Délmagyar logó

2018. 01. 24. szerda - Timót -3°C | 4°C Még több cikk.

A. S. elvette egy rendőr fegyverét, egy másikat pedig megharapott: sírva kért bocsánatot az afgán férfi

Szeged - Nem hatották meg a bíróságot A. S. könnyei, az afgán férfit nem jogerősen bűnösnek mondták ki hivatalos személy elleni erőszak és lőfegyverrel való visszaélés bűntettében, amiért öt év fegyházat kapott. A migráns az ügyintézés közben elvette egy rendőr fegyverét, egy másikat pedig megharapott.
– Édesapám és édesanyám betegen fekszik otthon. Kérem, hogy méltányosságból engedjenek szabadon. Ha egészséges lettem volna, nem követem el a bűncselekményt. Az egy évet, amit eddig a börtönben töltöttem, tíz évnek érzem – mondta az afgán A. S. szerdán a bíróság előtt, miközben sírva kért elnézést az elkövetett bűncselekményekért. A férfi már négy éve élt Ausztriában menekültként, amikor tavaly úgy döntött, visszamegy Görögországba, ahol úgy lesz öngyilkos, hogy a tengerbe veti magát. A. S.-t Magyarországon elfogták.

A férfit a fogdából a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei 2016. augusztus 26-án szállították át a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szegedi épületébe idegenrendészeti eljárásra. A vádlott az elhúzódó ügyintézés miatt egyre agresszívabbá vált, az őt lefogni próbáló rendőr jobb oldalán lévő fegyvertokban tartott lőfegyver markolatára ráfogott, a fegyvert a tokból kihúzta, két kézzel fogva mellkasához húzta úgy, hogy a fegyver csöve előre nézett. A rendőrök együtt a földre vitték a vádlottat, a fegyver visszaszerzése közben dulakodni kényszerültek az ellenállást tanúsító vádlottal, aki az egyik rendőr két ujját megharapta.
 
Bűnös a migráns, aki elvette a rendőr fegyverét. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA

A tárgyalás az elmeszakértők meghallgatásával kezdődött, akik kijelentették, hogy a vádlott nem elmebeteg, a tüneteket szándékosan produkálhatta, azt szerette volna elérni, hogy elmebeteggé nyilvánítsák. A terhére rótt cselekmények következményeit felismerte. A. S. a szakértőknek egyébként azt mondta, a szüleivel akart találkozni, azért indult el hazafelé. A vádlott nem értett egyet velük, azt állította, nem emlékszik, hogy ilyet mondott volna. A. S. korábban egyik meghallgatásakor úgy nyilatkozott, ameddig nem láthatja a családját, folyamatosan öngyilkos akar lenni. Az ügyész szerint a vádlott szavahihetősége megkérdőjelezhető, többször ellentmondásokba keveredett. Ügyvédje szerint védence folyamatosan zavart állapotban volt. A. S. az utolsó szó jogán ismét beteg szüleire hivatkozott.

A Szegedi Járásbíróság Nánási Illés vezette tanácsa bűnösnek mondta ki a férfit hivatalos személy elleni erőszak és lőfegyverrel való visszaélés bűntettében, amiért öt év fegyházat kapott, amibe beleszámít a tavaly augusztus 26-a óta előzetes letartóztatásban eltöltött idő is. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és az ügyvéd enyhítésért fellebbezett, így az nem jogerős.

Elvette egy rendőr fegyverét, egy másikat megharapott, a bíróságon sírva kért bocsánatot az afgán A. S.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Informatikusnak és mérnöknek áll a világ: csúcsra járt az SZTE Őszi Állásbörzéje

Informatikusnak és mérnöknek áll a világ: csúcsra járt az SZTE Őszi Állásbörzéje
Műszaki mérnököt vagy informatikust viszont szinte minden második standon kerestek a Szegedi Tudományegyetem állásbörzéjén. Tovább olvasom