Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 4°C Még több cikk.

A szegedi Gáspár, Menyhért, Boldizsár

Szeged - Amikor a szegedi Kálmán János pszichiáter három ikerfia megszületett, magától értetődött, hogy a háromkirályok nevét választják. Gáspár, Menyhért és Boldizsár most 11 éves visszahúzódó kiskamaszok, nem szeretik a „szerecsenkirályozást”.
Összetartozó nevekre gondoltunk, amikor kiderült, hogy János fiunk és Sára lányunk után ikreket várunk. Angéla, a feleségem röntgenorvos, és magát vizsgálta, így először ő vette észre, hogy a picik hárman cseperednek a pocakjában. Amikor látszott, hogy fiúk, a három király, Gáspár, Menyhért és Boldizsár mellett döntöttünk. A fagyosszenteket nem találtuk olyan szimpatikusnak – emlékezett vissza az apuka, Kálmán János, a szegedi egyetemi klinika pszichiátere. Kutatóorvosként akkoriban genetikai vizsgálatokat végzett. Viccelődtek is vele a kollégái, hogy genetikailag tervezett bébiket hozott össze. A fiúk persze természetes úton fogantak, de édesapjuk nem állta meg, hogy a környezeti-genetikai hatásokat ne vizsgálja, és az egypetéjűségüket ne tesztelje. Így bizonyítottan egypetéjű ikrek. Októberben ünnepelték a 11. születésnapjukat.

– Elsőként Gáspár jött a világra, őt követte egy perc különbséggel Menyhért és Boldizsár – mutatták be egymást a kiskamaszok. Megilletődve mesélték, hogy becézik a keresztnevüket: a Gáspi, Menyus és Boldi megszólítást kedvelik. Nem szeretik az „ikrezést" és a „szerecsenkirályozást". Azt természetesen tudják, hogy mindenki a betlehemi Jézus-keresés történetéből ismeri a nevüket, és hogy a három híres király előd aranyat, tömjént és mirhát vitt ajándékba az istengyermeknek hódolatául. A fiúk iskolában játszottak már betlehemest, de hárman királyt még sosem alakítottak. Egyedül Boldit „koronázták" meg az idei ünnepségen. Az ikrek megmutatták fenséges otthoni gyerekbirodalmukat. Szobájuk galériáján alszanak, alatta van a „játszóterük", és ott lakik még kis kedvencük: Morice, a degu és a hörcsög, akinek még nem választottak nevet.

Gáspi (fent), Menyus (lent) és Boldi mesés birodalmában. Fotó: Karnok Csaba
Gáspi (fent), Menyus (lent) és Boldi mesés birodalmában. Fotó: Karnok Csaba

A három fiút a szüleik nem engedik klikkesedni. A Karolina-iskola külön-külön negyedik osztályába járnak. Az iskolába és haza együtt mennek, de szünetekben osztálytársaikkal barátkoznak. – Ott nem ilyen szótlanok. Idegeneknek viszont nehezen nyílnak meg – hallottuk a királyi kis hármasról a 21 éves bátyjuktól. – Természetük háromféle, és ruhát is háromfélét húznak. Külsejüket is háromfélének látom, bár sokan Gáspit és Boldit mondják teljesen hasonlónak. Előfordul, hogy kiskori fotóikon még magukat is összekeverik. Az biztos, hogy zsebpénzből spórolt bicikliből hármat kértek karácsonyra, meglepetés ajándékot viszont háromfélét választottak.

József Attila: Betlehemi királyok

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta – biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
Úgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjon Isten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok.

Olvasóink írták

  • 2. .suhym. 2008. december 27. 08:15
    „Öt gyermeket nevelni....nem kis feladat!
    (Nem az anyagiakra gondolok!)

    Gratulálok a gyönyörű családnak!:))))”
  • 1. madártej 2008. december 25. 20:21
    „Egykor volt egy tanító nénim, 4.-ben, Kálmán Jánosné, akkor II-es gyakorló ált. iskolában. Jó, hogy ennyi unokája van ma...:)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem csak beszélni kell a szeretetről

Zsombó - Karácsony táján sokan segítenek másokon, adakoznak, gyűjtenek, pénztárcájukba nyúlnak az… Tovább olvasom