Délmagyar logó

2016. 06. 26. vasárnap - János, Pál 22°C | 31°C

A tojás ünnepétől a népjóléti húsvétig

Fenyegetések, megfélemlítések, megfigyelések - ilyen közegben ünnepelték a húsvétot a rendszerváltás előtt. Az állam igyekezett minden egyházi felhangot lefejteni a kereszténység egyik legnagyobb ünnepéről, a hívők viszont akkor is kitartottak, ha ehhez titkolniuk kellett vallásukat.
„Ez lesz az utolsó húsvét"

Kondé Lajos szegedi plébános szerint a rendszerváltás előtti időkben még az sem volt mindegy, húsvét melyik napra esik. – Volt olyan alkalom, amikor április 4-re esett az ünnep, és persze a „Felszabadulás ünnepén" nem lehetett csak úgy egyházi ünnepet tartani. Ilyenkor kiadták, 21 óráig minden szertartást be kell fejezni. A legérdekesebb viszont az volt, amikor Hamvas Endre csanádi püspök az 1950-es években levélben kért engedélyt Rákositól, hogy megtarthassa a húsvéti ünnepet. Az alábbi válasz érkezett: >>Püspök úr! Most még megadom, de vegye tudomásul, hogy ez lesz az utolsó húsvét!<<
A nyúl ünnepe, a szabad tavasz ünnepe, a tojás ünnepe. A rendszerváltás előtt az államapparátus ilyen és ehhez hasonló nevekkel illette a húsvétot, és mint egyházi ünnepet, igyekezett a lehető legszűkebb keretek közé szorítani. A legnehezebb időszak az 1950-es évek első felében volt, és bár a Rákosi-korszak után a Kádár-korszak némi enyhülést hozott, a hozzáállás továbbra sem változott.

Hogy hívőként ki mennyire merte ünnepelni a kereszténység legnagyobb ünnepét, az sok mindentől függött, de a szakemberek szerint a szigorral és a félelemmel sokakat sikerült távol tartani a templomtól.

Házi oltárnál, titokban

– Édesapám bányászként dolgozott, rajtunk kívül azonban soha senki nem tudta róla, hogy mélyen vallásos ember volt. Nem azért nem vállalta fel, mert szégyellte, hanem mert nem akarta bajba sodorni a családunkat – mesélte  olvasónk, Varga Zoltán. Akkoriban ugyanis nagy volt a veszélye, hogy ha valaki egy ilyen munkakör mellett nyíltan vállalja vallási nézeteit, elveszítheti az állását. Mint mondja, az 1950-es években még egészen kisgyerek volt, így csak homályos emlékei vannak arról, hogyan ünnepelték a húsvétot. Egy dolog biztos: titokban.

– Édesapám gyakran emlegette, hogy úgy zajlott az egész, mint amikor valaki „feketén" vágott disznót: a pincében, csendben. Ott gyűlt össze a család, majd az általa faragott oltárnál tartották a szertartást. A bátyja papnak tanult, és bár el kellett hagynia a pályáját, ő tartotta nekünk az ünnepi misét – emlékszik vissza Varga Zoltán.

Falak közé szorítva

Hogy a rendszerváltás előtt az állam emberei helyet foglaltak a templomok padsoraiban, mindenki számára egyértelmű volt, a kommunista vezetés azonban nem elégedett meg ennyivel: több olyan intézkedést is hoztak, ami fizikailag korlátozta a szabad vallásgyakorlást.

Laczkó Ferenc kisteleki plébános 1942-ben született, így gyerekként pontosan emlékszik rá, hogyan nézett ki az 1950-es években a húsvéti ünnep.

– Harmadik osztályos voltam, amikor ministránsként már segítettem a papnak az oltár körül. Az iskolai vezetés minden áron igyekezett megakadályozni, hogy az ünnepen a gyerekek is részt vehessenek: színi próbákat, vagy sporteseményeket szerveztek, amire ajánlatos volt elmenni – mondja Laczkó Ferenc. A plébános szerint a kor egy másik jellemzője volt, hogy a katolikusok számára tilos volt körmenetet tartani.

– Az 1950-es évek elején teljesen megtiltották, így a papoknak nem volt más választásuk: a templom falain belül, a padok körül kellett megtartani. Szomorú időszak volt – teszi hozzá Laczkó Ferenc.

Fenyegetés egy tucat levélért

A protestáns egyházaknak ugyan nem volt olyan szokásuk, amellyel a húsvéti ünnep alatt ki kellett volna lépni a templomból, Ribár János nyugalmazott esperes szerint azonban ez korántsem jelentette, hogy őket „békén hagyták volna".

– A nagyhetet, a nagypénteket és a feltámadás ünnepét (húsvét) nem lehetett betiltani, a templomokba el lehetett menni – már annak, aki nem félt. Az Állami Egyházügyi Hivatal (AEH) emberei nyíltan figyelték az embereket, de voltak beszervezett ügynökök és alkalmi megfigyelők is. De nem az ünnepre támadtak rá nyíltan, hanem a mögöttes tevékenységre – mondta Ribár János.

– 1975-ben kerültem Ceglédre, és szerettem volna sürgősen összeszedni a konfirmandusokat, így 15 levelet írtam az egyházi születési anyakönyv alapján a szülőknek. Néhány héttel később megjelent az AEH embere, és megfenyegetett, hogy „sajtótörvénybe ütköző bűnt" követtem el, mert ennyi levelet azonos szöveggel – egyházi embernek – nem szabad írnia – mesélte a nyugalmazott esperes.

Focival az egyház ellen

A katolikusok körmenetére vonatkozó szigorítás csak az 1956-os forradalom után kezdett enyhülni. Bár körmenetet már lehetett tartani, annak feltételeit továbbra is szigorúan megszabták: csak a templom körül mehettek, úgy, hogy közterületet ne érintsen.

– Valamikor az 1960-as évek elején Petőfiszálláson vettem részt egy húsvéti körmeneten. Az ottani templom egy futballpálya mellett volt, és természetesen a mérkőzést is a mise idejére tették. Valaki a menet közé lőtte a labdát, amit az egyik résztvevő azonnal kiszúrt. Nem sokkal később jött érte a rendőrség, és keményen megbüntették – emlékszik vissza a kisteleki plébános.

Családi ünnep lett

Olvasónk, Cserepes Margit kislány volt még, amikor az 1970-es években a húsvétot a család ünnepévé, jóléti ünneppé avanzsálta az ország akkori vezetése.

– Bár a szüleim nem jártak minden hétvégén templomba, a fontosabb alkalmakat, mint a karácsony vagy a húsvét, sosem hagytuk ki. Édesapám ilyenkor indulás előtt mindig azt mondta: „na kislányom, most bátrak leszünk!" Hogy miért, azt persze csak később értettem meg – árulta el  Cserepes Margit. Azonban nem ez az egyetlen dolog, ami a húsvéthoz kapcsolódóan gyerekkorából megmaradt.

– Az ünnep azért is volt különleges, mert ilyenkor igazi finomságok kerülhettek az asztalra. Tíz éves lehettem, amikor először sütött édesanyám nyulat, de olyan év is volt, amikor sült bárány volt a menü. Később kiderült, nem véletlen, hogy édesapám a templomban az általam csak nagybajúszú bácsiként emlegetett férfi mellett kereste a helyet. Ő volt az, aki el tudta intézni, hogy a hentesáruból nekünk is jusson, a „tranzakciót" pedig akkor bonyolították le – emlékszik vissza olvasónk.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vaklárma: nem volt újabb késelés Szegeden

Vaklárma: nem volt újabb késelés Szegeden
Több olvasónk is jelezte, hogy balhé volt vasárnap éjszaka a Kárász utcán, az egyik gyorsétterem… Tovább olvasom