Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

A rakodógépben ülve találták meg - több napja halott volt

Zákányszék - Ki tudja, hány napja ülhetett már holtan rakodógépében a zákányszéki tanyavilágban Bartus István, amikor szombaton szomszédjának feltűnt, hogy nagy a csend a férfi portáján.
Az 55 éves Bartus István fejét saját gépének emelőkarja szorította a jármű tetejéhez olyan szerencsétlenül, hogy szétroncsolta a koponyáját. De nemcsak Zákányszéken történt különös haláleset: egy Székkutas közelében lévő tanyán egy gépkocsi – szintén több napja – annyira kiégett, hogy a benne ülö emberi holttest a felismerhetetlenségig elszenesedett.

A felismerhetetlenségig eltorzult arccal találtak rá szombat reggel a zákányszéki tanyavilágban Bartus Istvánra. Az 55 éves férfi ekkor már ki tudja, hány napja halott lehetett – saját rakodógépének emelőkarja szorította a fejét a jármű tetejéhez úgy, hogy a szerencsétlen férfi koponyatörést szenvedett.

– Régen határőrként dolgoztam, akkor is mindig figyelni kellett a környékre. Már 10–15 napja nem láttuk a szomszédot, de csak most, szombat reggel kezdett el motoszkálni a fejemben, hogy valami történhetett – mesélte az elhunyt férfi tanyaszomszédja, a zákányszéki Császár János. Elmondása szerint leginkább azt furcsállta, hogy a tőle néhány száz méterre levő tanyán reggel és este is ég a villany.

A homlokrakodó tetejéhez szorult oda az 55 éves férfi feje. Fotók: Karnok Csaba
A homlokrakodó tetejéhez szorult oda az 55 éves férfi feje.
Fotó: Karnok Csaba

– Eddig csak reggel jártunk ki, amikor nem láttuk a fényeket. Most elkezdődött a locsolási időszak, így este is kint vagyunk a tanyán. Láttuk a szomszéd kocsiját a kertben, mozgást azonban nem érzékeltünk. Éreztem, hogy baj történhetett, s mivel mi nem tudtuk az elérhetőségét, a tanya korábbi tulajdonosát hívtuk fel, hogy csörögjön rá a szomszédra. Mivel nem vette fel, a polgárőröket értesítettük, majd azok a rendőrséget. Én nem akartam átmenni, az öcsém azonban nem félt, mivel tavaly meghalt a másik szomszédunk, akit ő talált meg. A rendőrökkel együtt lépett be a tanyára, ahol a rakodógépében ülve látták meg az elfeketedett fejű szomszédot. Hogy öngyilkos lett, vagy véletlen baleset történt, nem tudom megmondani – folytatta Császár János.

A férfi elmesélte, hogy szomszédja múlt ősszel vásárolta meg a tanyát, mindössze egyszer beszéltek egymással, amikor Császár János megmutatta neki, hogy a két portának pontosan hol van a határvonala. – Egy hete teletöltöttem egy butykost pálinkával, mivel a tanyája mellett vetettük a kukoricát. Gondoltam, ha kijön, majd jobban megismerkedünk egymással. Már akkor sem találkoztunk, így a pálinka sajnos megmaradt – mesélte a szomszéd.

A gyilkos homlokrakodó. A solymári férfi nemrég költözött a zákányszéki tanyavilágba.
A gyilkos homlokrakodó. A solymári férfi nemrég költözött a zákányszéki tanyavilágba.
Fotó: Karnok Csaba

Bartus István teljesen egyedül élt a tanyán, úgy tudni, csak néhány hónapja költözött oda, miután Solymáron elvált a feleségétől. A tanyáján megtaláltuk azt a rakodógépet, ami a halálát okozta. A jármű tetején még mindig ott volt a hajfoszlánya.

A helyszíni szemle kizárta az idegenkezűséget, az elsődleges orvosi vélemény szerint Bartus István 4–5 napja vesztette életét. A haláleset körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja.

Olvasóink írták

  • 4. kopter 2009. május 12. 16:36
    „Miféle kegyeletsértő szenny egy írás ez? Nem tudom ha a szerző közeli rokonáról lenne szó mennyire érintené mélyen, ha valami embertelen cikkben kürtölnék világgá, hogy mikor megtalálták "elfeketedett fejjel" és elszállították, utána "a jármű tetején még mindig ott volt a hajfoszlánya"??? Gratulálok! Megint sikerült az újságírói etika - bár kétlem, hogy az utóbbi néhány évben sokan képesek lennének egyátalán hibátlanul leírni ezt a szót - csúcsait ostromolni! Szégyelje magát a cikk szerzője, és az is aki ilyet enged leközölni!”
  • 3. agg7 2009. május 11. 22:26
    „Valaki mondja meg konkrétan melyik tanyában találták a kiégett autót szeretném tudni pontosan hol is van, mert lehet h egy közeli barátom az. Aggódó barát”
  • 2. Balthazar 2009. május 11. 17:24
    „Na most jobban megneztem a kepeket, igen tevedtem, ez valoszinu egy UNC es ennek nincs ilyen biztonsagi keret beepitve, lehet latni az oldalso kepen a sima biztonsagi ov csatijat.”
  • 1. Balthazar 2009. május 11. 17:21
    „Na de hogy?

    A Bobcat-en vagy legyen UNC, mindegy, van egy biztonsagi ov amit beleules utan az embernek maga ele kell hajtania, kulonben nem lehet a kanalat iranyitani ill. az egesz gep blokkolva van addig amig a keret nincs lehajtva. plusz, kulon kell bekapcsolni egy gombbal a szivattyut is addig fel se lehet emelni a kanalat. Kihajolni nem lehet a Bobcatbol mert az ember elott van a biztonsagi keret, ha meg felhajtjuk, akkor meg nem mukodik a gep. Ez valami megkokanyolt masina lehet ha egy ilyen baleset tortent.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak legenda a traffipaxos BMW - közölte a rendőrség

Szeged - Az elmúlt hetekben olyan híresztelések indultak el, amelyek szerint különféle nagyobb… Tovább olvasom