy meg kell előlegeznie a több tízezer forintos teljes számlát csak azért, mert a Dégáz magával van elfoglalva.

A gázszolgáltató nem válaszolt

Szerettük volna megtudni a Dégáztól, hogyan orvosolja a kényszerűen megelőlegezett borsos számlákkal a fogyasztóknak okozott kellemetlenségeket. Hiába vártunk, a gázszolgáltatótól lapzártánkig nem érkezett válasz.


Az adatrögzítés gyorsasága döntő

Nem szentírás a január 8-i határidő, újabb hosszabbítás viszont nem lesz, a Dégázra való tekintettel sem. A Magyar Államkincstár munkatársai ígérték: minden adatlapot, amelyet a hónap végéig feldolgoznak, továbbítanak a szolgáltatókhoz, és azt a februári számlában érvényesíteni tudják – közölte Forgó Györgyné, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára. Tehát előfordulhat, hogy január 10-én vagy 20-án adja be valaki, és még feldolgozzák a kérelmét. Sőt a hiánypótlásra visszaküldött adatlap is beleférhet a január 31-i határidőbe. Aki jogosult és március 31-éig még beadja, annak visszamenőleg január 1-jétől jár a támogatás. Aki viszont április 1. után küldi be a papírját, annak csak május 1-jétől számítják be. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vitorlázással indították az évet

Az új esztendő első napján sokan maradtak délutánig az ágyban, kipihenni a szilveszteri mulatozás… Tovább olvasom