Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 12°C Még több cikk.

Ádám júniusban indul a második őssejtkezelésre

Szeged - A Varga család beszorult a négy fal közé: a 7 éves Ákos és kistestvére, a 11 hónapos Árpád ugyanis elkapta a bárányhimlőt. A kerekes székes Ádám, akinek őssejtkezelésére az egész megye gyűjtötte az egy- és kétforintosokat, egyelőre még tartja magát. Eldőlt, hogy júniusban utaznak vissza Kölnbe, a második beültetésre.
Szerettük volna meglátogatni Varga Ádámékat, de tegnap nem vállalkoztunk rá: az édesanya, Márkus Tímea ugyanis előre figyelmeztetett bennünket, ne kockáztassunk. Akár átestünk már a bárányhimlőn, akár nem. A család ugyanis most „karanténba" vonult, a 7 éves Ákos és a 11 hónapos Árpád már beteg, és napok kérdése, hogy Ádámon is kitörjön a betegség.

Ádámot tavaly decemberben láttuk utoljára, a 12. születésnapján köszöntöttük, majd elkísértük az ásotthalmi iskolába, ahol a gyerekek műsorral és ajándékkal lepték meg. Akkor még nem tudta a család, mikor utaznak másodszorra Kölnbe, a második őssejtbeültetésre. A 2008 augusztusában elvégzett beavatkozás után ugyanis legkorábban nyolc hónap múlva, vagyis idén áprilisban lehetne újabb őssejtkezelést kapni. Mára kiderült, hogy Vargáék döntöttek: majd csak júniusban utaznak. Ennek az az oka, hogy nem sikerült májusnál korábbi időpontot kapni a németországi klinikától. Ezért úgy gondolták, még egy hónap csúszás már nem számít, és inkább júniusban vállalkoznak újra a nagy útra. Megvárják a tanév végét, hogy se Ádám, se Ákos ne hiányozzon az iskolából.

Ádám értelmi képességei javultak.
Javultak Varga Ádám értelmi képességei.

Az első gyógykezelés mintegy 2,5 millió forintba került. Márkus Tímea azt mondta, még nem tudják, mennyit kell fizetni a második őssejtbeültetésért, de kevesebbet biztosan nem. Inkább áremelésre számítanak. Az összeg a rendelkezésre áll, hiszen a számlájukon az egész megye összefogásának köszönhetően tavaly 6 millió forint gyűlt össze. Mint emlékezetes: 2008. március 1-jével vonták ki a forgalomból az egy- és kétforintosokat, a több mint 2 millió forintot érő kisteherautónyi érmét a Délmagyarország, a Délvilág és a Cora Áruház segítségével gyűjthette össze a család. Magánszemélyektől is kaptak pénzt, ki csak pár száz forintot, ki több tízezret ajánlott fel. Sajnos az utolsó fél év során nem érkeztek adományok Ádám javára, és a kupakgyűjtés is leállt: a vállalkozó a válság miatt már nem tudja átvenni tőlük a műanyagot.

Ádám értelmi képességei javultak

A 11 éves kerekes székes kisfiút nemrégiben neurológushoz vitte az édesanyja. A szakember szerint az őssejtkezelés óta javultak a kisfiú értelmi képességei. Logikusabban, érthetőbben, szinte összefüggően beszél. Édesanyja szerint vitatkozik, harcol, érvényesíti az akaratát. El tudja már mondani, hol és mije fáj. A mozgásában viszont nem látnak jelentős javulást. Talán a kézügyességéről lehet elmondani, hogy fejlődött, és ritkábban kap epilepsziás rohamot.

Olvasóink írták

  • 7. szamika 2009. február 05. 14:30
    „MINDEN JÓT A KEDVES CSALÁDNAK.DRUKKOLOK NEKI(K).A JÓ ISTEN LEGYEN VELÜK MOST ÉS AZ ÚTON IS.”
  • 6. sevenof9 2009. február 05. 04:38
    „van ilyen. a biopoliszban csinaljak a 2000 agyas klinikan. nem tudtad? ejnye,no,regen mentel ki.”
  • 5. floridaimagyar 2009. február 05. 00:51
    „Barcsak Magyarorszagon is lenne ilyen eljaras hogy ne kene kulfodre kuldeni a gyereket! Sok siket a Varga csaladnak az osszes Floridai magyar baratom neveben is.”
  • 4. török 2009. február 04. 18:15
    „Ennyi Á betűst, mindig vissza kellett ugrálnom, hogy most melyik gyerek melyik. :) Sok sikert!”
  • 3. CID 2009. február 04. 17:30
    „Csak így tovább a javulás útján. Sok sikert, Varga család !”
  • 2. katcsi 2009. február 04. 17:13
    „sok sikert Ádám”
  • 1. Vic 2009. február 04. 17:13
    „Szurkolok a családnak, sok erőt, kitartást. Ádám, meg tudod csinálni.:)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

130 pár cipőben jár a szegedi rádiós

Szeged - Ha igaz a mondás, miszerint „egy pár cipő nem tesz boldoggá, de rengeteg pár igen", akkor a 28 éves Boldizsár Kata nagyon boldog lehet. Tovább olvasom