Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

A saját lakásunk mindig zöldebb

Szeged - Az eladó mindig többet szeretne kapni a lakásáért, a vevő pedig a lehető legalacsonyabb árat próbálja meg kialkudni. Feloldható-e az örök konfliktus? A válság megadta a választ a kérdésre: vagy figyelembe veszik az emberek a realitásokat, vagy sosem tudnak megszabadulni „az élet munkájától".
Csend van és nyugalom a szegedi Vadaspark lakóparkban péntek délelőtt. Tekintetünkkel eladó lakást hirdető, erkélyre kifeszített molinót kerestünk, ezúttal hiába.

– Nem kell sokáig hirdetni a lakásokat, és általában el is tudják adni őket – mondta a játszótéren gyerekeit hintáztató Tímárné Benyovszky Eszter. – Jellemző, hogy csak azok költöznek el, akik kinőtték az otthonukat. Mi 5 éve lakunk itt, három szobában, 60 négyzetméteren: jól érezzük magunkat.

Arra a kérdésre, tudják-e, mennyit ér a lakásuk, Eszter azt válaszolta: körülbelül annyiért lehet most is eladni, mint amennyiért vették. A szomszédok között elterjed, ki mennyiért adott túl rajta, és az eladók az internetet is nézegetik.

A képen látható  újszegedi háznál sem volt könnyű elfogadtatni a reális vételárat. Fotó: Frank Yvette
A képen látható újszegedi háznál sem volt könnyű elfogadtatni a reális vételárat. Fotó: Frank Yvette

– Az internet azonban nem mérvadó – ezt már Nagyné Simon Györgyi, a LIMIT Kft. ingatlan- és hitelközvetítője magyarázta el. – A világhálón ugyanis az irányárak láthatók: az az összeg, amennyiért az emberek az ingatlanjuktól megválnának, nagyon gyakran köszönő viszonyban sincs az aktuális piaci viszonyokkal. Sok a szubjektív szempont: elfogultak a saját otthonukkal szemben, és szeretnék visszakapni azt az összeget is, amelyet a felújításokra fordítottak.

A szakember kérésünkre megmutatott egy olyan újszegedi házat, amelynek tulajdonosával nagy utat jártak be, mire megtalálták a megoldást: a reális vételárat. Az ingatlant nem a bérből és fizetésből élők zsebéhez méretezték, de alkalmas arra, hogy kiderüljön, mennyit is lehet manapság elkérni a luxusért. A ház Újszeged Széchenyi tértől legtávolabb eső utcájában található: kétszintes, lent egy óriási nappali kertre nyíló üvegajtóval, plusz konyha, fent 3 szoba, fürdőszoba, valamint a luxus: medence és jakuzzi. A csempe, a szaniter osztályon felüli, az ajtók, ablakok egyediek – annak, aki beköltözik, csak a kalapját kell beakasztania. Hátránya, hogy ikerház, közös kerttel. Az irányára pedig „mindössze" 35-40 millió forint.

Mire jó a szakember?

Az értékbecsléssel is foglalkozó ingatlanirodáknak – mint amilyen a LIMIT Kft. – összehasonlító adatbázisuk van azzal kapcsolatban, hogy a hasonló területen, hasonló adottságú, állapotú ingatlanok a közelmúltban milyen áron keltek el. Minden ingatlanosnak az a célja, hogy reális áron hirdesse a lakást, ellenkező esetben elhúzódik az eladás, és költséges, mindkét fél számára nyűgös folyamat veszi kezdetét.

– Azért mutattam meg ezt a házat – mondta Nagyné Simon Györgyi –, mert amikor másfél éve először láttam, kicsit „le volt lakva", és úgy ítéltem meg, legfeljebb 25-30 milliót lehetett volna elkérni érte. Ezt az ügyfél nem fogadta el, és ami általában ritka: felújította a házat. Ilyen állapotában láttam viszont egy hónappal ezelőtt, és kaptam meg a kulcsot: máris óriási az érdeklődés iránta. Valószínűleg nem jön vissza a ráfordított összeg, de eladhatóvá vált.

Megtudtuk: az értéknövelő beruházás ebben a luxuskategóriában hozhat eredményt. Ha azonban valakinek van egy 20-30 éves lakótelepi vagy társasházi lakása, és azt a mai igényeknek megfelelően korszerűsíti, csak eladhatóvá teszi az ingatlant, de nem keres rajta. Györgyi nemrég adott túl egy 55 négyzetméteres, panelprogramos, belül is teljesen felújított lakáson – amelynek tulajdonosa már a hitelt is kifizette – 5 millió 650 ezer forintért, alig több, mint 100 ezer forintos négyzetméteráron.

Olvasóink írták

  • 19. Casablanca 2013. március 05. 07:26
    „Azért egy újabb építésű, lakóparkban hamarjában összegányolt lakás helyett inkább egy 20 éves tégla társasházat vennék...”
  • 18. Sandman 2013. március 04. 08:24
    „Szöszi! Ha el AKARNÁD vagy KELLENE adnád olcsóbban is, mert ennyit bizony nem kapnál érte. A luxus iránti büszkeséged lerombolásához: egy ötvenezres kád és egy tizenötezres mosdócsaptelep ugyan jobb az átlagnál, de nem éppen a luxuskategória! Egy kérdés: a vezeték süllyesztés előtt kérdeztél statikust? Mert ha egy 4-6 cm vastag tartófalba (panelben szinte mindegyik az) bevéseted a vezetéket, annak a tartószilárdsága jelentősen csökken.”
  • 17. kormoska 2013. március 03. 22:33
    „Még annyit a témához:A mostanra kialakult helyzetről nagyrészt a bankok felelőtlen hitelezése,illetve végrehajtók és az ingatlanirodák évek óta tartó"áldásos" és tudatos árleverő mechanizmusa tehet!
    Ők mind a piac árszabályozó hatásáról és természetes kereslet-kínálati folyamatokról beszélnek......Én inkább az ügyfelek átverését(eladót és vevőt egyaránt),tudatosan irányított lehúzását és a (kényszer)helyzetük maximális kihasználását látom!”
  • 16. lacla 2013. március 03. 21:22
    „Szöszi ez értelmes, elfogadható válasz, szép volt. Annyi helyesbítés, hogy nem kel el több panel mostanság mint bármikor ahogy írtad, hanem a kevés ingatlanforgalomból nagy szelet a panel mert a legolcsóbb.”
  • 15. kormoska 2013. március 03. 20:51
    „Részben igazat adok szöszinek!
    PANEL és panel,illetve a lakóközösségek között hatalmas különbségek vannak.
    Viszont hiába költött ennyit a lakására,soha nem fogja viszontlátni az eladási árban!
    A lakás kiglancolása olyan mint a tuningolt kocsi,mindkettőt a saját örömödre csinálod.

    Az viszont nagyon szomorú,hogy ennyien RÁJÁTSZANAK a válságra és élnek jól belőle.Az ingatlanosok és a vevőjelöltek egyaránt!Kihasználják azt,hogy gyakorlatilag nincs hitelezés és a kp mindenható erejét hangsúlyozzák.
    És sajnos a megszorult svájci frankos emberek sorra adják egyre olcsóbban a lakásaikat,nem látható hogy ennek a lavina effektusnak mikor lesz vége......
    A 120 ezer forintos négyzetméter ár teljesen reális a nagyvárosi,teljes körűen felújított paneloknál!
    Budapesten,pl Gazdagréten és Újpesten a 180ezerFt/m2 átlagárnak mondható.És ehhez még nem is kell a Taki bácsiék lakását megvennünk:-)
    A mostanság újonnan hirdetett szerkezetkész lakóparki lakások semmivel sem jobbak egyjól szigetelt panelnál,csak abban hogy egy rakat hitelt fel lehet venni rá,mire kifizetjük.Az ott elkért 230 ezres m2-ár ugyanolyan irreális.

    Manapság az épeszű ember-akinek nem kell muszájból lépnie,vagy nem akar elköltözni-az nem is hirdeti a lakását!
    A pofátlanul alkudozó vevőjelöltek és a még pofátlanabbul nyomuló ingatlanosok a piaci viszonyokról siránkoznak,a másik ember befektetett munkáját meg ....ba se veszik.
    Remélem pár éven belül normalizálódik az abszurd és felfordult lakáspiac.”
  • 14. szöszi 2013. március 03. 20:06
    „12. Pardon

    :) :)”
  • 13. szöszi 2013. március 03. 20:02
    „Még csak annyit, hogy lehet hogy a panel panel marad, de jelenleg majdnem ez az egyetlen amit az emberek nagyrésze hitel nélkül zsebből ki tud fizetni, és mivel a szükség nagy úr, több panel kel el mostanság, mint bármikor. Hiába akarna valaki ugyan ekkorát csak legóból, ha az 4 millióval drágább. Inkább vesz egy lepukkant panelt, és majd apránként szépíti. Csak nem szabad minjárt az első lakásba beleugrani, szét kell nézni, fel kell térképezni mindent, a ház anyagi helyzetétől kezdve mindent. Nem szabad 10 emeletesbe lakást venni, mert az tuti hogy sosem lesz leszigetelve, és marha sok a rezsije. A liftes házak mindig drágák, és általában lepusztultak. Ötösöket is jól meg kell nézni. Ahol nincs panelprogram, azt el kell felejteni, mert ez eleve annak a lehetőségét vonja maga után, hogy abban a házban a lakóközösség ott nem volt megalkuvó vagy nem volt hitelképes. És ma már nincs több program, így ezek a lakások már nem is lesznek megcsinálva. Hacsak valami csoda nem történik. A közösképviselők ha normálisak, készséggel megmutatják a ház éves kimutatását, de ha ő nem, akkor a lakó úgy is kap éves kimutatást, el kell tőle kérni legalább három évre visszamenőleg. Ha egy házban sok az adós, az megint csak problémás, mert a többi fizet helyette majd. A hely sem mindegy, hogy hol a lakás. Egy olyan helyen ahol kilépsz az ajtón, és minden a szádban van, villamos, troli, busz egy helyen a lépcsőház ajtótól 50 méterre, vagy a legközelebbi kisbolt is fényévekre van, a legközelebbi buszmegálló szintén. Én összeteszem a két kezem ezért a lakásért, mert másnak még ez sincs, és nagyon nagyon sokan örülnének ma egy lepusztult panelnek is, csak a sajátja legyen, nemhogy egy ilyennek mint az enyém. De sok ember még egy garázst se tud venni, nem hogy lakást. És ha vesz lakást, talán sosem lesz pénze hogy normálisan megcsinálja. A baj az, hogy ezek a házak is öregebbek lesznek, a vezetékektől kezdve most már mindennek egyre nagyobb az esélye, hogy tönkre megy, akár lakáson belül, akár házon belül, és rendezetlen anyagi háttérrel (saját és közösköltség is), elég necces beleugrani. De akármilyen lakásban vagy házban is lakjunk, mindig kell rá költeni. De ez csak az én véleményem, nyilván másnak más a véleménye, ami nem biztos hogy rossz.”
  • 12. pardon 2013. március 03. 19:51
    „9. szöszi 2013.03.03. 18:40
    ez szép volt!és kíváncsivá tettél!”
  • 11. szöszi 2013. március 03. 19:50
    „Nem vittem túlzásba, szívesen invátálnálak az otthonomba, hogy nézd meg, mi lett belőle. A panel panel marad... ez csak felfogás kérdése. Mindenki lehúzza, de a tégla társasháznak sincs semmivel sem több előnye. Minden anyag ki van belőlük spórolva, alig van olyan rendezett ház, ahol ne cirkuszolnának valamiért. Nincs elég közösköltség, amiből meg a kiadásokat fedezzék, márpedig ott is kell szedni és fizetni, ha nem akarsz zsebbe nyúlni egyszer a semmiből. Néztem két éve téglalakásokat, mert agyaltam hogy elköltözöm, de maradtam. Semmi különbség nincs köztük, az egyik beton, a másik olcsó vacak vékony tégla. Hitegetheted magad az egyedi fűtéssel, de itt is szabályzom hogy mennyire fűtök vagy nem, nem csak termosztát van, hanem hőfokszabályzó, mérő is. És ha hiszed ha nem, én ebben a lakásban amióta a panelprogramot megcsinálták, nem fűtök! Meleg volt egész télen, még mikor mínuszok röpködnek is. És ez így már 8 éve. Jelenleg melegvízzel együtt 9 ezer forint a fűtésem. Egy ugyan ekkora tégla lakásban hiába van egyedi gázfűtés. Ahhoz a téli gázszámlám kitudjam fizetni, ami legjobb esetben is tizenezer forint, ugyan úgy félre kell pakolnom legalább havi 10 ezret nyáron, hogy télen tudjam a számlát nyögni. Szóval semmivel nem vagy előrébb, és sajnos a többség nyáron is félretesz a téli gázszámlára, ez az igazság, ezt meg azoktól tudom, akik kis társasházi lakásokban laknak 40 és 30 m2-en a Franciahögy lakóparkban (kollegáim). Egy akkora kis lakásnak a gázszámlája, úgy hogy épp hogy fűt, 12 ezer forint, akárhogy is nézem, egy jó nagy szobával kevesebb mint az enyém, és ez nekik csak a gáz, ebben nincs benne az elhasznált hidegvíz, amit felfűt hogy legyen melegvize. Köbméterben ugyan úgy elfogyasztod azt is, mint én a melegvizet. Az tény, hogy a melegvíz drágább nálunk, de összességében akkor sem vagy előrébb, hogy könyebben vagy jobban kigyere a rezsivel. A villany ugyan az, a víz ugyan az, a közösköltség, házbiztosítás, stb. ugyan az, ugyan úgy van. ugyan olyan vékonyak a falak, és hallasz mindent ami a szomszédban zajlik. A szigetelések általában pediga téglalakásknál ha van is (az újabbaknál) hitványak, ahol meg nincs, ott meg az a baj. Egy régi lakásban meg konvektor van, hacsak nem korszerűsítették már, hát azt meg nézegesse a fene, ráadásul a lehető leggazdaságtalanabbul fűt. Egyéb iránt ma már újabb lakásoknál nem is engedélyezik. A lakóközösség ugyan úgy megvan, ugyan úgy 8-9 lakás van egy házban, vagy még több és ugyan úgy megy a cirkusz. Nézz meg egy Franciahögyi lakást, hány hónapig árulnak pl., és nem sokkal többért mint egy panelt, 8-9 millióért lehet venni 40m2-es tetőtéri lakást. Hogy évekkel ezelőtt mennyi volt, az itt sem számít már, senkit nem érdekel ugyan úgy romlik az értéke, és az állaguk 10 év alatt többet pusztul, mint egy panelé 20 év alatt. Mehetnék máshová, másik lakásba ha nagyon akarnék, megtoldanám, aztán költözhetnék. De minek? Csöbörből vödörbe? A lakást meg elsősorban magam miatt újítottam és csináltam meg ilyen szépre, hogy az életterem igényes legyen és én ebben érzem jól magam. Nyilván nem fogom az utolsó fillérig visszakapni amit ráköltöttem, ha egyszer mégis eladnám, de jóval többet ér így és szívesebben megveszik így már készen, egy csomó pénzt és munkát megspórolva, mint ha nem csináltam volna vele semmit, a régi szép barna linóleum lenne, a régi csodás budiajtó és szellőző bejárati ajtó, amin csak az nem jött be, aki nem akart. Sorolhatnám. Semmi pénzért nem mennék tégla társasházi lakásba. Hidd el, informálódtam az ismerőseimtől rezsi ügyben, ki mit fizet, főleg ugye a gáz, mert a nagy téma mindig, és akárhogy számoltam, egy fityingel sem járok jobban egy ugyan ekkora lakásban, nagyobban meg végképp nem, többet kell fűteni. És életminőségem sem lesz jobb, mert ugyan úgy lesz 10 lakás körülöttem ahol üvölt a gyerek, vagy épp ordít a tv, vagy házibuli van. És egyszer majd becsönget valaki, hogy fizessek 200 ezret, mert beázik a tető, és nincs közös pénz megcsináltatni. Az is döbbenet egyébként számomra, hogy hallok olyanokat, akik 4-5 ezer forintot fizetnek közöbe. Könyörgöm, mi marad abból mire kifizetnek mindent, a szemétdíjat, a ház rezsijét, a ház biztosítását,takarítást, közösképviseleti díjat? Semmi, egy fillér se marad arra, ha valami tönkre megy, a ház megjavíttassa. A biztosítás sem fedez mindent. És még egyszer hansúlyoznám, nem öndícséret, de tényleg frankó a kégli.... Szívesen látom a Délmagyar szerkesztőit, fotósát, hogy megmutassa az olvasóknak, milyen egy lakáskultúrába illő panellakás, hogy így is lehet...”
  • 10. lacla 2013. március 03. 19:23
    „9. szöszi 2013.03.03. 18:40

    Kissé túlzásba vitted az öndicséretet, a panel az panel marad minden előnyével /ez a kevesebb/ és hátrányával, soha sem fogod eladni annyiért. Persze hitegetheted magad, de a tények azok tények. Téglalakásokat vesznek annyiért, és az egyedi rendszerű.”
  • 9. szöszi 2013. március 03. 18:40
    „Nmb

    Szép és szép panel között is óriási a különbség. Kinek mi a szép, az relatív. Fel lehet újítani egy lakást tessék lássék is, olcsó burkolatokkal, olcsó kínai Obiban kapható csaptelepekkel, és olcsó, 50 ezer forintos pozdorja konyhabútorral, ami két év alatt szétrohad és széthullik. Általában senki nem veri szét totál a lakást, az eladó lakások 70%-a garantált hogy régi alumínium vezetékes. A régi panel mosdó még sok helyett bent van és régi kád, csak új olcsó akciós másodosztályú csempe van felrakrva, és a legolcsóbb járólap. Az előszobák maradtak a régiben, max. levannak fóliázva, vagy ki van bontva és van hely. Szóval nem sorolom inkább. Újítani lehet egy lakást 300 ezerből is, meg 1 millióból is. Az én lakásom egy 56 m3-es frekventált helyen lévő harmadik emeleti lakás, és nem túlzok ha azt állítom, luxus panel. Osztályon felüli, a lehető legigényesebben meválasztott burkolóanyagok, osztályon felüli, igen drága és minőségi szaniterek, csak a kád volt 50 ezer forint, a mosdócsaptelep 15 ezer. Új bejárati ajtó, ami potom 60 ezer volt, glettelt festett falak, és nem kontár módon házilag kivitelezve, mert a rokon ócsón dolgozik... Az előszobabútor egyedileg tervezett, beépített világításokkal, stb. Mindenhol led világítás. A konyha luxus módon átalakított, borovi fenyőből készült, gyönyörű korpusszal, beépített elektromos sütő és gázfőzőlap, nem a legolcsóbból. A burkolatok szintén minőségíek, és az egész konyha egyedi. Még a wc is olyan, hogy élmény bemenni. Nem lemázolt kazánlemez, meg szörnyű ötletekkel kivitelezett hátlap csere. A wc is új, nem kínai sz-r. Megvettem én is anno a konyhába az olcsó kínai csaptelepet, aztán azt mondta vízvezetékszerelőm, felejtsem el. Ez nem alkalmas erre a nyomásra ami a panelházakban megy, egyszer szétdurran, és ázik az egész ház. A fürdő, wc, előszoba, konyha 1,3 millió forint volt, mire elkészült. A hálószoba egyedi, stílusos, egyedi kishelyigényű csukóajtók készültek. Akármelyik lakáskultúra magazinba megállná a helyét. Az egész lakás átvezetékelve réz kábelekkel, mindenhová besüllyesztve a kapcsolók, a konnektorok. El lehet képzelni mi munka volt egy 4 cm-es betonfalba ezt mind elintézni. Ki is akasztottam a szakikat rendesen, mert úgy voltam vele ha mocskolok, és szétverek, akkor vagy rendesen vagy sehogy. Szívesen tennék fel képeket a lakásomról, hogy legyen viszonyítási alap szép és szép között. Ezen kívül a ház panelprogramos, nem olcsó nyílászsárókat rakattunk be (hála istennek a lakók is belátták, olcsó húsnak híg a leve). Szigetelve vagyunk, új tető, új lépcsőház ablakok. A ház jól áll anyagilag, egy év múlva teljes festés, burkolás vár rá, de most sem néz ki rosszul. Elnézve más lépcsőházakat, seggel jövök ki onnan. És ez sem utolsó szempont. A mi házunkban egy kis lakás 1,5 szobás erkély nélküli kelt el 10 hónappal ezelőtt 6,5 ,millióért, és semmi nem volt rajta felújítva, 34 éve.... Azt gondolom, érdemes elgondolkozni annak aki lakást vesz, hogy érdemes-e olcsóbban megvennie fél millióért, vagy egymillióért, mert egyrészt ahogy beköltözik úgyis költ rá, és nem két fillért, másrészt pedig előbb utóbb szétveri úgyis, mert 3-4 év, és cserélni kell a vezetékeket, mindent. Mindenki pakolja be az új dívatos elektromos tűzhelyt, megy a mosógép, megy számítógép, megy a tv, és ezt a terhelést már nem bírják sokáig ezek a 34 éves vezetékek. Nálam mikor cserélték, egy szakasz már feketéllett, csak idő kérdése volt mikor megy tönkre és ég szét, és verhetem szét a bár szépen lemázolt, de alatta "rohadó" falanat. Ez olyan mint amikor egy nő két kiló vakolatot felken magára, hogy kinézzen valahogy, de alatt megy egy bányarém. Sajnos sokan megveszik valóban az olcsó lakásokat, mert nincs más választásuk, örülnek ha azt is ki tudják fizetni. De amíg van igényesebb lakás, van igényesebb vevő is, akinek csak bepakolnia kell és felakasztani a fogasra a kabátját. Tényleg sajnálom hogy nem lehet ide képet feltenni, megérne egy külön cikket a délmagyarban, mint a karácsonyi fotófeltöltés. Ha én eladnám a lakásomat, nem adnám 8 millió alatt, és garázs is tartozik hozzá itt a ház alatt, a bejárat mellett hárommal. Évente jön valaki hogy megakarja venni, mert itt a környéken drágák a garázsok is, min. 200 ezerrel több mint máshol, és ritka az eladó garázs mint a fehér holló. És mivel nem hajt a tatár, hogy eladjam, ráérek kivárni és vevőt találni. Egy jó ingatlanos pedig talál is rá vevőt. Ha az én lakásom meglátnád, tényleg nem nagyképűségből mondom, de dobnál egy hátast, és megváltozna a szépről alkotott véleményed. Elnézegettem már én is rengeteg panel hirdetést, ahol azt írják felújított, szép, igényes, stb. Mindig röhögnöm kell. Néznek ezek magazinokat, milyen egy igényes szép lakás? A zöld cirmos csempe, a fehér 1000 forintos járólap, a lemázolt 34 éves huzatoló panelajtó... hurrá. Vegyétek és egyétek! Előbb utóbb mindenki rákölti azt, amennyivel kevesebbért vette. Biztos nem kéne olyan lakás, ahol 34 éves narancssárga szőnyeg van és tapéta, 10 emeletesbe meg eleve nem mennék, magas a közösköltség, ott a lift ami állandóan rossz, és ott van egy rahedli ember, akikkel képtelenség 10 év alatt dűlőre jutni egy fontos kérdésben. e ha valaki ilyen opciók szerint vásárol lakást, és a végén ráfázik, az az ő baja.”
  • 8. lukrecia 2013. március 03. 18:03
    „Lesz ez meg olcsobb is. A komuvesek hogy fizetest vihessenek haza, hazat kell hogy epitsenek. Dolgozniuk kell , ami erteknoveles a terseg ingatlan arain. Egyben tovabbi kinalat novekedes. A munkanelkuliseg mas varosokba (es kulfoldre) kenyszeriti a jelenleg meg itt lakokat. Szinten novelve a kinalatot. Videken 10 millioert olyan lakast lehet venni, mint Ujszegeden jo esetben.
    Ingatlan ertekesito meg annyi van mint egen a csillag. Ezek hasznat ha letudna venni az ingatlankerskedelem, realisabbak lennenek az arak.”
  • 7. Horthyszobor 2013. március 03. 16:57
    „A limit egy komolytalan cég, amikor meghallom a nevét félrefordítom a fejem és köpök... A történet még 2008-ra vezethető vissza... Nem ajánlom munkájukat.”
  • 6. NmB 2013. március 03. 12:20
    „Sok sikert azoknak akik még mindig azt hiszik, hogy 120 eFt-os négyzetméter áron el tudjak adni a paneljüket. Én megértem, hogy évekkel ezelőtt esetleg annyiért, vagy még többért vették, de ezek szerint azóta Őket nem érintette meg a válság.. Engem mint keresöt igenis megérintett.. Én személy szerint már csak nevetni tudok az olyanokon akik 120-130 körüli árral próbálkoznak. Biztos meg van a privát okuk, de én sajnos arra nem tudok tekintettel lenni. 110-es négyzetméterár fölött hirdetett panelt már meg se nézünk. Ha látnák, hogy milyen szép lakásokat lehet kapni ilyen áron (ötösben, nem zárószinten, még mielőtt valaki ezt hinné). Alkuszunk még kicsit és pár héten belül vásárolunk is egyet. Ez van, sajnos nekünk nagyon korlátozottak a lehetőségeink ahogy sajnos elég sok sorstársunknak is.
    Az ingatlanosokat meg meg lehet próbálni kihagyni, de mi már csak rajtuk keresztül nézünk ingatlanokat, hisz leszűrik nekünk az ingatlanpiacot, ők már általában ugyanis látták előttünk az adott lakásokat. Megjegyzem voltunk Limitessel is és korrekt volt a közvetítőjük, még akkor is ha végül nem rajtuk keresztül veszünk valószínű. Érzésünk szerint ugyanis mások "gátlástalanabbak" és nekünk most ez kell, hogy a legjobb üzletet köthessük meg végül.
    Azért szívből kívánom, hogy mindenki megtalálja a maga számítását és a maga vevőjét!”
  • 5. kovboj3 2013. március 03. 11:01
    „hát egen a gond az hogy az eladó általában szeretne másik lakást venni és nyilván előtte tájékozódik - ha túlárazott lakásokat talál akkor ő is drágábban szeretné eladni a meglévő cellát.”
  • 4. Sandman 2013. március 03. 10:07
    „Ha minden cikkben ennyi a valóságtartalom, akkor nagy a baj! Ez az ingatlan közel sem Újszeged Széchenyi tértől legtávolabb eső utcájában van! Tekintve a "Madártelepet és a Marostői V. és VI. ütemet inkább már a közepén. Legnagyobb hibája pedig nem az, hogy ikerház, hanem az, hogy nincs hozzá tartozó garázs, tehát az új tulaj is rá lesz kényszerítve a ház előtt a buszmegállóban parkolásra, mint ahogyan a mostani tulaj is tette anno a Maseratijával(ha még az a tulaj, akit én gondolok)!

    Kedves Szofja! Értelmezd még egyszer a cikket légyszíves! Idézek: "Az internet azonban nem mérvadó". Te mit olvastál, miről beszélsz?”
  • 3. kormoska 2013. március 03. 09:55
    „A cikk utolsó mondatai azok amik most írásra késztetnek:Én hasonló,(csak éppen 60m2-es)panelprogramos szinte teljesen felújított lakásban élek.
    Az ingatlanos hölgy még dicsekszik azzal,hogy MEGALÁZÓAN SZÁNALMAS 100 ezer forintos négyzetméteráron mélyen áron alul eladott egy panellakást??Ez egy lakótelepi GARÁZS árszintje könyörgöm,meg az AVAS lakótelepi zárószintté Miskolcon.........,az említett lakás tulajának gondolom extra sürgős volt és muszájból adta oda ennyiért.Ha nem akkor egy teljes körű kivizsgálást javaslok számára a viccosztályon:-).

    Nem a csökkenő vásárlói kedv és a pénztelenség viszi le igazán az árakat,hanem az újságokban rendszeresen megjelenő"szakértői"vélemények.És gondolom Bozsó úr és limitált csapata még további évekig fogja szakértő módon egyre lejjebb szorítani az árakat Szegeden.
    Mindenkinek azt ajánlom,hogy nagyon nézze meg,melyik ingatlanos céggel hirdetteti meg a lakását.A legjobb akkor jár,ha egyikkel sem!”
  • 2. KamuNeni 2013. március 03. 09:38
    „Ha valaki hirdet egy szolgaltatast az olvasi azt hiszi szakemberrel all szoba es fogalma sincs hogy fogalma sincs. A keresetekhez viszonyitva pedig a hazak 90%-a joval tul van arazva. Egy atlag ember nem tud kenyelmesen megengedni egy panelt az atlag fizetesebol ami nem tobb mint talan 100 ezer atlagban.”
  • 1. Szofja 2013. március 03. 09:26
    „Mi ennél a hölgynél többször is jártunk soha nem tudott eladni nekünk 1 lakást sem. A mai világban senki sem hord kalapot. A Limit minden lakás árulónak a nagy árat mondja a vevőknek meg az árak alját. Az adatbázisuk is hibás és csak becslik az árakat. Az is szarvashiba, hogy egy ilyen évek óta ingatlanokkal foglalkozó állítólagos szakember azt állítja, hogy az internet az mérvadó. Sok hibás ingatlant tesznek fel előnyös képekkel és csak a helyszínen derül ki, hogy ázik a lakás, repedtek a falak, térdig áll vízben a magánház pincéje. Ha valaki magánemberként reális akkor jókor és jó áron tudja eladni az ingatlant. Egyébként a mostani időkben aki teheti mert van rá pénze az árverezett vagy még lelakott ingatlant vesz mert azt éri meg.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kolbászolás és bélszínes káposzta: böllérverseny a Széchenyi téren

Ínycsiklandó illatok, gyilkos pálinkák és vidám hangulat várta azokat, akik kinéztek szombaton a szegedi Széchenyi térre, a böllérek versenyére. Tovább olvasom