Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

A startkártya szezonja

A pályakezdő fiatalok foglalkoztatásának elősegítése érdekében a startkártyát több mint fél éve – 2005. október 1-jét követően – vezették be: azzal támogatja a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését, hogy jelentős járulékkedvezményt nyújt.
A pályakezdő fiatalok foglalkoztatásának elősegítése érdekében a startkártyát több mint fél éve – 2005. október 1-jét követően – vezették be: azzal támogatja a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését, hogy jelentős járulékkedvezményt nyújt. A startkártyával foglalkoztatott pályakezdő után a munkáltatónak meghatározott keresethatárig a foglalkoztatás első évében havonta a bruttó kereset 15, míg a második évben a 25 százalékát kell járulékként megfizetnie, továbbá mentesül a tételes egészségügyi hozzájárulás megfizetése alól is.

A kártyaigénylés feltételeinek ismertetése aktuális, hiszen a nyári hónapokban a megyében is sokan most állnának először munkába – áll az APEH Csongrád Megyei Igazgatóságának tájékoztatójában.

Startkártyára minden 25 éven aluli fiatal jogosult – diplomások esetében 30 éven aluli –, aki első ízben létesít foglakoztatásra irányuló jogviszonyt, vagy ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyt és tanulmányait befejezte, vagy megszakította.

A startkártya érvényességének időtartama két év, mely a kiállítás keltének napjával kezdődik, így az elhelyezkedni kívánó fiataloknak célszerű először munkáltatót találniuk, és csak a foglalkoztatás biztos ígéretében, a munkába állást megelőzően kiváltani a startkártyát. A startkártya igénylésére szolgáló adatlap letölthető az APEH internetes honlapjáról, valamint ingyenesen beszerezhető az APEH ügyfélszolgálatain.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zarándokok a Himaláján

Észak-Indiában és a Himalájában járt társaival tavasszal a Tóth István, a Szegedi Felsővárosiak… Tovább olvasom