Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

A sikert Öttömösön, Röszkén, Szegeden mérték

Milyen az egy választókerületbe tartozó településeken az erősorrend? Erre voltunk kíváncsiak az országgyűlési képviselő-választás eredményének véglegessé válásával a „kétfordulós" 2. számú választókerületben is, ahol a nyertes jórészt az öttömösi, röszkei és szegedi többletvoksoknak köszönheti mandátumát.
Kétfordulós versenyben dőlt el a képviselői hely sorsa a 2. választókerületben. A körzetbe tartozó kilenc település közül az első fordulóban egy, a másodikban három támogatta többletszavazatokkal a nyertest, Sándor Klárát (SZDSZ–MSZP). A megszerzett szavazatok aránya jól mutatja, hogy a két forduló között az öttömösiek és a röszkeiek többsége megváltoztatta véleményét, vagyis az első verseny nyertesét, Sándor Klárát támogatta. E jelölt mindkét fordulóban Szegeden teljesített a legjobban, s Zákányszéken a legrosszabbul.

Minkét fordulóban kitartott a Fidesz– KDNP jelöltje, Balogh László mellett: Ásotthalom, Domaszék, Mórahalom, Pusztamérges, Ruzsa, Zákányszék. Ő mindkét fordulóban ez utóbbi községben szerezte a legtöbb voksot, s a legkevesebbet Szegeden.

Az első fordulóban még versenyző jelöltek nemigen szóltak bele a versenybe. Meglepő viszont, hogy egyetlen szavazatot sem kapott Kiss József Géza (Centrum) Ásotthalom két, Mórahalom egy szavazókörében. A pozitív és negatív csúcs Herold Gábor (MIÉP-Jobbik) Pusztamérges – Ruzsa, Ványai Éva (MDF) sorozatában pedig Ruzsa – Pusztamérges.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mentősök vizsgálata

Belső vizsgálat lett a vége a mentőszolgálatnál annak a történetnek, amelyről lapunk keddi számában… Tovább olvasom