Délmagyar logó

2016. 05. 29. vasárnap - Magdolna 16°C | 29°C

A válság közepén lett 20 esztendős a Szilánk

Szeged - Észrevétlenül töltötte be 20. életévét Szeged egyik legnagyobb cége, a Szilánk csoport. A válság miatt ugyanis nem tartottak nagy ünnepséget. Előretekintenek, továbbra is zöldmezőre készülnek.
A cég születésnapi ajándéka az, hogy működik és életképes – jelentette ki Sipos Aurél vezérigazgató. „Több cég büszke lenne arra, hogy nettó adósságállománya alacsony, s hogy a termelést, a forgóeszköz-állományát, működési költségeit finanszírozni tudja."

Mennyivel esett vissza a forgalom? Cégcsoportszinten mintegy 30 százalékkal – válaszolta a vezérigazgató. Jelentősen megcsappant az általuk gyártott gépek iránti igény, hiszen a válság nem kedvez a beruházásoknak. Emiatt a működési költségeket csökkenteniük kellett, s forgalomarányosan szűkítették a létszámot is. A megrendelések várható visszaesését már 2008 utolsó negyedévében megérezték. Építőipari környezetüket is meglepve október végén 5 pontos csomaggal léptek elő: ez költségcsökkentést, hatékonyabb kintlévőség-kezelést éppúgy tartalmazott, mint hatékonyságnövelést és belső szervezetátalakítást.

Visszapörgetve egy kicsit a filmet: a Szilánk 2007-ben ért el a csúcsra, ment a szekér az építőiparral, egyik megrendelés a másik után érkezett. Ehhez képest ütött be a 2008-as visszaesés. A Szilánk ezt időben észlelte: sikerült átvészelni az idei első negyedévet, amikor egyébként is holtszezon van náluk, és jóval kevesebb megrendelés érkezett, mint a korábbi években. A tendencia átnyúlik a 2. negyedévre is: ablakgyártó partnereik között van olyan, akinek 50 százalékkal kevesebb munkája volt idén, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Ha egy grafikonon ábrázolnánk a Szilánk korábbi éves megrendelésállományát, akkor a tél végétől egészen októberig egy folyamatosan emelkedő, majd lassan ereszkedő görbét látnánk, idén viszont ez az emelkedés még várat magára. A helyzet azonban már javulni látszik: a májusi megrendelések megugrottak, és lassan növekszik a forgalom.

„A mostani helyzet átmeneti, hosszú távra tervezünk. Az építészeti üvegiparban képzeljük el a jövőt, további technológiai fejlesztéseket tervezünk, szervezetünket modernizáljuk, pályázunk, és folytatjuk a zöldmezős beruházást"– mondta Sipos Aurél.

Rendhagyó ünnepség

A Szilánk csoport születésnapján, április 1-jén reggel 6-kor a teherportánál és a főbejáratnál Varga Gusztáv cégtulajdonos, valamint Sipos Aurél vezérigazgató (képünkön) kávéval, cappuccinóval, kakaóval és egy csokis croissant-nal kínálta meg a műszakjukat kezdő dolgozókat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

3 ezer ember előtt lépett föl Ákos Szegeden

Szeged - Hihetetlenül jó volt a közönség, nagyon jól éreztük magunkat – értékelte a hangulatot… Tovább olvasom