Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Ádám egyre jobban érzi magát - vasárnap éjjel érnek haza

Szeged - A tervezettnél egy nappal később indul haza Kölnből az őssejtbeültetésen átesett Varga Ádám és családja. A kisgyerek nagyon rosszul volt a műtét utáni napon, de állapota azóta folyamatosan javul.
Szerdán volt a műtét, a kölni intézetben a szegedi sérült kisfiú, Varga Ádám szinte vidáman ébredt az altatásból. Ezért is döbbentette meg a teljes létszámban kint tartózkodó családot, hogy csütörtökre Ádám nagyon rosszul lett. Annak ellenére aggódtak, hogy az orvosok előre figyelmeztettek: az őssejtbeültetés után a gyerek hányni fog, és
még napokig rosszullétekkel küzd majd.

Miután lapjaink szervezésében, egész Csongrád megye összefogásával sikerült összegyűjteni Ádám külföldi gyógykezelésére több mint 6 millió forintot, elkísértük a kölni műtétre, és naponta tudósítottunk az ott történtekről. Internetes oldalunkon is sokan figyelemmel kísérték a nálunk még egyáltalán nem rutinbeavatkozást és hatásait.

Egy boldog pillanat: az altatásból jókedvűen ébredt Ádám, a testvéreit kérte, legelőször Árpit, a kisbabát. Fotó: Miskolczi Róbert
Egy boldog pillanat: az altatásból jókedvűen ébredt Ádám, a testvéreit kérte,
legelőször Árpit, a kisbabát. Fotó: Miskolczi Róbert

A Varga szülőkkel együtt mi is döbbenten láttuk, mennyire elesett volt az egyébként mindig vidám gyerek a műtét után. A rengeteg izgalmat kiállt édesanya, Márkus Tímea azt latolgatta, újra megmutatja az orvosoknak a gyereket – bárha ők előre jelezték a műtét utáni rosszullétet. Tegnap azonban mindenki megnyugodott, mert Ádám szinte óráról órára jobban lett. Már kivitték kerekes székében a bérelt apartman kertjébe – feszült volt minden izma, de a fejét szépen tartotta; előző nap még mozdulni is alig tudott. Eldőlt, hogy nem viszik be újra a kórházba, viszont egy nappal meghosszabbítják a kint tartózkodást, hogy adjanak még ennyi pihenő-regeneráló időt Ádámnak. Úgyhogy nem ma, hanem holnap indulnak el a hosszú útra – hazafelé is a család segítője, az édesapa, Varga István munkatársa, Kordás József lesz a sofőr.

Fekete Klára (Köln)

Olvasóink írták

  • 4. sevenof9 2008. augusztus 18. 02:29
    „meg nem gyogyult meg! csak nincs mar pics@szarul. orvoseknal ez is eredmeny...”
  • 3. web 2008. augusztus 16. 17:29
    „Az ilyen és hasonló jellegű betegséggel küzdö gyerekeket felnőtteket kellene bemutatni a televizíóban is,egy- egy kezelés után,hogy legalább többen tájékozódhassanak a gyógyulásukról.Ezzel talán mindenki másban is felébresztve a reményt ,igen van rá lehetőség élni lehetne vele.Nagyon sokan azért nem indulnak el a gyógyulás útján mert tájékozatlanok- igy talán több embertársunkban felébredhet a segiteni akarás is összefogással több mindent el tudunk érni.-------Ádám minden jót a további felépüléshez! kitartást!”
  • 2. asdfasdf 2008. augusztus 16. 08:41
    „én is kívánok minden jót!”
  • 1. egyszeru polgar 2008. augusztus 16. 07:30
    „Hat igen, az autos utazas -meg a jobb utakon is - nem igazan veszelytelen egy ilyen beavatkozas utan, foleg ha ulni kell. Szerencses hazaerkezest kivanok a kisfiunak es csaladjanak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma van a balkezesek országos napja

Szeged - Hazánkban ez a harmadik alkalom, amit a „setéknek" szerveztek. Laluska Balázst és… Tovább olvasom