Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

A tandíj a vádlottak padjára kerül

Próbaperrel igyekszik tisztázni a jogtalanul szedett tandíjak körüli helyzetet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége. A várhatóan január végére elkészülő kereset célja, hogy tisztázza, a Szegedi Tudományegyetem Budapest Média Intézete jogosan, vagy jogtalanul szedett tandíjat az államilag finanszírozott képzésre járó levelező tagozatos hallgatóitól.
Lavinát indított el az a három diák, aki tavaly az oktatási jogok biztosához fordult a kérdéssel: miért is kell tanulmányaiért félévente 80-90 ezer forintot fizetnie a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Budapesti Média Intézetnek (BMI) annak ellenére, hogy államilag finanszírozott képzésre jár. A tízéves gyakorlatot addig egyetlen hallgatónak sem jutott eszébe megkérdőjelezni. Az ombudsman vizsgálata azonban nem csupán az SZTE budapesti intézetében alkalmazott módszert kérdőjelezte meg, hanem föltárta: néhol csak néhány ezres, másutt a százezret is meghaladó összegeket szednek be az államilag finanszírozott hallgatóktól különböző jogcímeken.

A helyzet magyarázataként a felsőoktatási intézmények a pénzhiányra hivatkoznak. Ezek a díjak az intézmények saját bevételeit növelik. E forrás bővítésének szükségességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a minisztérium is elismeri: a magyar felsőoktatás támogatása 1992-es szinten vegetál, az állami támogatás a költségeknek nagyjából a hetven százalékát fedezi, a többit saját bevételből kell kigazdálkodniuk az intézményeknek.

Ezzel a ténnyel a diákok is tisztában vannak, azt viszont elvi kérdésnek tartják, hogy a felsőoktatási intézmények tandíjat jogtalanul ne szedhessenek a hallgatóktól – fogalmazott kérdésünkre válaszolva Schőberl Márton, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖOK) elnökségi tagja. Az eddigi helyzet tisztázását is szolgálhatja az a próbaper, aminek indítását elkezdték. Megtudtuk: a HÖOK „előrehaladott tárgyalásokat folytat" egy olyan diáklánnyal, aki már végzett az SZTE BMI-ben, de jelenleg egy másik budapesti intézményben bölcsész tanulmányokat folytat. A HÖOK és a szervezet által megbízott ügyvéd jelenleg gyűjti az SZTE BMI-vel kapcsolatos dokumentumokat ahhoz, hogy várhatóan január végén benyújthassa a keresetet, s elindulhasson a próbaper, melyben a tandíj kerül a vádlottak padjára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lehet-e a bolognai rendszerbe átbukni?

A most első éves egyetemi hallgató nagyon nehéz helyzetbe kerül, ha tanulmányai folytatására egy… Tovább olvasom