Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Ádám visszatér Kölnbe a második őssejtkezelésre

Szeged - Június 16-ára kapott időpontot a szegedi Varga család: akkor vihetik Kölnbe, a második őssejtkezelésre a kerekes székes, 12 éves Ádámot. Az öttagú családot tavaly mi is elkísértük a beavatkozásra.
„Ülj le! Kérsz kólát?" – így fogadott bennünket, igazi házigazdaként Varga Ádám a kerekes székében, amikor meglátogattuk. Mivel utoljára karácsony előtt jártunk a családnál az Északi városrészben, rögtön észrevettük, milyen sokat fejlődtek a 12 éves kisfiú értelmi képességei. A szülők is arra következtetnek sok apró jelből, hogy nagy változáson esett át a kisfiú.

És tényleg: szinte be nem áll a szája. Nehéz nem őrá figyelni és nem vele foglalkozni. Közli velünk azt is, hogy kedvenc Süsü mesefiguráját már kitúrta a helyéről Harry Potter. Azonnal a tévé elé kell ülnünk és elindítani a DVD-t: Ádám pedig átveszi az irányítást, és meg akar bennünket tanítani, melyik gombnak mi a funkciója.

Sajnos a mozgása nem javult – mondta édesanyja, Márkus Tímea. A tavaly nyári első németországi őssejtbeültetés után szebben, szabályosabban kezdett el mászni, ügyesebben használta a kezét, de azóta újabb csodák nem történtek.

Ádám nőtt is: egy 152 centiméteres, huncut mosolyú kamasz lett belőle. Ennek azonban az a hátránya, hogy nehezebben tudják be- és kiemelni a fürdőkádból, a kerekes székéből.

Ádám értelmi képességei sokat fejlődtek, de édesanyja szerint mozgása nem javult. Fotó: Karnok Csaba
Ádám értelmi képességei sokat fejlődtek, de édesanyja szerint mozgása nem javult. Fotó: Karnok Csaba

Azt már február elején megírtuk: a család azt szeretné, ha júniusban, az iskolai évzáró után utazhatnának Kölnbe, a második őssejtbeültetésre. Akkor csak telefonon beszéltünk Vargáékkal, mivel mind a három gyerek elkapta a bárányhimlőt. Mostanra kiderült: június 16-ára sikerült időpontot kapni a német klinikáról a közvetítőn, az S.O.S. Alapítványon keresztül. Ez keddi nap: ezért Tímea kicsit csodálkozik, hiszen a csontvelőt a klinikai protokoll szerint mindig hétfőnként veszik le. Többet azonban egyelőre még nem tudnak.

A forintgyengülés miatt drágább a műtét

A második gyógykezelésre együtt a pénz: előreláthatóan 3 millió forintba kerül majd. Az első őssejtbeültetésért 2,5 milliót fizettek Vargáék, de akkor még csak 250 forint volt egy euró a mostani 300 helyett. Az induló 6 millióból legfeljebb 500 ezer forint marad a gyerek számláján, holott azt szeretnék, ha egy harmadik kezelést is kaphatna. Megtudtuk: egy ideje már nem adakoznak az emberek a kisfiú javára. A 6 millióból több mint 2 millió úgy jött össze, hogy a Délmagyarország, a Délvilág és a Cora tavaly az egész megye összefogásával gyűjtötte a forgalomból kivont 1- és 2-forintosokat a kisgyereknek.

Olvasóink írták

  • 1. sevenof9 2009. március 31. 02:51
    „ilyen okos csaladot. nemhogy befektettek volna soros gyurkanal a 3 milkat :) azert komolyra forditva a szot,legalabb egy allamkotvenybe berakhattak volna 6 honapra vagy egybol eurora valtottak volna,azert ez igy eleg nagy lamasag.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ki a töltésen, ki a futópadon izzad

Szeged - Utcán fussunk, vagy a szabad levegőt cseréljük fel az edzőterem futópadjára? Pattanjunk… Tovább olvasom