Délmagyar logó

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 16°C | 28°C Még több cikk.

A sitten nincs levéltitok

Szeged - Korlátlan számban írhatnak és fogadhatnak leveleket a szegedi Csillag börtön elítéltjei. A legveszélyesebb bűnözők küldeményeit kötelező elolvasnia a nevelőnek, a többiek írását szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Az erotikus tartalom nem tilos – a fogvatartottak akár szexlapra is előfizethetnek.
Börtönélet, az ott dolgozók neve, fegyverzete, létszáma – néhány tabutéma, amiről tilos írniuk a fogvatartottaknak még azokban a leveleikben is, amelyeket családtagjaiknak, barátaiknak címeznek, a rácson túlra. A Szegedi Börtön és Fegyházban az elítéltek korlátlanul kaphatnak, illetve fogadhatnak leveleket, ám írásaikat szigorúan ellenőrzik.

– A két legveszélyesebb kategóriába sorolt fogvatartottak leveleit mindig, a többiekét szúrópróbaszerűen ellenőrzik nevelőik – magyarázta Földi István ezredes, a Csillag parancsnokhelyettese.

Milyen tiltott tartalmakat fedeztek már fel a papírlapok közé bújtatva?

– Találtunk már por alakban kábítószert, gyógyszert, amit így próbáltak becsempészni a fogvatartottnak. Az is meglepő volt, amikor feleségről, barátnőről készült szexképek hullottak ki a borítékból. Utóbbit nem egyértelműen tilos küldeni, hiszen az elítéltek akár szexlapokra is előfizethetnek. Inkább így vezessék le az energiájukat... – vallotta a parancsnokhelyettes.

Üzenet a külvilágból: akár családtagok erotikus képeit is nézegethetik a rabok. Fotó: Miskolczi Róbert
Üzenet a külvilágból: akár családtagok erotikus képeit is nézegethetik a rabok.
Fotó: Miskolczi Róbert

A Csillagban és a Dorozsmai úti előzetesben nagy a levélforgalom. Március 23-án például 211 levelet írtak a fogvatartottak, akiknek a külvilágból 140 küldemény érkezett.

– Az elítélt természetesen nem írhat bárkinek. Hogy kivel szeretne kapcsolatot tartani, arról az intézménybe való kerülése után kell nyilatkoznia – mesélte Földi István. A levelezés egyébként nemcsak a szabad életben, a börtönben is vesztett népszerűségéből. – A 90-es évek közepe óta heti 7 perc telefon is engedélyezett a fogvatartottaknak. Azóta látványosan csökkent a levélforgalom – tudtuk meg az ezredestől. A tiltott tartalmú leveleket – amennyiben azok kintről érkeznek – visszapostázzák a feladónak, az elítélttel pedig tudatják, hogy miért nem kaphatta meg azt. Ha a fogvatartott ír valami szabályba ütközőt, a nevelő beszéli meg vele: módosítson a tartalmon.

– Sokszor írnak virágnyelven, ami általában a börtönszlengtől is különbözik. Persze vannak olyan szavak, amelyek egyből gyanúsak, és már ismertek is számunkra. Ha valaki a levélben az „okosság" vagy az „éles" szóval próbálkozik, számíthat arra, hogy levele nem hagyja el a börtön falait – mondta Földi István. Megtudtuk: az okosság börtönnyelven kábítószert, az éles pedig pénzt jelent.

Havi két csomag

– Havi két csomagot kaphat egy fogva tartott. Ezeket minden esetben röntgennel világítják át. Így bukkantak már például borotvahabos flakonba, illetve konzervbe csomagolt mobiltelefonra is. Előbbi tökéletesen adta a habot, utóbbi hibátlanul le volt zárva, súlya megegyezett a konzerven feltüntetett töltősúllyal.

Olvasóink írták

  • 15. rkj 2009. november 22. 08:24
    „4-edik hsz.
    igazad van.Csak az a baj,hogy sokan nem találják meg a téglájukat,és sürűn visszatérnek keresni........de azért a kapcsolat tartást nem korlátoznám MINDEN rabnak.Talán le lehetne korlátozni,a családra.”
  • 14. floridaimagyar 2009. március 28. 22:06
    „Miert nem nezhetnek HBO-t es miert nem kapnak rostonsult disznohust az eliteltek? Csak viccelodok, de ismerek egy par floridai sittet ahol a kisebb bunt elkoveto egyenek szinte luxus szobaban elnek. De csakugyan meg kell tanulniuk kemeny munkaval es fegyelemmel hogy nem veletlen kerultek oda es eszhez teriteni egy bunozo elmet nem kis munka.”
  • 13. ayon 2009. március 27. 19:32
    „Oly sokszor ír a DM a börtönről. A sok témából még mindig hiányzik egy, hogy legyen min csámcsogni: az ott dolgozók között is akad sérült személyiség. :D”
  • 12. Mathiasking 2009. március 27. 11:00
    „2. hozzászólás flexsnake 2009.03.26. 18:58

    Kívánom, hogy kerülj be valami közlekedési bűncselekmény miatt. Mindjárt megváltozna a véleményed.

    7. hozzászólás flexsnake 2009.03.26. 23:09

    Szerintem te még akasztott embert sem láttál, nemhogy akasztást!

    Apád a B.T!”
  • 11. magyarok 2009. március 27. 08:35
    „Én is egyetértek azokkal akik nem sok jogot adnának a rablóknak de aki mindent megvonna az vigyázzon is rá...
    HA lefoglalod a rablókat, nincs velük baj, ha hagyod hogy, unatkozzanak, azon fognak gondolkodni, hogyan tudnak megszökni, sok ember életébe kerülne az...”
  • 10. 620829 2009. március 27. 07:52
    „KÖZRÖHEJ!
    MEG KELLENE NÉZNI A NYOMORULTAK CÍMŰ FILMET-EMBERI JOG ANNAK JÁR -AKI ÚGY IS VISELKEDIK.
    kENYÉR ÉS VÍZ ÉS 24 ÓRÁS MUNKA!----”
  • 9. gardista33 2009. március 27. 05:37
    „vicceltek? nemcsak a sitten nincs levéltitok,a postán is olvasták régen a levelinket. valszeg ma is . bár ma inkabb már az emaileket olvassák. hol itt a demokracia??”
  • 8. flexsnake 2009. március 26. 23:09
    „4 :D attól én nem vagyok megijedve :D Nem pofára megy, ki kell érdemelni hogy valaki odakerüljön. Látni kellett volna az elítéltek arcát mikor vitték a bitóhoz, mint a kismalac visított némelyik. :D Visszahoznám és minden gyilkosságért akasztanék az biztos.”
  • 7. flexsnake 2009. március 26. 23:09
    „4 :D attól én nem vagyok megijedve :D Nem pofára megy, ki kell érdemelni hogy valaki odakerüljön. Látni kellett volna az elítéltek arcát mikor vitték a bitóhoz, mint a kismalac visított némelyik. :D Visszahoznám és minden gyilkosságért akasztanék az biztos.”
  • 6. Agika88 2009. március 26. 21:40
    „"A Szegedi Börtön és Fegyházban az elítéltek korlátlanul kaphatnak...

    Tudtommal
    Szegedi Fegyház és Börtön....”
  • 5. bo 2009. március 26. 21:17
    „Kedves flex! Nem vagy te egy kicsit liberális? Azokat a férgeket azért zárták el, hogy ne érintkezzenek a társadalommal. Nemhogy havi egy, egy sem! Majd ha letöltötte a járandóságát, kezdhet élni újra, ha persze nem lesz visszaeső. Így is sokszor jobban élnek mint néhány tisztességesen dolgozó honpolgárunk minimálbéren családfenntartóként.”
  • 4. rebecca 2009. március 26. 20:14
    „flexsnake! Ne feledjük a mondást mindenkinek van ott egy téglája!!!”
  • 3. flexsnake 2009. március 26. 18:58
    „Nem szabadna nekik engedni a levelezést sem. Havi 1csomag 1 levél, ennyit és nem többet. Szexlapok meg képek? Nem nyaralnak hanem a büntetésüket töltik. Víz kenyér, az is csak akkor ha a napi 16óra kőfejtést elvégezte.”
  • 2. flexsnake 2009. március 26. 18:58
    „Nem szabadna nekik engedni a levelezést sem. Havi 1csomag 1 levél, ennyit és nem többet. Szexlapok meg képek? Nem nyaralnak hanem a büntetésüket töltik. Víz kenyér, az is csak akkor ha a napi 16óra kőfejtést elvégezte.”
  • 1. zenga 2009. március 26. 18:11
    „mekkora hülyeség... kivétel nélkül mindenki levelét elolvassák”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

7153 ügyet fejeztek be a megyén

A Csongrád Megyei Bíróságra tavaly 1200 elsőfokú polgári per érkezett – ebből az előző évek… Tovább olvasom