Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

A zászlódísz üzenete

Zászlódíszbe öltözött középületek, lakóházak köszöntik az idei október 23-án is nemzeti ünnepünket. Ám az ünneplők által lobogtatott, egymástól jelképtartalmukban is erősen különböző zászlók korántsem bizonyítják a nemzet egységét.
Valójában mit tekinthetünk a Magyar Köztársaság jelképének? Erről és 1956 mai megítéléséről Germuska Pál történésszel beszélgettünk, az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs Intézetében.

– A zászlódíszes ünnepen nem árt pontosítani: a lobogók közül melyik tekinthető a magyar nemzet jelképének?
– A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeit, beleértve a címert és lobogót, az Alkotmány meghatározza. Pontosan leírja, hogyan néz ki a nemzeti lobogó, hogyan kell felfüggeszteni, milyen címert kell azon elhelyezni. A többi magyar jelkép a nemzeti hagyomány részeként van jelen különféle ünnepeinken.

– Az ötvenkét évvel ezelőtti október 23-áról ma sokan és sokféle módon emlékeznek meg, s egymásnak ellentmondó értékelést is olvashatunk, hallhatunk az akkori eseményekről. A valódi történéseket, s azok hátterét azonban csak kevesen ismerhetik, s akik úgy vélik, hogy igen, azokról ki dönti el, hogy az igazságot tudják-e?
– Keveset beszélünk az igazán fontos dolgokról. Az 1956-os magyar hősiesség természetesen része nemzeti büszkeségünknek, ám az emberek jelentős része talán nem is érti, valójában mit is ünneplünk. A 2006-os év őszén történtek is azzal szembesítettek bennünket, hogy mekkora szakadék van az ismeretek terén a történészszakma, a viszonylag tájékozott olvasóközönség és az úgynevezett átlagember között. Az utóbbiak fejében – anélkül hogy bántani akarnám őket – tökéletes a zűrzavar a közelmúlt történéseiről, de 1956-ról is. Rengeteg a kérdés, amire nem tudnak választ adni: miért tört ki a forradalom, miért úgy zajlott, ahogy, miért úgy ért véget, miként véget ért? A közvetlen beszélgetések, találkozók alkalmával ugyanakkor azt tapasztalom: csak úgy özönlenek a kérdések, s ez óriási információhiányra és egyben információéhségre is utal. Az ilyen alkalmakkor az is egyértelműen kiderül, hogy nemcsak a forradalmat átélőket és a diákokat érdekli a magyar múlt és közelmúlt, hanem a mai középgenerációt is.

1956-os megemlékezés Makón. Fotó: Segesvári Csaba
1956-os megemlékezés Makón. Fotó: Segesvári Csaba

– Mivel okolható akkor a tudás hiánya?

– Vagy a szakma végzi rosszul munkáját, vagy a közvetítő csatornákkal van gond. Például két évvel ezelőtt egy közvélemény-kutató intézet kétezer felnőtt állampolgárt kérdezett meg, mit tudnak az ötvenhatos forradalom céljairól, okáról. A megkérdezettek 14 százaléka úgy hitte, hogy a forradalom fő céljai közé tartozott Magyarország NATO-hoz való csatlakozása, 7 százaléka pedig meggyőződéssel állította: a felkelők vissza akarták állítani a királyságot! Ezeknek a hiányosságoknak is köszönhető, hogy a politika mindmáig a saját maga igénye szerint próbálja – esetenként sikerrel – átírni a történelmet.

Az ünnep helye

1956 történelmi eseményei időben még túlságosan közeliek ahhoz, hogy letisztult értékelést kapjanak a társadalomban. A történész Germuska Pál úgy véli, legalább száz évnek kell még eltelnie ahhoz, hogy egységes legyen a közvélemény is ötvenhat megítélésében. Addig a még élő, akkori résztvevőket, szemtanúkat engednünk kell megnyilatkozni, a társadalomnak pedig józan mértékkel és kellő távolságtartással kellene megvitatnia a huszadik század súlyos kérdéseit, benne az ötvenhatos eseményeket is. Sokkal nagyobb türelemmel és bizalommal kellene viszonyulnunk mindehhez, hiszen nem Brüsszelben fogják előírni, mit kell ünnepelnünk, és hol a helye nemzeti hagyományainkban október huszonharmadikának.

– A mai fiataloknak milyen példát mutatnak egykori, forradalmat kirobbantó elődeik?

– Ha összehasonlítjuk az 1848-as és az 1956-os hősöket, a mérleg egyik serpenyőjében bőséges a választék példaképekből és jelképpé nemesedett történésekből, helyszínekből – derült ki az összevetésből. A negyvennyolcas fiatalok dicsőségtábláján ott a Pilvax forradalmár társasága, a Tizenkét pont, a dicsőséges tavaszi hadjárat története, s a bukást idéző Világos és Arad helyszíne. És előttük világít Táncsics, Petőfi, Bem apó, Kossuth, Széchenyi neve. Ezzel szemben ötvenhatról csak a Széna tér meg a Corvin köz „ugrik be" emblematikus helyszínként a maiak tudatába, s a pesti srácok mítoszához csak néhány nagy név, így Maléter Pálé, s persze Nagy Imréé társul pozitív hősként. A történtek megítélését jellemzi, hogy a negyvenedik évfordulóra, 1996-ra az 56-tal kapcsolatos tudományos ismeretünk jórészt összeállt, kiforrt. Az elmúlt tizenkét évben ugyan sok új eredmény gazdagította ezt az ismeretanyagot, de ezek lényegében nem írták újra tudásunkat. A főbb szereplőkről már nem folyik vita.

– Az 1848-as forradalomnak és szabadságharcnak a jelképe ma is a kokárda. Ötvenhat jelképe lehet a lyukas zászló?

– Azt hiszem, ez teljesen egyértelmű. De azt is illene pontosabban tudni, mit jelent a folytonossági hiány nemzeti lobogónk közepén.
Az ünnep helye. 1956 történelmi eseményei időben még túlságosan közeliek ahhoz, hogy letisztult értékelést kapjanak a társadalomban. A történész Germuska Pál úgy véli, legalább száz évnek kell még eltelnie ahhoz, hogy egységes legyen a közvélemény is ötvenhat megítélésében. Addig a még élő, akkori résztvevőket, szemtanúkat engednünk kell megnyilatkozni, a társadalomnak pedig józan mértékkel és kellő távolságtartással kellene megvitatnia a huszadik század súlyos kérdéseit, benne az ötvenhatos eseményeket is. Sokkal nagyobb türelemmel és bizalommal kellene viszonyulnunk mindehhez, hiszen nem Brüsszelben fogják előírni, mit kell ünnepelnünk, és hol a helye nemzeti hagyományainkban október huszonharmadikának.

Hamary Dénes (MTI-Press)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gombon múlt Igaz György sorsa

Szeged - Nem volt még rá példa, hogy egy fiatal lányunoka múzeumba vigye nagyapja '56-os relikviáit,… Tovább olvasom