Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

A szobatárs szinte családtag

Szeged - A Szegedi Tudományegyetem nagyjából 4000 hallgatója lakik kollégiumban. A felvételi időszak lezárult, a fiatalok szociális helyzetük és tanulmányi eredményeik alapján kerülhetnek be. A havi kollégiumi díjak 10 ezer forint körül mozognak, albérletben élni minimum ennek a duplája.
– Háromszoros a túljelentkezés, körülbelül 20 százalékkal többen felvételiztek az idén, mint a korábbi években. A kollégiumi felvételi pontrendszerben számít a szociális helyzet és a tanulmányi eredmény, de mivel mi szakkollégium vagyunk, motivációs levél is kell, és súlya van a versenyeredményeknek, a szakmai tevékenységnek – mondta Kovács Attila, az SZTE Móra Ferenc Kollégium igazgatója.

A pontok 60 százaléka a szociális helyzetre, 40 százaléka a tanulmányokra vonatkozik. A 275 fős épületbe ősszel 60 alapképzéses és 25-30 mesterképzéses új lakó költözhet be. Mindegyik intézményben az a szabály, hogy a helyek körülbelül egyharmadát kell fenntartani az elsőéveseknek. A havi kollégiumi díj 9320 forint, az önköltséges hallgatóknak – akikből igen keveset vesznek fel – 10 ezer 430 forint.

Kiss Anna és Lóki Kitti Klára otthona nyáron is a Móra-kollégium. Fotók: Karnok Csaba
Kiss Anna és Lóki Kitti Klára otthona nyáron is a Móra-kollégium. Fotók: Karnok Csaba

A jelentkezési határidő augusztus 8-a volt, de a hiánypótlás 12-éig tartott, addig fogadtak kérelmeket. Az államilag finanszírozott képzésekre felvett hallgatók levélben megkapták azt a tájékoztató füzetet, amelyben minden szegedi kollégiumról egy-két oldalas leírás olvasható. Kovács Attila szerint sokan a Facebook-oldalakról és a honlapokról tájékozódnak, vagy a szülők ajánlják gyerekeiknek azt a kollégiumot, ahol ők korábban laktak.

 8-10 ezer forinttal drágább az albérlet

Magyarországon átlagosan 8-10 ezer forinttal kerül többe egy albérlet rezsivel, mint a kollégium – írja a leendő elsőéves hallgatóknak szóló tájékoztatóban Hegedűs Imre, a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének elnöke. Egyre inkább a 2-3 ágyas szobákra van igény saját zuhanyzóval és vécével, ezt az átalakításoknál is figyelembe veszik az intézmények.

Nyáron sem konganak az ürességtől a diákotthonok, mert sok hallgató marad az egyetemi elfoglaltságai vagy munkavállalás miatt. – A TDK-dolgozatomat írom. Azért itt, mert megvan hozzá a könyvtári háttér – hallottuk minap a Móra-kollégium tanulószobájában a történelem szakos Kiss Mátétól. Most kezdi majd a második évet mesterképzésen.

– Szeretek itt lenni, mert ez egy jó közösség. A második családom – válaszolta Kiss Anna az egyik szobában. Ő magyar–latin szakos tanárnak készül, és nyáron egy tejipari cégnél, valamint egy nyelviskolában dolgozik. 2007 óta kollégista. A szomszéd szobában lakó Lóki Kitti Klára is a munka miatt maradt, ő egy call centerben diákmunkás.

A 2009-re felújított Öthalmi Diáklakásokba 125 elsős jelentkezett, és úgy néz ki, mindnyájukat el tudják szállásolni – közölte kérdésünkre Hunyadi Zsolt igazgató. A Károlyi után ez Szegeden a második legnagyobb egyetemi szálláshely 419 férőhellyel és egy 70 fős vendégházzal, amelyet külföldi oktatóknak és diákoknak tartanak fenn. A szovjet laktanyából lett diáklakások régi épületének fürdőszobáit és homlokzati szigetelését jövő januárra újítják föl.

Kiss Mátét szinte elborítják a könyvek: TDK-dolgozatát írja.
Kiss Mátét szinte elborítják a könyvek: TDK-dolgozatát írja. Fotó: Karnok Csaba


Az SZTE adatai szerint mintegy 4000 hallgató lakik kollégiumban a városban. Az 5 karközi kollégium a következő: a több mint 800 fős Károlyi Mihály, a Herman Ottó, az Eötvös Loránd, a Móra Ferenc Kollégium és a néhány éve megújult Öthalmi Diáklakások. Az egyetem hat karának (ÁOK, ETSZK, GYTK, MGK, MK, JGYPK) saját kollégiuma van.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gagarin, a major

Gagarin major – hirdeti a tábla Baks közelében. Tovább olvasom