Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

A szegedi belváros néhány szeplővel megúszta

Szeged térképén már markánsan látszik, hogy a nagyobb áruházak, bevásárlóközpontok egymás mellé húzódtak, „egy bokorban" árusítanak. Több, az autósoknak kedvező shopping center jött létre másfél évtized alatt. A belvárost elkerülték a nagyáruházak, emiatt a gyalogoszónában csak kis üzletek találhatók.
A nagyításhoz kattintson a képre!
Szeged építészeti szempontból egységes belvárosa eleve kizárta annak lehetőségét, hogy néhány épület eltakarításával nagyobb bevásárlóközpont települhessen a kiskörúton belülre. De még a nagykörúton belüli építkezésnek sem volt soha reális lehetősége.

Az utolsó ötven évben mindössze két áruházat pöttyentettek a történelmi belvárosba – az egyik a Szeged Nagyáruház, a másik a Domus, amelyből most éppen Tescót alakítanak ki –, mindkettő felépítése óriási viharokat kavart már a maga idejében, negyedszázaddal ezelőtt is. Ráadásul egyik előtt sem parkolhatnak tömegek. Az európai nagyvárosok második világháború utáni, sétálóutcákba épített áruházaihoz természetesen mélygarázsokat vagy parkolóházakat építettek.

A meglévő adottságoknak köszönhetően a város gyalogosövezetében a jövőben is a kis üzletek szolgálják majd ki a vásárlókat. Még a kifejezetten a belvárosokban Árkádokat építő cégcsoport, az ECE sem talált alkalmasabb helyet a kendergyár területénél, a négy utcára néző leendő bevásárlóközpontot ugyanis információink szerint ott szeretné felhúzni. Az Árkád elhelyezkedése határesetnek számít abból a szempontból, hogy gyalogosan mennyire rövid idő alatt érhető el. Pécsett sikerült régi, földszintes és csúnya házak elbontásával szinte a belvárosban felépíteni az Árkádot, a hamarosan elkészülő győri pedig hasonlóképpen a centrumban található.

Hírbe hozott területek

A 90-es években több befektető is érdeklődött az akkor még termelő ruhagyár területe iránt. Ezt egészben végül nem vásárolták meg a felszámolás során, hanem darabokban adták el, a végeredmény azonban csaknem ugyanaz: bútoráruháztól csempeszaküzletig kvázi bevásárlóközpont jött létre a telken. A Szilánk helyén, a volt a konzervgyári területen is majdnem shopping centert építettek, s egy ideig az IKEA nevét is emlegették.

Szeged hatalmas bevásárlóközpontjai tehát – ha a térképre nézünk, látjuk – az autós fogyasztóra bazíroznak, zömmel a város északi részében elhelyezkedve. A rendszerváltás utáni első betelepülők – Metro, Cora, Praktiker – egymás szomszédságát keresték. A későbbi beépítésre alkalmas telkek eladásának köszönhetően alakulhatott ki egy „csapásirány" a harmadik körút mentén: itt szinte sorba kötve helyezkednek el áruházak, elindulva a volt Kossuth Nyomdából kialakított bútoráruháztól a Lidl, Coop, Penny, MédiaMarkt érintésével a Tescón át a plázáig (mögötte is ott sorakozik néhány áruház). Már látszik a természetes folytatás a Sever Centerrel és a Tisza Volán Zrt. tervezett távolsági buszpályaudvarával és bevásárlóközpontjával. Déli irányban is szemlátomást a harmadik körút vonzza a befektetőket, információink szerint a KIKA érdeklődik egy, a Fodor szakközépiskola mögötti telek iránt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szégyenfoltok a szegedi József Attila sugárúton

A belváros szívébe vezető József Attila sugárúton több elhanyagolt telek évek óta kilóg rendezett… Tovább olvasom