Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

A vak ember vágya

Nem csupán a vakokat kellene felkészíteni arra, hogyan intézzék ügyeiket a postán, a boltban, a hivatalban. A látókat is meg kellene tanítani, hogyan viszonyuljanak a látássérültekhez – véli Svicevic Merilin és Félegyházi Török Zoltán.
Merilin és Zoltán látónak született. Fotó: Gyenes Kálmán
A szegedi hangoskönyvtárban találkozunk Svicevic Merilinnel és Félegyházi Török Zoltánnal. Beszélgetésünk során két azonos sors rajzolódik ki előttünk. Merilin és Zoltán is egészségesen született, látásukat gyermek- illetve felnőttkorukban veszítették el.

Ez nem fáj

A vajdasági születésű, ma Szegeden élő asszonynak – nem tudni, egy betegség szövődményeként, vagy örökletes hajlam miatt – nyolcéves korában kezdett rohamosan romlani a látása. – A szüleim viselkedéséből olvastam ki: valami nagyon tragikus dolog történik velem – meséli Merilin. – Ezért én is kétségbeestem. Azonban szerencsés voltam: ugyanabban az osztályban folytattam a tanulást, ahol elkezdtem, és tanáraim, osztálytársaim valamiféle kiváló ösztön által vezetve sokat segítettek nekem. Padtársam diktálta a feladatokat, írni akkor még tudtam.

Később zeneelméletet hallgatott a zeneakadémián, tanulmányait azonban a délszláv háború félbeszakította. 2000-ben települtek át Magyarországra. – Nem fáj ez az állapot, meg kell tanulni együtt élni vele – magyarázza Merilin. Körvonalakat, színeket még lát, de nem tudja elolvasni azt a rengeteg könyvet, amit szeretne. Zeneelméletet sem tud tanítani, nem ismeri a Braille-kottát.

A gyerek arca


Merilin szívesen tolmácsolna – anyanyelvi szinten beszél szerbül és horvátul, most pedig németül tanul –, és gondolkozik azon is, hogy diplomát szerez gyógypedagógia szakon. Bár negyvenes évei elején jár, úgy véli, még nem késő elkezdeni. Szeretne vak gyerekekkel foglalkozni, és azon sorstársaival, akiknek lelki támaszra van szükségük.
Félegyházi Török Zoltán Kistelekről jár be nap mint nap szegedi munkahelyére, a Szefóhoz. Ő is egészségesen született.

– Gyerekkoromban rémülettel töltött el, ha megláttam egy vak embert az utcán. Soha nem gondoltam volna, hogy elveszítem a látásom – mondja. Zoltánt 1992-ben retinaleválással operálták, 10 napon belül kétszer is. Látása a második műtét után kezdett romlani. 1999-ben Pécsett újra megműtötték, 5 hónapig újra látott. – A fiam hétéves volt, amikor először láthattam az arcát – mesélte Zoltán. – Soha nem felejtem el: tüzetesen tanulmányoztam őt, olyan aprólékosan átnéztem, hogy zavarba jött. Amikor másodszor veszítettem el a látásomat, az sokkal jobban megviselt.

A városiak sietnek


Zoltán Kisteleken könnyen elboldogul. Maga intézi ügyeit, a boltban mindig akad egy ismerős, aki segít levenni a polcról a megfelelő árut. Szegeden is jól eligazodik, bár nem könnyű neki reggelente átjutni a Kossuth Lajos sugárút egyik oldalról a másikra. Úgy véli, itt az emberek kevéssé segítőkészek, de ennek talán az az oka, hogy mindenki siet. Veszélyes-komikus helyzetbe is került már: egy alkalommal az utcán sétált, s nem vette észre, hogy az egyik csatorna fedelét levették. Rálépett – a vízvezeték-szerelő vállára.

A vakságot szerinte meg lehet szokni, de soha nem lehet elfogadni. A vak ember mindig is vágyik arra, hogy lásson. Merilin számára furcsa, hogy a látók nem tudják, hogyan küzdjék le zavarukat: a vakokkal feszélyezetten viselkednek. Úgy tartja, ez a világ a látók számára épül, így nem csoda, hogy a vakok gyakran akadályokba ütköznek.


A fehér bot napja

A vakok és gyengén látók száma 44 ezerre tehető Magyarországon. Közülük sokan elszigetelődve élnek, nehezen mozdulnak ki otthonról. Mások viszont dolgoznak vagy tanulnak. Szegeden a hangoskönyvtárban működik a vakok klubja, amelynek tagjai ma délután rendeznek ünnepi összejövetelt a fehér bot napja alkalmából. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Foglalkozása: szájakrobata

Először járt Magyarországon, és azonnal a közönség kedvence lett a német Art of Mouth. A… Tovább olvasom