Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

A romos Csókafészek furcsa milliói

Legalább százmilliójába kerül húsz év alatt Szegednek a sziksósi Csókafészek fogadó. A romos épületet még az előző ciklusban kinevezett fürdőigazgató, Lengyel József vette bérbe. Hiába támadták meg a szerződést később, a város fürdőcégének fizetnie kell: húsz évig évi ötmilliót.
Az értékbecslés szerint tizenegymilliót ér, de a bíróság nem engedte a várost kibújni az évi ötmilliós szerződésből Fotó: Gyenes Kálmán
Évi ötmillió forintot fizet a városi fürdőcég a romos Csókafészek fogadóért. A bérleti díj az infláció mértékével arányosan nő. A gyakorlatilag használhatatlan épületet húsz évre vette bérbe a Szegedi Fürdők Kft. A szerződést még Lengyel József igazgató írta alá 2002. szeptember 3-án, elvileg szállodát és éttermet akart ott nyitni. A Csókafészek azonban három éve zárva, a lassan rommá váló épület teljesen elhanyagolt, a tető itt-ott hiányos.

A szegedi fürdőket vezető Lengyel Józsefet a 2002-es választások után küldte el rendkívüli felmondással igazgatói posztjáról a jelenlegi városvezetés. A fürdővállalat új vezetése megtámadta a Lengyel által kötött szerződést, mert érvelésük szerint az a jó erkölcsbe ütközik és feltűnő értékaránytalanságra is hivatkoztak. A keresetet a bíróság elutasította.

Solymos László városüzemeltetési alpolgármester elmondta: a vendéglő 2003. januári értékbecslés alapján 11,5 milliót ér, és a rendeltetésszerű használathoz 39 milliót kellene rákölteni. A fürdővállalat tárgyalt az ingatlan tulajdonosával, Márta Lászlóval aki csak egy jelentős összegért cserébe állna el a számára előnyös szerződéstől. Az alpolgármester hozzátette: további kellemetlenség, hogy az ötmillió forint inflációval arányosan növelt összegét a városi fürdőcégnek minden év elején kell átutalnia, bevételei azonban elsősorban a strandszezonban jelentkeznek.

A Sziksósfürdői strand területén nemcsak bérbe vett, bérbe is adott ingatlanokat Lengyel József. A Natours Kft. évi egymillió forintért vette bérbe tőle a naturista strand és kemping területét. Ezt a szerződést – mint lapunkban már megírtuk – a fürdő vezetése azóta újratárgyalta, és az összeget kétmillióra emelte. A szörfházat évi százezer forintért adta ki Lengyel, ezt később 250-re módosították utódai.

Lengyel jelenleg a botrányokkal kísért óriásberuházást bonyolító Esztergomi Fürdő SPA Rt. vezetője. Azt állítja: mivel a város korábban jelentős ingatlanfejlesztést tervezett a területen, a szerződéskötéskor elfogadható mértékű volt az évi ötmilliós bérleti díj. A Sziksóstón ugyanis aquapark létesült volna, a kiviteli terveket még az ő vezetése alatt elkészíttette a cég. Ezzel a Csókafészek jelentősen felértékelődött volna – ezt szakértők is tanúsították a bíróság előtt. Szerinte ekkora ingatlant építeni csak 150-200 millió forintból lehetett volna, így logikusnak tűnt kibérelni azt.

Lengyel perei

A volt igazgató pert indított egykori munkahelye ellen. Ennek alapját olyan munkaszerződés jelenti, melyről az akkori tulajdonviszonyoknak megfelelően a cég taggyűlésén Bartha László polgármesterrel állapodott meg. Rendkívüli felmondása után elmaradt három évi bérét követeli. Ez az ügy a legfelsőbb bíróságig jutott, és az ott született döntés nyomán újra, elölről kezdődik a szegedi városi bíróságon.

Legfelsőbb bíróságon tart az eljárás elmaradt prémiumáért indult perében is. A legfelsőbb bíróságig vitte a konkurenciatilalomról szóló ügyet – nem helyezkedhetett el azonos profilú cégnél –, ötmillió forintot már másodfokon megítéltek neki, de ő a teljes összegért, 10 millióért perel. Az egykor Lengyel vezette másik cég, az Anna Fürdő Kft. felszámolója rendkívüli felmondással annak idején elküldte őt, ezért is perelt, és a bíróság kimondta: Lengyel munkaszerződése érvénytelen volt, de a semmisség megállapításáig jár a bére, két és fél millió forint. Kifizették neki. A városi ügyészség emellett csalással vádolja az általa eladott három úszóház ügyében, de ez bíróság elé még nem került.  
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tejüzemet vettek az alföldi termelők

Bár a jövő évre jósolt 64 forintos tejfelvásárlási árral nincs kibékülve, előre menekül, és megvette… Tovább olvasom