Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

ÁGOTA-tábor - ˝Továbbadjuk, amit gyerekként kaptunk˝

Tiszasziget – Formabontó módon, focimeccsel nyitották meg a XV. ÁGOTA tábort Tiszaszigeten pénteken.
A kezdőcsapatban Kiss Rigó László Szeged-Csanád Egyházmegye püspöke, Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyi államtitkár, valamint Bodó Imre polgármester, országgyűlési képviselő is játszott.

– A gyermekekkel foglalkozás legméltóbb emberi és partneri formája maga a játék – mondta Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány alapítója és elnöke. Az állami gondozottaknak szervezett táborban 140 gyerekre 10 napig 60 önkéntes vigyáz. További 60 gyerek Balatonszemesen nyaral.

ÁGOTA: Tiszaszigeten pihennek az állami gondozottak. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Budai Dániel ma a tábor egyik önkéntese, korábban lakója is volt: – 13 éves koromban voltam először a táborban. Elég sok tragikus dolog történt az életemben, de megtanultam magamban bízni. 18 évesen úgy döntöttem, hogy eljövök a biztonsági csapatba segíteni, aztán szép lassan a gyerekek közé kerültem, és most autentikus segítőként veszek részt különböző szakmai programokon, és szociálpedagógiát tanulok Győrben – mondta lapunknak a fiatalember. Szerinte leginkább azok tudnak segíteni, akik saját maguk is tapasztalták, milyen állami gondozottnak lenni.

Kothencz az Árpádról: „Reméljük, hogy mindenki a józan eszére hallgat"

Az Árpád nevelőotthonal kapcsolatban Kothencz János lapunk kérdésére elmondta: a közgyűlés döntésére várnak. Amikor a közgyűlés úgy határoz, hogy az intézményt átveheti fenntartásba az egyházmegye, illetve működtetheti a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, ők ennek meg fognak felelni. „De minden azon múlik, hogy a közgyűlés milyen döntést hoz. Reménykedünk abban, hogy mindenki a józan eszére hallgat, és a gyerekek érdekében a lehető legjobb döntést hozza meg. Áthidalhatók az időhúzásból adódó nehézségek, ez nem befolyásolja, hogy professzionális szinten próbáljunk meg a gyerekeknek segíteni." Arra a kérdésre, hogy lobbiznak-e az ügyben, azt mondta, korrekt tájékoztatást nyújtottak a tápéi részönkormányzat képviselőinek. Elmondták, hogy pontosan mit jelent a szakellátás, és megosztották az elképzeléseiket. „Azt gondolom, több magyarázatra nincs szükség, innentől a közéleti szerepvállalók, a politikusok feladata, hogy lelkiismeretes döntést hozzanak ebben az ügyben."

– Táborlakóként a bizalomról, a jövőképről beszélgettünk, elhitették velünk, hogy képesek vagyunk egyről a kettőre jutni. Ezt elhittem, és itt tartok – fogalmazott.

Rékási Julianna 8 éves korában lett ágotás: – Nagyon sokáig nem bíztam senkiben, főleg magamban, de ez megváltozott. Most továbbadjuk, amit mi gyerekként kaptunk, próbáljuk őket motiválni – magyarázta a szintén önkéntesként dolgozó lány.
A közös futball előtt a tábor védnökei néhány szóban köszöntötték a lakókat, a táborozók pedig tapssal és ovációval fogadtak minden felszólalót.
Bodó Imre azt mondta, a fogadtatásba „belebizsereg a bőre, belizzad a háta". A polgármester örömét fejezte ki, hogy harmadik alkalommal ad otthont Tiszasziget a rendezvénynek. Lukács János dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány is megtiszteltetésnek nevezte, hogy Csongrád megyében rendezik a tábort.

Kiss-Rigó László püspök arról beszélt, hogy a minőségi emberi élethez az emberi kapcsolatok a legfontosabbak. Szerinte az összesen 200 résztvevő közötti szeretetnek köszönhetően családias lesz a 10 nap.

Soltész Miklós államtitkár úgy fogalmazott: az oktatás mellett a legfontosabb a nevelés, amelyre a tábor jó lehetőség. Az a cél, hogy az állami gondozott gyerekek közül minél többen kerüljenek családba, amit a támogatási rendszer átalakításával is ösztönözni lehet.

– A tapsban, amellyel fogadtatok bennünket, a felszabadultság is benne volt, Kíváncsi vagyok, hogy ha mi, öregek a focipályán legyőzünk titeket, akkir is tapsolni fogtok-e – mondta a gyerekeknek, akik ezt is megtapsolták.

ÁGOTA: Tiszaszigeten pihennek az állami gondozottak. Fotó: Karnok Csaba (galéria)

Kothencz János azt mondta, a tábor arról szól, hogy a családból kiemelt gyerekek érdemeiktől függetlenül tapasztalják meg elfogadhatóságukat. A 10 nap alatt szeretetmintát kaphatnak, amely kapaszkodó lehet számukra az önbecsüléshez.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. Együgyű 2011. július 24. 10:09
    „Rendkívül jó ötlet és országossá kellene fejleszteni a hátrányos helyzetű gyermekek részére. Talán így látnának valamit a mi kis országunkból, nem csak azt a helységet ahol laknak!!!

    Remélem Kiss Rigó László, Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyi államtitkár, Bodó Imre polgármester, országgyűlési képviselő nemcsak játszadozott a labdával. Szerintem a szegedi Fideszes képviselők és cégvezetők is adakozhattak volna eredményes munkájuk gyümölcséből a nemes célnak! Talán Lázár János is megtisztelhette volna néhány petákkal a dolgot a gagyizás helyett!”
  • 22. shopping 2011. július 24. 10:08
    „Az ÁGOTA a görög agathé szóból származik, aminek jelentése erkölcsileg tiszta. Nem egy személy, vagy egy vállalkozás, ez egy erkölcsileg tiszta civil szerveződés. amely alapítvány foormájában cselekszik. Úgy általában az Ágotákhoz nincs köze... Remélem segítettem pinksugar”
  • 21. delgadopapa 2011. július 23. 21:48
    „niemand,
    tényleg az vagy. Én sem tartom magam öbbre. Csak szociális érzékenységem van. Ezeka gyerekek nem mehetnek haza, mert nincs hova. Ez a tábor otthont jelent nekik, megnyugvást meg annak az érzését h őket is várják valahol. Mert azok az őrültek, az ágotások ezért gályáznak egész évben. Hogy legalább 10 napon keresztül együtt lehessenek a gyerekekkel. És sokmindenre megtanítják a gyerekeket. Nem szavakkal. Tettekkel. Lehet utánuk csinálni. Csak ennyit akartam mondani. Hajrá ÁGOTA. Éljenek a gyerekek.”
  • 20. niemand 2011. július 23. 14:18
    „Eszembe jutott valami, munkára és a normális életre nem kellene az állami gondoskodásban élőket szoktatni? Vagy csak a napsütést kell tudatoítani?”
  • 19. ilona30 2011. július 23. 11:18
    „Több ilyen alapitvány kénne”
  • 18. deszkás 2011. július 23. 10:32
    „KAZIKÁZMÉR! Miért az érdektelenség? Én anno a Tápéi balhé kapcsán emeltem föl szavam és kaptam hideget meleget még olyantól is aki oda tartozónak vallotta magát.Személyesen is ( Szőregi út 80,DM szerkesztőség,csörög rovat,elfelejtődik a telefonálás a kedves ujságiróval) utánajárva tettem személyes segitséget is ajánlottam utólag mondom teljesen fölöslegesen.Aztán láttam itt a ki vagyok mi vagyok a döntő.És amit nagyon nem szivesen irok le(és utoljára!) én is ott nevelkedtem tehát tudom miről beszélek.Ez a beirás se születik meg ha nem olvasom a hsz-t.És sovány vigasz de aki mindent tud rólam az becsüli az eredményeimet amit a sorsom ellenére elértem.Más világ más törvények és ezután meggondolom kinek nyújtom a kezem.”
  • 17. pinksugar 2011. július 23. 10:04
    „16! Elolvastam,de nem derült ki számomra előző kérdésem.”
  • 16. shopping 2011. július 23. 09:46
    „http://www.agotaalapitvany.hu/, nézd meg pinksugar. Érdekes lehet!”
  • 15. pinksugar 2011. július 23. 09:19
    „Ki az az Ágota????”
  • 14. bánki 2011. július 23. 07:30
    „,,Ennyit érnek az állami gondozott gyerekek! Vagy ilyen jellegű hozzászólás nem tartozik senkinek sem a vállalt kötelezettségei közé?!"

    Először is nem elég, hogy eltartjuk a gyerekeket. lásd. a Bajai gondozottakat, 6 gyerek mind a hat állami gondozott !

    Másodszor 140 gyerekre 60 önkéntes vigyázz ! Szerintetek a ,,rendes" napközi otthonos tábor mennyi felnőtt vigyázz a lurkókra és milyen összegű állami támogatás mellett!

    Segíts magadon és az isten is megsegít !”
  • 13. niemand 2011. július 23. 01:33
    „vannak kivételek,akik értékelik a szeretet. de olyanok is, akik természetesnek veszik. Remélhetőleg termő talajba hullik a mag.”
  • 12. Mignon 2011. július 22. 22:41
    „<moderálva>”
  • 11. Mignon 2011. július 22. 21:55
    „Nattyka!

    tetszik az idezeted.
    Különösen ez.

    "Azert vagyunk a vilagon, hogy valahol otthon legyünk benne."

    Ugye,
    a hangsuly a "valahol"-on van...?

    Akkor, OK.”
  • 10. Nattyka 2011. július 22. 21:11
    „Nem is tudom hol kezdjem!

    Volt szerencsém kimenni ma a 15. ÁGOTA táborba.Amit ott tapasztaltam azt szavakkal nem lehet elmondani,látni és érezni kell!!Az összetartás, a szeretet, az egymásra való odafigyelés,az példaértékű volt. A gyermekek arcán a mosoly a felszabadultság és az öröm jelei tükröződtek. :D
    Minden elismerésem Kothencz Jánosé, a szervezőké és az önkénteseké.
    További eredményes munkát kívánok és sikert.

    Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne(Tamási Áron)”
  • 9. Queenmargareth 2011. július 22. 20:17
    „nem tudtam, mit is írhatnék, úgy, hogy ne menjek vissza a múltba, amikor a táborok bármilyen gyermektábor minden gyermek számára elérhető volt.
    Nagyon szép dolog az önkéntességnek pedig mindig nagy tisztelettel adóztam.
    Biztos jól fogják érezni magukat. Múltkor a "volt" Partfürdőben voltak, valószínűleg szociális gondozott gyermekek, tinik inkább, de olyan összetartás volt. Jó volt látni.Ilyenek, "Adj, király katonát!" stb.játszották élvezték azt az egy medencét...”
  • 8. Mignon 2011. július 22. 20:03
    „6. folyt.:

    visszafele toltam a biciklit.”
  • 7. 10karakter 2011. július 22. 19:59
    „Kazik,
    nincs az egésznek semmi hírértéke.
    Rákosi elvtárs megsimogatta a jó kispajtások buksiját - ugye milyen kedves ember?!?”
  • 6. Mignon 2011. július 22. 19:57
    „Voltam mar Tiszaszigeten.
    Ujszentivanrol mentem at biciklivel.

    A kocsmaban sört ittam es kugliztam.

    A ciikk tetszik nekem.”
  • 5. shopping 2011. július 22. 19:29
    „Örömmel látom, hogy végre az egyház is teszi a dolgát, nagyon jó látni, hogy a püspök ilyen aktív. Kothencz János
    zseniális ember, és amit ezekért a gyerekekért tesz, az példaértékű. Minden tiszteletem az alapítványáé, meg az önkénteseié.”
  • 4. liza 2011. július 22. 19:10
    „Tiszaszigeti iskola! ? :)”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Muzsikáló Udvar: dzsessztől az operáig - László Boldizsár, Balczó Péter is fellép

Népszerű művészek fellépésével ezen a nyáron is megszervezik a szegedi városházán a Muzsikáló Udvar-esteket. Tovább olvasom