Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

ABBA-slágerek a Dóm téren

Szeged - Már szerda óta a Dóm téren dolgozik a Madách Színház társulata a Mamma Mia! című szuperprodukción, de nem tudunk beszámolni olvasóinknak a musical megszületéséről, mert a próbák zártkörűek, a sajtót sem engedik be, fotózni sem lehet.
– A Mamma Mia! világsikert aratott filmváltozata is a West Enden 1999 óta nagy sikerrel futó musical alapján készült, és mi is annak a non-replica változatát mutatjuk be. Ez egyben kötelezettséget is jelent: különböznünk kell a londoni színpadi verziótól. Ezért arra törekszünk, hogy a mi produkciónk lehetőleg minden elemében más legyen. Más koreográfiai stílus, más ritmus, a 21. századnak megfelelő hangütés a célunk – nyilatkozta Szirtes Tamás, a produkció rendezője az augusztus 15-i, Dóm téri non-replica világpremier kapcsán.

A Madách Színház direktora az év eleji castingon olyan színészeket választott, akik nemcsak jól eljátsszák, hanem kitűnően el is éneklik a főszerepeket. Szegeden is saját zenekarukkal, élő zenével adják a mindennel együtt közel százmillió forint összköltségű szuperprodukciót, mert – ahogy fogalmazott – esküdt ellenségei a playbacknek.

Az elmúlt hónapokban a pesti „anyaszínházban" próbált a Madách csapata, majd a szegedi statisztákkal kiegészülve a nagyszínházban folytatta. Szerdától dolgozik a stáb a Dóm téren, ahol már felállították Bátonyi György hamisítatlan görög atmoszférát teremtő díszletét. Fábián Barbara, a szabadtéri sajtóreferense elmondta: a Madách Színház kérésére a sajtó munkatársait sem engedhetik be a próbákra, fotókat sem készíthetünk.

A Donna szerepét játszó Kováts Kriszta a színházi próbán. Fotó: Dusha Béla
A Donna szerepét játszó Kováts Kriszta a színházi próbán. Fotó: Dusha Béla

A fesztivál hagyományaitól eltérően ezúttal nem tudósíthatjuk olvasóinkat a szuperprodukció megszületésének folyamatáról. Végül is minden jegyet eladtak már a tavasszal – nemcsak az eredetileg tervezett öt, hanem a további két pluszelőadásra is, nincs szükségük a média segítségére, hogy megteljen a nézőtér.

Először fordul elő, hogy 3500 forintért állójegyeket is árulnak hétfőtől az idei előadásokra. A nézőtér két oldalán egy-egy húsz nézőt befogadó emelvényt építenek, ahonnan a legolcsóbb ülőhely áránál ezer forinttal olcsóbban – és közelebbről – lehet látni a produkciót.

Meryl Streep filmbeli szerepét, Donnát Kováts Kriszta játssza; ahogyan Donnának a darabban, a színésznőnek is nagy visszatérés és óriási lehetőség ez. Több főszerepet is játszott már a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán. 1990-ben Gizella volt az István, a királyban, 2001-ben Krimhilda az Atilla – Isten kardjában és Gizella a Veled, Uram! című Szörényi–Bródy-rockoperában.

– Annak idején szerettem az ABBA slágereit, és a Mamma Mia!-filmet is imádtam. Annyira jó mindegyik dal, hogy mindig az a kedvencem, amelyiket épp énekelem. Két számmal castingoltam: Donna a lányának énekli a darabban a Slipping Through My Fingerst – magyar fordításban: Lepereg az időnk hirtelen –, ami azért is megérintett, mert átéltem én is ugyanezt a helyzetet a saját lányommal. A másik nagy kedvencem a The Winner Takes It All (A nyertes mindent visz) – talán nem is kell magyarázni, hogy miért, annyira szép, örök, igaz és mély ez a sláger – fogalmazott a színésznő.

A rendező szerint a darab sikerének titka az ABBA-slágerek mellett a vonzó szerelmi történet. A musical arról is szól, hogy egy elrontott életszakasz után újra lehet kezdeni, nem zárul le az élet. A szerelmes fiatal párt Simon Boglárka és Sánta László játssza a Dóm téren, a további főbb szerepekben Sasvári Sándort, Szerednyey Bélát, Molnár Lászlót, Détár Enikőt és Sáfár Mónikát láthatja a közönség.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Kicsihuszár igazi komédiás volt - emlékképek Bajor Imréről

Pályatársai emlékeznek a betegségben elhunyt színművészre. Tovább olvasom