Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Ádám betegen várta a Mikulást

Szeged - Varga Ádám, aki nyáron a második őssejtkezelésen esett át Németországban, december 2-án 13 éves lett. Fel akartuk köszönteni, de nem mehettünk el hozzá, mert magas lázzal ágyban feküdt. Mikulásra se javult sokat az állapota.
Varga Ádámot december 2-ára, 13. születésnapjára egy magas lázzal járó vírusos fertőzés gyűrte le. Szerettük volna megünnepelni a bátor kisfiút, de a köszöntés a betegség miatt elmaradt. Mikuláskor azonban becsöngettünk a családhoz, hogy utólag kívánjunk neki boldog születésnapot.

Kiderült, nemcsak ő, szinte az egész család beteg. Gyorsan megnyugtattak: nem a H1N1-vírussal fertőződtek meg. A sort a középső kisfiú, Ákos kezdte, másfél héttel ezelőtt kapott tüdőgyulladást. Hétfőn Ádit döntötte le a betegség, majd a legkisebb, Árpád következett – mellesleg ő viseli a legjobban a helyzetet. Ákos most már jól van, de a másik két fiú még mindig lázas és gyenge. Mivel a baj sosem jár egyedül, az édesanya, Márkus Tímea is gyengélkedni kezdett, vérnyomás-ingadozással kezelik.

Varga Ádám (középen) a testvéreivel, Ákossal (balról) és Árpáddal. Mikuláskor kívántunk neki boldog születésnapot. Fotó: Schmidt Andrea
Varga Ádám (középen) a testvéreivel, Ákossal (balról) és Árpáddal. Mikuláskor kívántunk neki boldog születésnapot. Fotó: Schmidt Andrea

Egyedül a családfenntartó, Varga István áll még a lábán, ő viszont betegállományba került, hogy elláthassa népes családját.

Ádám, amikor meglátogattuk, nem volt éppen Mikulás-váró hangulatban, ugyanis még teljes egészében a születésnapja kötötte le. Az ágyban fekvő gyereket tortával, lufikkal és egy CD-vel köszöntötte fel a családja. Lejátszották neki Halász Judit Boldog születésnapot című örök slágerét, amelyet a kisfiú azóta is mindennap meghallgat.

2 éve ismerjük

 Varga Ádámot, a szegedi mozgássérült kisfiút 2 évvel ezelőtt ismertük meg. Azóta két őssejtkezelésen esett át Németországban – sorsát olvasóink nemcsak figyelemmel kísérték, de még támogatták is abban, hogy a család a költséges műtétre előteremthesse a pénzt. Csaknem 6 millió forint gyűlt össze a kisfiú számláján. Hogy van Ádám az idei augusztusi második őssejtkezelés óta? Az édesanya, valamint a neurológus szerint sajnos nincs fizikális változás, a mozgása nem javult. Szellemileg viszont nagyon sokat fejlődött, jól kommunikál, önállóan eszik, iszik, és már fürdik is.

Olvasóink írták

  • 2. andrisne 2009. december 08. 06:22
    „Boldog Karácsonyt és gyors gyógyulást a családnak!”
  • 1. eva45 2009. december 07. 19:42
    „Javulást neki és az egész családnak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt a H1N1-gyel fertőzött szegedi kismama

Az asszony hetek óta kritikus állapotban volt, egy hete elvesztette a magzatát. Halála nem érte váratlanul az orvosait. Tovább olvasom