Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

A vizitdíj sem visszatartó

A betegek többsége azt mondja, a januárban valószínűleg bevezetésre kerülő vizitdíj ellenére sem járnak majd kevesebbet orvoshoz. A sürgősségi ellátásban azonban már most is érződik a visszaesés, viszont éppen nem azok körében, akik indokolatlanul veszik igénybe – vagyis akik miatt a kormányjavaslat megszületett.
Fotó: Segesvári Csaba
A kormány szerdán elfogadta a második egészségügyi törvénycsomagot, melyet már be is nyújtott a parlamentnek. Az újabb reform nem okozott meglepetést: a már jó ideje emlegetett intézkedéseket – a több biztosítós modell bevezetését, illetve a várólistarendszer kialakítását – tartalmazza a legérzékenyebb pont, a vizitdíj mellett.

Ha a parlament megszavazza, januártól vizitdíjat kell fizetni a háziorvosnál és napidíjat a kórházban töltött idő után. Ennek összege alapesetben 300 forint, de duplája, ha az orvos nem a rendelőben látja el a pácienst, illetve ha nem a választott háziorvoshoz megy a beteg. Szintén hatszáz forint lesz a pluszköltsége annak, aki a beutalóval igénybe vehető járóbeteg-szakellátásra beutaló nélkül érkezik, és ezer forintba kerül majd a sürgősségi ellátás, ha azt a beteg állapota nem indokolja. A fizetett összegről az orvosok minden esetben számlát adnak majd. A vizitdíj bevezetésétől a kormány elsősorban azt reméli, hogy csökkenti az indokolatlan orvoslátogatások számát. Ám egy szegedi rendelőben végzett rövid közvélemény-kutatásunkból az derült ki: háromszáz forint nem sok embert tántorít majd el attól, hogy szakemberhez menjen.

– Csak akkor jövök, ha muszáj, akkor viszont a jövőben is felkeresem majd az orvosomat, vizitdíj ide vagy oda – mondta Rácz Bálintné. Hasonlóan nyilatkozott Szabó Krisztina is. A fiatal lány szerint ez az összeg nem olyan óriási, hogy bárkinek is emiatt kellene elhanyagolnia egészségét. Véleményét egy nyugdíjas asszony is osztotta. – Én szinte csak gyógyszert íratni járok orvoshoz, ettől függetlenül nem tartom igazságtalannak, hogy ezentúl fizetnem kell majd ezért – mondta Herbert Istvánné. – Akármilyen pici a nyugdíjam, ekkora összeget ki fogok tudni fizetni.

Kedvezmény csak igazolásra

A szociálisan rászorultak csökkentett összegű vizitdíjat és napidíjat fizetnek majd, melynek összege 100 forint lesz. Kedvezményezettek lehetnek a három- vagy többgyermekes családok, a fogyatékossági támogatásban részesülők, a gyesen lévők, a rendszeres szociális segélyen lévők és azok a nyugdíjasok is, akiknek a nyugdíja nem éri el az öregségi nyugdíj kétszeresét. A jogosultságot jegyzői hatósági bizonyítvánnyal kell majd igazolni, melyet kérvényezni kell.

Müller Ildikó háziorvos véleménye szerint valamivel azért csökken majd a betegforgalom. – Az első tüsszentésnél valószínűleg nem mindenki szalad majd ezután a rendelőbe, és azt is meggondolja majd, hogy megmutassa-e magát az orvosnak. Mindezeket összevetve sem lesz azonban szerintem számottevő a visszaesés, a számla körüli adminisztráció miatt megnövekvő várakozási idő pedig ezt is kompenzálja majd.

Szakemberek szerint egyedül az ügyeleteken, illetve a sürgősségi ellátásban lesz jelentősen érzékelhető a vizitdíj hatása. A szegedi kórház SBO-ján például jóval kevesebb a beteg, mint korábban, sokan ugyanis azt hiszik: már most is fizetniük kell az ellátásért. – A probléma az, hogy nem csak az indokolatlan esetek maradnak el, sőt: pont ezeket az embereket nem riasztja majd el a párszáz forint sem – mondta Schneider Erzsébet osztályvezető. – Sokan viszont inkább halogatják majd problémájukat mondván, hogy az talán még nem olyan égető, és már csak akkor kerülnek orvoshoz, amikor állapotuk jelentősen leromlott. Amikor már gyógyításuk jóval több időbe és pénzbe kerül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gregor József érdemrendet kapott

Az 1956-os forradalom ötvenéves évfordulója alkalmából számos kitüntetést, elismerést adott át… Tovább olvasom