Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

A Vörös Színház is jön a Dóm térre

Szeged - A Szegedi Szabadtéri Játékok operett- és musical-előadást, operagálát, jubileumi István, a királyt és a pekingi Vörös Színház vendégjátékaként különleges tánc- és harcművészeti produkciót is kínál jövő nyáron a Dóm téren.
Jacobi Viktor Leányvásár című darabjával július 5-én indul jövőre a Szegedi Szabadtéri Játékok programja; a népszerű operettet saját produkcióként három előadásban játsszák majd a Dóm téren. A korábbi gyakorlattal szakítva nem hozzák vissza sem az idei operettet, Alföldi Róbert Mágnás Miskáját, sem a kettős operaprodukciót, a Kerényi Miklós Gábor rendezte Parasztbecsület–Bajazzókat. Gazdasági okok miatt – a szabadtéri történetében talán először – jövőre nem is lesz opera-előadás a Dóm téren. A műfajt csak a július 13-i gálakoncert képviseli: Verdi- és Wagner-operák legszebb dallamai csendülnek fel a két komponista születésének bicentenáriuma alkalmából – tudtuk meg a fesztivál 2013-as műsoráról tartott keddi sajtótájékoztatón Kesselyák Gergely művészeti vezetőtől a REÖK-ben.

Pillanatképek a pekingi Vörös Színház A Kung-Fu legenda című előadásából (galéria)

Magyarországi bemutatóra – amely egyben a darab szabadtéri ősbemutatója is lesz – készül a fesztivál: a 2005-ben a Dóm téren is sikerrel játszott Rómeó és Júlia szerzőjének, Gerard Presgurvicnak legújabb musicaljét, az Elfújta a szélt tűzik műsorra. Bátyai Edina fesztiváligazgató elmondta: azért halasztották a szokásosnál 2-3 héttel későbbre a 2013-as program bejelentését, mert meg kellett állapodniuk a minden idők egyik legnépszerűbb irodalmi alkotása és legsikeresebb filmje nyomán készült musical jogdíjairól. A musicalt 2003-ban mutatták be Párizsban; a Dóm téren a Budapesti Operettszínházzal közösen állítják színpadra – július 26-án, 27-én, augusztus 2-án és 3-án láthatja majd a közönség.

Vajda diptichonja Újszegeden

Lesz azért opera-előadás a 2013-as fesztivál kínálatában is: az Újszegedi Szabadtéri Színpadon Vajda János Federico García Lorca írásai alapján készülő két új művét láthatja a közönség. Az eddig még sehol be nem mutatott új „diptichon" mindkét darabja azonos témáról szól: az öregedő férfi és a fiatal lány szerelméről – a Don Perlimplín szomorújáték, a Don Cristóbal pedig komédia. A két egyfelvonásost a Miskolci Operafesztivállal és a Debreceni Csokonai Színházzal koprodukcióban állítják színpadra. Kesselyák Gergely emlékeztetett rá: Vajda egyik korábbi darabja, a Mario és a varázsló korábban már siker volt; a két új mű is humoros és könnyen fogyasztható, ugyanakkor igényes zenének ígérkezik.

Augusztus 9-én és 10-én különleges produkció érkezik Szegedre: a pekingi Vörös Színház vendégjátékaként A kungfulegenda című előadás, amely ötvözi a drámai elemeket a tánccal, az akrobatikával, a kínai zenével és az ősi harcművészettel. A 2004-ben bemutatott produkció bejárta már a fél világot, láthatták a kanadai, amerikai, orosz és japán nézők is – Magyarországon Szegeden kerül először színpadra. A 2013-as fesztivált augusztus 16-án és 17-én igazi kultuszdarab zárja: 30 éves jubileumát ünneplő nemzeti rockoperánkat, az István, a királyt új rendezésben, új szereplőgárdával és látványvilággal, élő zenekarral mutatják be.

Bátyai Edina úgy fogalmazott: a nézők kegyeiért pluszszolgáltatásokkal is küzdenek. Az idei tapasztalatok birtokában nem a mielőbbi műsorhirdetést és a jegyértékesítés korai megkezdését tartották a legfontosabbnak, hiszen a többség az utolsó pillanatban, az időjárás-jelentésre is figyelve váltja meg a jegyét. Idén komoly érvágást jelentett a fesztiválnak az átállás az üdülési csekkről a SZÉP-kártyára: míg korábban a belépők negyedét, mintegy 60 millió forint értékben üdülési csekkel vásárolták meg a nézők, az így befolyt összeg ebben az évben a felére, 30 millió forintra csökkent. Miközben empatikusak az anyagi gondokkal küzdő közönséggel, olyan gazdasági társaságként, amelynek költségvetése egyharmad részben a támogatásokból, kétharmad részben saját bevételekből származik, nem tudják a jegyárakat csökkenteni. A jövő évadra szóló belépőket várhatóan október 15-én kezdik értékesíteni.

Olvasóink írták

  • 1. embör 2012. szeptember 12. 12:19
    „nem volt jó cél az sem igazán,hogy korán kezdjék árusítani a jegyeket.Évekig ez volt a fő üzenet: korán meghirdetni...talán az egész struktúrán el kellenen gondolkozni.Most is a korai meghirdetés a cikk alapja Nem a műsor meghirdetése számít. Az extremítása egyedisége,különlegessége, talán. Olvasva,döntse el mindenki.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Telt ház a dorozsmai nagybani piacon

Szeptember 1-jétől vége a nonstop nyitva tartásnak a dorozsmai nagybani piacon, az őszi rend szerint a bérletesek 12-től, a termelők 13 órától juthatnak be. Tovább olvasom