Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

A Tűz van, babám! című filmmel indított a Grand Café

Szeged - A Tűz van, babám! című Milos Forman filmmel nyitott újra a Grand Café moziterme szombaton. A művészmoziban a hét első felében a Hajszál híján úriember elmaradt vetítéseit pótolják.

Hétfőn kinyitott a Casablanca kávézó és munkához láttak a Belvárosi Mozi dolgozói is: takarítják az épületet és dolgoznak a műsor összeállításán. A tervek szerint a Transformers 3. lesz a nagyterem nyitófilmje csütörtökön, illetve szeretnék a Hajrá boldogság című angol vígjátékot is az első héten vetíteni. A digitális filmeket egyszerű megszerezni, a kópiákat viszont előre le kell kötni – ez is befolyásolja az első napok programját.

A Belvárosi Mozi ügyéről a legutóbbi közgyűlés a napirend szerint tárgyalt volna – Botka László polgármester előterjesztése arra vonatkozott, hogy a közgyűlés azonnali hatállyal mentse fel Sódar Istvánt, az IH vezetőjét. Ismert: a képviselők nem szavazták meg a napirendet, így érdemi munkát nem is végeztek. (A mozival kapcsolatos előterjesztések 6.1. alatt)

A moziról tehát a közgyűlés nem döntött, de korábban a jogi és a kulturális bizottság is tárgyalt róla. A szegedi politikusok – érzékelve a Facebookon és a városban tapasztalható elemi felháborodást – egyöntetűen kiálltak a mozi újranyitása mellett. A kulturális bizottság határozata szerint Sódar Istvánnak haladéktalanul, – a jogi bizottság megfogalmazása szerint soron kívül – gondoskodni kellett a június 21-én bezárt mozi újranyitásáról. Botka László polgármester utasította az IH vezetőjét, hogy javítsák ki a hibákat és szerezzék be a szükséges engedélyt. Ez hat nap alatt megtörtént, a tűzoltóság határozatát a polgármester mutatta be július 1-jén.

Kiemelkedő érdeklődés a kulturális bizottság ülésén. Fotó: Segesvári Csaba
Kiemelkedő érdeklődés a kulturális bizottság ülésén.
Fotó: Segesvári Csaba

A kulturális bizottság azt is megszavazta, hogy az IKV Zrt. augusztus 15-ig mérje fel az épület állapotát és határozza meg a biztonságos, törvényes működést lehetővé tévő javíttatás költségeit, valamint az IH ügyvezetője készítsen hosszú távú intézkedési tervet a felújításról szeptember 15-ig.

A jegyzői iroda vezetőjének tájékoztatása szerint a kulturális bizottság nem gyakorolja a munkáltatói jogokat az IH felett, ugyanakkor szakbizottságnak számít a szegedi cég esetében. A határozata nem kötelező érvényű, inkább erős ajánlás, amelyet ha az IH mégsem teljesít, a bizottság kezdeményezheti a számonkérést. Az IH vezetését a tűzoltóság is utasította, hogy július 31-ig mutassa be az ütemtervet, amit a villamos hiányosságok megszüntetésére készített.

(A jogi bizottság határozata a soron kívüli nyitáson túl saját magára vonatkozik: vizsgálatot kíván lefolytatni arról, hogy melyik igazgatót terhel felelősség).

A mozi felújítása tehát várható, de nem a 180 milliós költséget megállapító sülysápi Antali Gábor szakvéleménye alapján, amelyben többek között ilyen élményelemek is olvashatók: "A helyszíni szemle után, mint szakértőben olyan kezelhetetlen félelem fogott el, mintha egy négyütemű Trabant személyautóval, nyári gumikkal, családi sítúrán meg kellene állnom egy lejtő előtt, lejegesedett útszakaszon."

A közvetlen élet- és tűzveszélyt jelentő hiányosságokat a tűzoltóság igazolása szerint elhárították, de nem sikerült megtudnunk, hogy konkrétan és közérthetően mik voltak ezek. A biztonságtechnikai minősítő iratot a tűzoltóságnak bemutató Contact Vill 2003. Kft ügyvezetője, és a tűzoltóság is a megrendelőhöz, vagyis az Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.-hez irányított. Tőlük egyelőre nem kaptunk választ.

Olvasóink írták

  • 4. jq 2011. július 06. 07:33
    „Ez valószínúleg azért van, mert nem a "Godzilla és megagodzilla 3" c. film megy, hanem rétegigényt próbálnak kielégíteni, és erre még egy egyetemi városban is igen szerény a kereslet (sajnos)
    De nézzük a jó oldalát: Biztos kapsz jegyet.”
  • 3. IVY 2011. július 05. 16:29
    „1x voltam pár éve a G.F. mozitermében.
    Rajtam és kísérőmön kívül kb. még 5 fő foglalt helyet a teremben.
    Megérte kinyitni aznap délután.”
  • 2. jq 2011. július 05. 08:09
    „Van humorérzékük:)”
  • 1. tol 2011. július 05. 06:56
    „ha annyian voltak a filmen is, mint a kulturalis bizottsägi ülesen...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lejjebb ment a cukor ára

A korábbi 400 forinthoz képest már 273-ért is kapni cukrot - és nem csak az állami készletet árusító boltokban. Tovább olvasom