Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

A prímás, akit Szalonnaként ismernek

Szülői hatásra fordult a népzene felé a kárpátaljai származású Pál István Szalonna: kamaszként öreg cigány muzsikustól tanult. A Magyar Állami Népi együttes vezető prímása lett 23 évesen, a walesi herceg előtt is felléptek – titka, hogy jól tud bánni az emberekkel. Idén megkapta a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjét.
– Összeszámolta már valaha, összesen hány bandában, hány lemezen működött közre?
– Nem szoktam számolni. Az az igazság, hogy végül is mindenhol ugyanazt játszom, ahová meghívnak: magyar népzenét, magyar népzenei hangulatokat. A Szalonna és bandája a saját zenekarom, velük azt muzsikáljuk, amit én és a zenekar is nagyon szeretünk. Az összes többi szórakozás, jókedvű örömzene.

Pál István Szalonna: Furcsa volt, hogy ott vagyok egy öreg muzsikus cigányember mellett, és dolgozom
Pál István Szalonna: "Furcsa volt, hogy ott vagyok egy öreg muzsikus cigányember mellett, és dolgozom."

– Kárpátaljáról származik. Az otthoni a kedvence népzenében, vagy mindegyik tájegység muzsikájában megtalálja azt, ami tetszik?
– Mindegyikben megtalálom, de én maximálisan hiszek abban, hogy mindenki a sajátját tudja a legjobban játszani. Éppen ahogy az ember is a magyar nyelvet tudja a legjobban, hiszen magyar. Érdemes megtanulni különböző nyelveket, hiszen jó nyelveken beszélni, ilyen a zene is. Ám akkor értékelnek a világban, akkor vagy valaki, ha a sajátodat is kiválóan ismered. Kárpátalján én a szatmári zenével ismerkedtem meg, de ugyanúgy gyűjtöttük a románság, a ruszinság és a cigányság népzenéjét. Édesapám Kárpátalján népzenegyűjtő, az ő munkásságát folytatom én ma itt, Magyarországon is.

– A Szalonna bandájában a Szegedi Ifjúsági Napokon a húga énekelt. Szülői hatás eredménye, hogy a népzene felé fordultak?
Szalonna és bandája a walesi hercegnek is zenélt

A Pál István Szalonna és bandája tagjai jelenleg a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai. Rendszeres résztvevői Magyarország legnagyobb fesztiváljainak, emellett az elmúlt években játszottak többek között Venezuelában, Indiában, Görögországban, Angliában, Ukrajnában, Romániában, Szlovákiában és az Egyesült Államokban. 2006-ban a Magyar Köztársaság küldöttjeiként részt vettek az Egyesült Királyság 1956-os díszünnepségén, olyan művészek társaságában, mint Jeremy Irons, Vásáry Tamás zongoraművész, és Sebestyén Márta. A műsor után személyesen gratulált a bandának többek között Károly walesi herceg és Margaret Thatcher volt angol miniszterelnök. A Magyar Állami Népi Együttessel 2007-ben elnyerték a Prima Primissima-közönségdíjat.

– Nagyon komolyan szülői hatás eredménye! Mint ifjú gyerekek, persze ellenkeztünk, de aztán rájöttünk, hogy tényleg ez az út a miénk. Azóta is töretlenül csináljuk. A szegedi fellépés után is hazamentünk a szülőfalunkba, ahol éppen a Liszt Ferenc Zeneakadémia gólyatábora zajlott, vittük a fiatalokat gyűjteni a ruszinokhoz, románokhoz.

– Mennyien foglalkoznak ma még népzenei gyűjtéssel?
– Nem hinné, hogy mennyien. Nagyon sokan. Csak nem tudományos módon végzik a legtöbben, a Tudományos Akadémia kiküldöttjeként, hanem veszik a hátizsákot, és elmennek öreg nénikhez, bácsikhoz tanulni zenét, táncot, életmódot. Ez a mai napig létező dolog, de nem mindenki úgy írja le, hogy népzenét gyűjteni megyek. Hanem meglátogatom ezeket az embereket, és próbálok tapasztalatokat gyűjteni a jövőre. Azokhoz a dolgokhoz, amelyek még fontosak az életben, nem a műanyag világból valók.

– Jól tudom, hogy ön is egy idős cigányprímástól tanulta a szakmát? Hogy kell elképzelni ezt a folyamatot? Olyan, mint inasnak lenni?
– Így van, Murzsa Gyulától tanultam. Egész pontosan olyan, mint az inasélet. A hegedülés másodrangú dolog volt. A vízhordástól az öltözködésig, az emberekkel való viselkedésig, a pontos megjelenésig, a csajozáson keresztül minden beletartozik abba, mi egy zenész, milyen az életformája. Én ezt tudtam megtanulni attól az öreg muzsikustól. Na és ott volt a családi háttér. Amellett, hogy édesapám a kijevi operaház karmestere volt, lakodalmakban muzsikált, és ő is öreg cigányzenészektől tanult. Ez a rend nálunk egy folytonosság.

– Nem lehet könnyű így tanulni. Mekkora alázat kellett hozzá?
– Amikor valaki gyerek, nem így fogja fel. A szülőjére próbál hallgatni, aki útmutatást ad neki. Nekem is furcsa volt, hogy ott vagyok egy öreg muzsikus cigányember mellett, és dolgozom. Miért nem mehetek játszani, a cimboráimmal focizni? Helyette vizet hordok, segítek hátul a kertben... Azt gondolom, ezért van a szülő, addig kell ott lennie a gyerek mellett, amíg az még nem tudja, milyen irányt kell vennie. Utána lehet szabadjára engedni. Engem is szabadjára engedtek később a szüleim, 16-17 évesen, átkerültem Magyarországra teljesen egyedül. Azóta itt élek, és nemigen csalódtak bennem.

Pál István Szalonna és bandája: Nyírségi dallamok

– A Magyar Állami Népi Együtteshez 19 évesen került, 23 évesen lett zenekarvezető. Mi a gyors előrelépés titka?
– Valami miatt tudok az emberekkel bánni. Nagyon sok jó muzsikus van, de ahhoz, hogy az ember egy ilyen intézmény zenekarvezetője legyen, nem elég, ha jól hegedül. Egy zenekarvezetőnek a dolga az is, hogy ha elbocsátás van, megvédje az embereket, hogy egy műsorhoz összeállítsa a zenészeket, hogy ha kell, leüljön egy-egy zenésszel, és elmondja: Figyelj, a viselkedésed... Ez mind-mind hozzá tartozik a feladataihoz, nekem pedig valamiért van egy olyan karizmám, hogy tudok beszélni, együtt dolgozni az emberekkel. Én nem számolom magam extra különleges embernek, egyszerűen így alakult.

– Mikor alapította a saját bandáját?
Névjegy

Pál István 1980. június 6-án született a kárpátaljai Visken. Szülei, Jancsó Katalin és Pál Lajos zenetanárok. Zenei tanulmányait a tiszapéterfalvi zeneiskolában kezdte, majd Murzsa Gyulától a régi cigányzenészképzés hagyományai szerint tanulta a mesterséget. Középiskolai tanulmányait a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végezte, 1995-ben került Budapestre főiskolára. 2007-ben a Nyíregyházi Főiskola ének-zene, népzene szakán szerzett tanári diplomát – a tanítással már kamaszként kapcsolatba került. Muzsikált tercprímásként a Galga és a Fonó zenekarban. A Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása. Díjai közül néhány: a Népművészet ifjú mestere (1999), aMeRTON-díj (Fonó együttes, 2006), Artisjus „Az év előadója" cím (2006), a Magyar Köztársaság Érdemkeresztje (2011). Részt vett a Rendhagyó prímástalálkozó elnevezésű programban is, amelynek hanganyaga Fonogram-díjat ért. Jelenleg a Zeneakadémia masterképzéses diákja.

– Már lassan az is tízéves, de mivel sok zenekarban játszom, senkinek sem az tűnik fel, hogy Szalonna és bandája, hanem az, hogy Szalonna itt, Szalonna ott, Szalonna amott. Most már második lemezünk jelent meg jó másfél hónapja, és az emberek fejében is kezd tisztázódni, hogy van a Szalonna és bandája, és van, amikor Szalonna koncertezget ezzel-azzal a zenekarral. Ferenczi Györgyék például több számot feldolgoztak a lemezünkről, bevették a műsorokba. Jó zenészek között ebből nincs probléma, szeretjük egymást, játszom az új lemezükön is.

– A közelmúltban feloszlott Kispál és a Borz koncertjein is színpadra állt. Milyen élmény egy alternatív zenekarban húzni a népi talpalávalót?
– Nem mindegy, hogy kivel játszom. Ezek nagyrészt emberi kapcsolatokon is múlnak. Amikor együtt muzsikálunk, azért tisztelnek minket, azért hívnak meg, amit csinálunk: a magyar népzene miatt. Azt az ízt visszük bele az alternatív rockzenébe, amit ők úgy éreznek, hogy hozzátesz. Ez nekünk nagyon jólesik, ott vagyunk, barátok vagyunk, csináljuk.

– Régebben mintha sokkal zártabb lett volna a népzene világa. Mostanság sok az ötvözet, a feldolgozás...
– Sok az ötvözet, de nem szabad elfelejteni, hogy mi az eredeti. Az mindig ott kell, hogy lebegjen. Azért vagyok annak a híve, hogy ha például készít valaki egy feldolgozást, hangsúlyozza ki: ez ennek és ennek a feldolgozása. Ha mi eredetiben eljátszunk egy kalotaszegi zenét egy erdélyi zenekarból, az sem lesz egy az egyben ugyanolyan. Mert nem ott nőttem fel, nem azokkal az emberekkel muzsikáltam: már ez is feldolgozás. A világzenében pedig sokkal jobban belenyúlnak a népzenébe, változtatnak, de az nem autentikus népzene. Nincs ezzel semmi probléma, ha nevén nevezzük a dolgokat. Szabad világban élünk, nem szabad megtiltani.

– A népzene reneszánszát éljük: egyre több gyerek, fiatal jár el népdalokat tanulni, néptáncolni. Mit gondol, mi ennek az oka?
– Nem gondolná az ember, de szerintem most hozta meg az eredményét az, hogy a művészeti iskolák elindultak az országban, majd gombamód szaporodtak, és minden kis faluban magyar néptáncot kezdtek tanulni az emberek. Szinte minden településen van művészeti iskola, a gyerekek felnőnek magyar néptáncon, népzenén. Szeretik a Rackajamet, a Csík zenekart, a Szalonna és bandáját – a népzenét és a népzenei ihletésű dolgokat. Ez innentől felfelé megy, kevesebb nem lesz. Persze mondhatnám azt is, hogy azért kedvelik egyre többen, mert a Csík zenekar feldolgozott rockzenei számokat népzenei stílusban, és ez is igaz. Nagyon sok embert bevonzott a felnőttebb korosztályból, de a gyerekeket nem ez vonzza be. Márpedig az utánpótlást a gyerekek jelentik.

Pál István Szalonna: Egy zenekarvezetőnek a dolga az is, hogy ha elbocsátás van, megvédje az embereket
Pál István Szalonna: "Egy zenekarvezetőnek a dolga az is, hogy ha elbocsátás van, megvédje az embereket."

– Arról sokat beszélnek, a közönségnek mit ad a népzene. Mit ad egy gyereknek, aki elkezdi tanulni?
– Tartást. Azért mondom ezt, mert a népzenében ott vannak a pontos szövegek, a zene ritmusa, a tánc – nem lehet semmit nyeglén csinálni benne. Tartást ad az embernek és szókincset. Olyan szavakat megtanulsz, amiket a tévében nem hallhatsz. Úgy látom, hogy egyre több értékes fiatal szereti ezt a világot, és nem kell ezt demagóg módon művelni. Ízlelje meg, jöjjön el egy koncertre, érezze meg, hogy ez neki szól, egy természetes folyamat, és érezze jól magát! Erről szól igazán a népzene.

– Honnan kapta a Szalonna becenevet?
– Focizni nagyon szeretek, és egy focimeccsen játszottunk, ahol szalonnát sütöttek a pálya mellett. Folyamatosan szalonnát ettem oldalt. Amikor szükség volt rám, kirohantak és kiabáltak: Szalonna, gyere vissza! Szerettem a csapatsportokat: foci, kosár, minden. Futni viszont már nem szerettem akkor sem.

Olvasóink írták

  • 2. sling 2011. október 17. 10:09
    „Szeretem a muzsikáját, reméljük még sok-sok szép dolgot hallhatunk tőlük!”
  • 1. sebajtóbiás 2011. október 16. 22:25
    „Ő is és a szülei is csodás emberek. Van szerencsém ismerni őket már ifjú korom óta. Jó pár évig ők voltak a táncegyüttesünk kísérőzenekara. Már akkor is nagyon profi módon zenéltek. Édesapja mondta: Régen ő volt "a Lajos bácsi fia", most már én vagyok "a Szalonna apja".”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Melyik Árpád-házi király uralkodott a leghosszabb ideig?

Az államalapító, a második honalapító, a Borisszal hadakozó vagy az Aranybulla megalkotója ült legtovább a magyar trónon? Tovább olvasom